Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter meglátogatta a kórházban az újdörögdi gyakorlótéren történt baleset sérültjeit.

– A kezelőorvosok arról tájékoztattak, hogy mindkét sérült állapota stabil, a katona jobban van, a sebesült hölgy pedig jelenleg nincs életveszélyes állapotban – írta Facebook-posztjában. Mivel a bejegyzésre túl sok negatív visszajelzés érkezett, a tárcavezető (profiljának kezelője) jobbnak látta bevetni a távol-keleti fiktív rajongókat: kamuprofilok százairól érkeztek a lájkok Szalay-Bobrovniczky posztja alá.

 

A robbanás életveszélyes sérültje az Adaptív védelem elnevezésű programban vett részt. A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség különleges képzését a közigazgatásban dolgozók számára alakították ki, hogy az önkéntes jelentkezők megismerjék a honvédelmi alapismereteket, ezáltal a jövőben magasabb szinten tudjanak együttműködni a katonákkal. A toborzás már tavaly januárban elindult, a közigazgatás különböző szintjein kezdte meg a kormány a kedvcsináló kampányt. – Hazánk védelmének megszervezése, gazdasági stabilitásunk fenntartása és igazgatási szerveink összehangolt működése együttesen szükséges Magyarország és a magyar emberek békéjének megőrzéséhez – írta a programról a minisztérium a 24.hu-nak tavaly.

A súlyos baleset miatt a kormányzati tisztviselők részére szervezett felkészítést felfüggesztették, majd további intézkedésre leállították. Ugyancsak felfüggesztettek minden kézigránáttal folytatott tevékenységet a Magyar Honvédségben, amíg pontosan nem tisztázódik, hogy miért robbant fel és okozott tragikusan súlyos sérülést a gránát, amelynek oka pillanatnyi elbizonytalanodás vagy akár a kézigránát műszaki hibája is lehet.

Szalay-Bobrovoniczky Kristóf két nappal a baleset után, vasárnap szólalt meg először a szerencsétlenséggel kapcsolatban. De úgy tűnik, nem tetszett neki a nagyközönség reakciója, így kénytelen volt bevetni a csodafegyvert. A posztja alatt e sorok írásakor összesen valamivel több mint 1600 reakciót találni: kicsivel több mint 700-an dühös emojival jelezték véleményüket, kereken 900-an azonban egy lájkkal fejezték ki támogatásukat a miniszternek. Csakhogy a lájkok közel fele vietnami kamuprofiloktól érkezett. Lehetnénk persze jóhiszeműek: a magyar honvédelmi miniszternek hatalmas rajongótábora van a távol-keleti országban, de bármelyik lelkes felhasználó oldalára kattintunk, új, kizárólag erre a célra létrehozott profillal találjuk magunkat szemben – nyilvánvalóan fizetett lájkgenerátorral van dolgunk.