Péntek délután Lázár János Pátyra, Menczer Tamás választókörzetébe látogatott, ahol a minisztert megkérdezték arról az ügyről is, amiben a Nemzeti Nyomozó Iroda bennfentes kereskedelem gyanújával nyomoz Magyar Péter ellen. A gyanú szerint Magyar 2023. július 21-én „az összes egyéb részvényét eladta, és több tízmillió forint értékben vásárolt Opus-részvényeket”, mielőtt a Mészáros Lőrinc vagyonkezelőjének számító Opus részvény-visszavásárlási akciót jelentett be. A bennfentes kereskedelem gyanúja azért merült fel, mert Magyar ekkoriban tagja volt a Mészáros-féle MBH Bank felügyelő bizottságának is.
Erről a történetről Lázár János először azt mondta, hogy Magyar Péter azért került a részben állami tulajdonú bank felügyelő bizottságába, illetve a Magyar Közúthoz, mert Varga Judit még miniszterként közbejárt a férje érdekében. A miniszter szerint ezért merült fel, hogy az itt megszerzett információkat használhatta fel a saját javára a tőzsdén. Majd elmondta a kevésbé cizellált válaszát is:
„Felénk úgy mondják, hogy a bennfentes kereskedelem azt jelenti, hogy nem olyan régen Magyar Péter Mészáros Lőrinc seggéből nyalta ki a 10 fillért. Ezt jelenti a bennfentes kereskedelem Hódmezővásárhelyen.”
Magyar Péter nemrég vámpírhoz hasonlította a kullancsozó Lázár Jánost, mert „egy szippantásra, mint ön, sokkal több vért és energiát tud elszívni a magyar nemzettől, mint sok ezer kullancs egész életében.” Később a közbeszéd állapotáról és az ellenfelek lejáratásáról is megkérdezték a minisztert, aki azt mondta, hogy ők sokkal többet kapnak. „A közbeszéd,a konfliktus,a szembenállás egyre durvább, a következő egy évben nem lesz jobb. Olyan lakossági fórumok vannak és olyan választási gyűlések vannak, ahol semmi más nem jelenik meg programképpen, csak a mi leváltásunk, illetve csak a mi ellehetetlenítésünk, börtönbe juttatásunk. Az ellenfél csak ezzel kampányol. Ott aztán nem tudja meg, mennyi lesz az adó, az áram meg a gáz ára” – panaszkodott a miniszter az ellenzéki rendezvényekre, ahol szerinte csak személyes lejáratás zajlik. Lázár úgy látja, ők még nagyon visszafogottak ehhez képest, sőt, megosztják a saját közösségük dilemmáit a nyilvánossággal. (Kövér Lászlóról ez nemigen mondható el.)
„Arra sincs időm, hogy azt meghallgassam, hogy engem vámpírnak nevez az ellenfél, és milyen baromságokat mond” – mondta Lázár, majd arra is kitért, hogy Magyar Péter azt terjeszti róla, hogy állítólag Afrikába jár vadászni, illetve nem jól bírja az alkoholt. Erre Lázár azt mondta, hogy 22 éve nem hagyta el az európai kontinenst, csak Londonba ment. „És ez hangzik el egy fórumon, ahol ott van több ezer ember. Ez az igazi uszítás és hangulatkeltés.” Majd sajnálatát fejezte ki, hogy nem egy olyan országban élnek, ahol „amikor jövőre Magyar Péter elveszíti a választást, én szívesen leülök vele poharazgatni, és vigasztalom majd. És biztosak lehetnek benne, hogy asztal alá tudom inni.”
10 Responses
Nem baj jani, jövőre te is mégy a megérdemelt helyedre! Addig csak ugass, kutya!
Grof ur( ?!) honnan nyalta ki a vagyonat?
Nyugi van!
„A több mint 6000 kiváló önéletrajzból és avatárból valószínűleg több száz remek nevet ki lehet emelni, aki miniszterelnöknek is alkalmas lenne. (Orbánnál közismerten bárki jobb lenne.) 😁😂🤣😁
A herevasalt tábornok, az írói álnéven futó LMBTQPE-propagandista, Farkas „Szemlélet” Dezső és b. neje csak a bemelegítés, az igazán komoly nevek csak ezután jönnek a csalódott fideszesek tömött soraiból.
Jakab Péter, Kuncze Gábor, Bolgár György, Noár Áron, Fekete-Győr Andris, Lendvai Ildikó és Gelencsér Ferenc személyében egy konklávét kellene felállítani, akik átvizsgálják a beérkezett önéletrajzokat, pályázatokat, és kiválasztják azt a három személyt, akiket felterjesztenek az egyesített TISZA-szigeteknek, hogy jelöljék ki közülük a végső reményt, aki le tudja váltani a’ Orbánt a legutolsó választáson, amit még kiírnak.”😄🤣😂
Brüsszel Péter azóta s.gget cserélt. A Weberé eredményesebb.
a pottyantós volt momentumos szXa momentumusak vagy a tiszarosok.
Nyugodj már le, Kőbaltagyár oligarcha! Irigykedj még Lázárra.
„Peti messiásod annyira taszító figura, hogy csak akkor kéne erőlködnöm, ha úgy kéne hívnom, ahogy anyakönyvezték:))”
az idők múlnak, a nőverő és telefontolvaj poloska most Weber seggét nyalja véresre.
Ha a vagyon nyilatkozata nyilvános lesz, mehet a sittre ez a hazug patkány!
Szerencsétlen fidkány! Ennyit sikerült kipréselni abból a mákszemnyi agyadból? 😀
Bocsi, hülyegyerek, de a nőverés és a gyerekek molesztálása a fideszesek kiváltsága! 😀 😀 😀 Kisajátították az elvtársaid. Valahol felugat egy vak komondor és Anikó asszony egyedül sírdogál. 😀 😀
Nőverő?
Akkor ezek kik, csótánykám? Szégyenlős kiscserkészek?
https://magyarjelen.hu/ittas-allapotban-bantalmazott-egy-not-a-fidesz-ep-kepviseloje/
https://index.hu/belfold/2015/05/13/balogh_jozsef_vak_komondor_csaladon_beluli_eroszak_birosag_targyalas/
Mindezt a keresztényi szeretet nevében?