Hívogatnak az országok, hogy „kinyalják a seggemet egy alkuért cserébe” – mondta Donald Trump kedd este Washingtonban a CNN beszámolója szerint a republikánusok képviselőházi bizottsága előtt tartott beszédében.
A vámpolitikájával kapcsolatban Trump azt is megjegyezte, hogy az háború a világ ellen, majd még ugyanabban a mondatban gyorsan visszakozott, és kijelentette, hogy egyáltalán nincs szó semmiféle háborúról.
Már csak azért sem, mert mindenki épp hozzá tart, hogy tárgyaljon a vámokról. „A japánok már jelenleg is úton vannak egy repülőgépen, mindegyikük kemény tárgyalópartner” – jelentette ki.
„Az életüket adnák egy alkuért” – jelentette ki Trump nem a japánokra, hanem a világ többi vezetőjére vonatkoztatva, akik szerinte bármilyen megaláztatásra hajlandók azért, hogy elkerüljék a vámokat.
„Kérem, kérem uram, kössön alkut. Bármit megteszek, uram” – gúnyolódott az Amerikai Egyesült Államok elnöke.
Mint arról korábban beszámoltunk, szerda reggel 104 százalékra ugrottak fel a kínai termékekre kivetett amerikai vámok, míg egy sor másik ország és államszövetség (köztük az Európai Unió) 11 és 50 százalék közötti vámokkal kénytelen szembenézni.
Egy válasz
Na, pazmeg!
„Portfolio
2025. április 09. 16:14
A világ leggazdagabb magyar embere, Thomas Peterffy nem ért egyet azzal, hogy Trumpéknak csak fokozatosan kellett volna bevezetni a múlt hét szerdán bejelentett vámokat. Peterffy a tőzsdékről is beszélt, elmondta, hogy a mostani a legjobb vásárlási lehetőség, melyet közel 60 éves tőzsdei pályafutása alatt látott – írja a Bloomberg.”