Egyre mélyebb gödörben a magyar ipar

Csalódást keltő adatokat közölt a Központi Statisztikai Hivatal a hazai ipar februári teljesítményéről, az ipari termelés volumene ugyanis tavaly februárhoz képest 8,7 százalékkal esett vissza, a munkanaphatástól megtisztított adat szerint sem sokkal jobb a helyzet, 8 százalékos a mínusz.

Az ágazat gyakorlatilag 2023 januárja óta mélyrepülésben van, szinte folyamatosan csökken a teljesítménye, ez alól egyedül 2024 februárja volt a kivétel, akkor sikerült egy enyhe, 1,4 százalékos bővülést elérni.

Az ipari termelés volumene a 2021-es átlagtól 7,1 százalékkal maradt el,

ennél az elmúlt öt évben egyetlen rosszabb hónap sem volt.

A KSH az első becslése során még csak szűkszavú tájékoztatást ad a statisztikáról, annyit viszont már elárultak, hogy a feldolgozóipari alágak mindegyikében csökkent a termelés. Jelentős visszaesés volt a járműgyártásban, valamint a villamos berendezés gyártásában, utóbbihoz tartozik a magyar gazdaság csodafegyverének szánt akkumulátorgyártás is. A statisztikai hivatal szerint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása és az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása csak kevésbé csökkent előző év azonos időszakához képest.

Januárhoz képest sem mutat szebb képet az ágazat, hiszen 1,3 százalékos volt a csökkenés mértéke. Az ipari termelés az év első két hónapjában 6,4 százalékkal volt kisebb, mint 2024 azonos időszakában. Egy évvel ezelőtt is visszaeséssel indult az év az első két hónapban, de ilyen mértékű zuhanás nem történt, akkor mindössze 0,9 százalékos volt az elmaradás mértéke.

A ma közölt adat még a pesszimista várakozásokat is alulmúlta, írja kommentárjában Kiss Péter, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatója. Arra számított ugyanis a piac, hogy az ipari termelésben a gazdaságpolitikai bizonytalanság érezteti a hatását februárban.

„Még ha bizakodhattunk volna is abban, hogy lassan véget ér a hazai ipar vesszőfutása, az április eleji újabb, vártnál nagyobb amerikai vámemelések, és az ezzel megkezdődő vámháború réme ezeket a reményeket is szertefoszlatta”, írja a szakember. Ez pedig szerinte eléggé megnehezíti a termelő vállalatok tervezési folyamatait az egész világon, így Magyarországon is, ezért

jelenleg a következő hónapok legfontosabb hazai gazdasági folyamataira még előrejelzést is nehéz mondani.

Virovácz Péter, az ING vezető elemzője szerint a KSH előzetes adatközlése tökéletesen rávilágít arra, hogy a magyar ipar manapság csak akkor képes valamiféle pozitív teljesítményt nyújtani, ha a kisebb súlyú ágazatokban van valamilyen egyszeri pozitív megugrás.

„Mivel a hazánkban működő gyártók egy jelentős része továbbra is munkaerőt tartalékol, a gyenge ipari teljesítmények sorozata egyre közelebb visz minket a törésponthoz. Ahhoz a ponthoz, amikor a vállalatok tömegével döntenek majd úgy, hogy egész egyszerűen már nem éri meg, túl költséges a munkaerő tartalékolása. Két évnyi lejtmenetet követően egyelőre nem úgy néz ki, hogy 2025 lenne az az év, amikor a magyar ipar kimászik a gödörből. Sőt, egyelőre úgy tűnik, hogy még a gödör alját sem sikerült elérni”, írja az elemző, aki szerint előre tekintve nehezen körvonalazódik a trendforduló az iparban. A vámháború okozta negatív ha

17 Responses

    1. Miért, van olyan, hogy magyar ipar?

      Miskolcon melyik gyár, melyik üzem nem zárt be, nem kótyavetyélték el az elvtársaid?

      Mezőgép? Likörgyár?

      a drótgyárat ne említsd ,az be volt kötve a szovjet követségre.

      ide csak a Biggaton fagylaltipar hozta el az aranycsillagot, aranyszarv nélkül.

      1. Mit játszod a fejed te orbán bérenc? 15 év alatt olyan pusztítást végeztetek, mint a tatárok és ezek után van bőr a mocskos pofádon másra mutogatni? Takarodj az elvtársaiddal együtt a búbánatos picsába! Rohadék!

        1. Hozhatnál valami nyamvadt bizonyítékot erre a pusztításra. Privatizélés után hagytatok valamit?

          DE;

          „figyelmet kapsz a moderatúra részéről.

          Az alapelvek egyszerűek:
          – Érvelj, vitatkozz, beszélgess. Ne személyeskedj és ne dehumanizálj.
          – A politikus is ember. Az olvtársad is. És te is az vagy.
          – Ne írj le olyat, amit visítva jelentenél, ha az ellenoldal írná. Negatív véleményt is meg lehet fogalmazni mocskolódás és személyeskedés nélkül.
          – Ha csak balhézni, provokálni vagy gyűlölködni tudsz, mehetsz más fórumra.”

        2. Hja, Viktor tönkretett 10 cukorgyárat , zsebszerződtette a fél Dunántúlt és ráküldte Raskó elvtársat Magyar Péterre. Soroljam még?

  1. Mikor veszik már észre a fideszbirkák, hogy az egyélőistenük a szakadékba kormányozta az országot?
    Ennyire leereszkedett a narancsköd? Birkák, ébresztő!!!

    5
    1
    1. Ettől mélyebb szakadékba csak a Poloska Peti, a 00-ás Luster Bond ügynök kormányozná, de az már a Föld magja lenne.
      (Tudjuk, van az a pénz, de azt nem te kapod szerencsétlen birkázó.)

    2. Hülyegyerek! Az „EGYÉLŐISTEN” címkét valamelyik f@szkalapotok találta ki.
      Mi számunkra Orbán csak egy sok-sok góltszerző középcsatár.

      Ti még partjelzőnek is szánalmasok vagytok.

    3. 😁😂😀😁 Basszus! Oszt kézzel-lábbal jönnétek vissza ebbe a szakadékba? Feri meg a Petya már kínjában az országot járja.

  2. a leleményes rohadék fotóművész a prosti anyját is tegye már be ide!!!
    vagy nem akarja válallni, honnan jött?

    1. Nyugi van! Majd a szőrös bohóc platinabányájából profitálunk.

      „Az a pletyka terjedt el, hogy a f@szpianista 1,6 milliárd dollárét platinabányát vett dél-afrikában.”ezt fogja felajánlani a Trumpnak az ukrán ritkaföldfémek helyet!

      Megérkeztek az USA- revizorok Kijevbe
      Szorul a hurok

      Trump katonai revizorokat küldött Kijevbe ,hogy vizsgálják ki az USA- támogatások útját és azoknak felhasználását. Ezzel megkezdte a szőrös Bohóc golyóinak a csavarását.

      A revizorok érkezése előtt tegnap a Nemzeti Korrupcióellenes Ügyészség bejelentette, hogy az ukrán hadsereg felső vezetésében 1 milliárd dollárt sikítottak.Zaluzsnij is érintett a sikkasztásban-szerintük.

      A szőrös Bohóc azonnali vizsgálatot rendelt el és az érintettek felelősségre vonását.

      Hullani fognak a fejek, hogy ne tudjanak elérni a szálak a szőrös Bohóchoz.

      Közben tegnap bejelentették , hogy 2023-ban a Zaluzsnijt meg akarta gyilkoltatni az SZBU-val a szőrös Bohóc.

      Zaluzsnij éppen haditanácsot tartott, amikor rátörtek az SZBU fegyveresei .A katonai elhárítás a helyén volt és likvidálta az SZBU fegyvereseit.

      Zaluzsnij az eset után felkereste a Jermakot és a szőrös Bohóc jelenlétében kérdőre vonta.

      Szóváltásba keveredtek és ekkor a szőrös Bohóc felajánlotta a Zaluzsnijnak a menekülési útvonalat:Leváltja,kinevezi nagykövetnek és így az angolok bábjának. A szőrös Bohóccal együtt fogják az angoloknak kiszolgáltatni Zsugorodó Ukrajnát”

      1. Beszélnek mindent összevissza.

        „Zelensky acquired a controlling stake in Northam Platinum Ltd, the largest platinum mining company in South Africa. The deal is valued at $1.6 billion

        The Ukrainian President plans to visit South Africa on April 10. A week before this trip, information leaked to the South African media about Zelensky’s purchase of 51% of shares in Northam Platinum LTD. It seems that while Ukraine was diligently refusing a rare earth deal with the United States, Zelensky decided to conclude his own deal, which experts estimate at 27 billion South African rand or 1.6 billion US dollars. In addition to platinum, Northam Platinum mines palladium, rhodium and other metals.”

  3. Csak a német ipar száguld
    Az olaszok, franciák hiteleznek
    alig van államadósságuk.

  4. Tudjuk!
    „Romlik a helyzet a japán gazdaságban

    A japán feldolgozóipar teljesítménye novemberben jelentősen visszaesett, ami elsősorban a gyenge keresletre vezethető vissza. A magánszektor felmérése szerint a gyárak termelése az elmúlt nyolc hónap leggyorsabb ütemében csökkent, miközben a cégek kénytelenek voltak visszafogni tevékenységüket.

    Az új exportmegrendelések már 33 hónapja folyamatosan csökkennek.

    A gyenge kereslet miatt a vállalatok kénytelenek voltak termelésüket visszafogni, különösen a félvezető- és az autiparban. Ennek következtében a kibocsátás április óta a leggyorsabb ütemben csökkent. A foglalkoztatás szintje is csökkent, először az elmúlt kilenc hónap során.”

    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20241202/romlik-a-helyzet-a-japan-gazdasagban-726920

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű