Betiltották Hadházy Ákos keddi tüntetését, szerinte egy megoldás van: nagyon sokan ki kell menni

„A gyülekezési jog korlátozása egyébként már a gyakorlatban is elkezdődött” – írta hétfő reggeli Facebook-posztjában Hadházy Ákos.

A független országgyűlési képviselő kedd délutánra hirdetett tüntetést az Erzsébet hídra. A gyülekezési törvény módosítása és a Pride betiltása ellen szeretne demonstrálni, a tüntetést ugyanakkor nem engedélyezték.

„Nekünk már papírunk van róla, hogy tilos tiltakozni a Pride betiltása ellen, vagy legalábbis csak úgy szabad tiltakozni, hogy az ne legyen kellemetlen a hatalomnak. Az eredetileg az Erzsébet hídra szabályosan bejelentett demonstrációt ugyanis a rendőrség nem engedélyezte (pedig máskor számtalan alkalommal volt példa ilyesmire)”

– írta Hadházy, aki hozzátette: a döntés ellen természetesen fellebbeztek, az ügy a Kúrián van, de szerinte ebben kár lenne bízni.

A képviselő szerint valójában egyetlen megoldás van: nagyon sokan kell kimenni kedden 17 órától a Ferenciek terére.

„Ha elegen leszünk, a Ferenciek terén, maga a rendőrség fog segíteni a híd lezárásában, ugyanúgy, mint a múlt héten, amikor elállta előlünk az utat, azzal ugye ő maga zárta le a hidat. Ha most kedden elegen leszünk, akkor a tömeg miatt a rendőrök kénytelenek lesznek lezárni a hídra vezető utat.

Nem kell tehát senkinek lökdösődni a rendőrökkel (nem is szabad, hiszen fontos, hogy a nyomásgyakorlás békés legyen!), csak mindenkinek hozni kell még magával néhány embert!” – jegyezte meg.

Mint arról korábban mi is beszámoltunk: a Momentum Mozgalom múlt héten tartott egy demonstrációt a Kossuth téren, néhány órával azután, hogy a Parlamentben elfogadták a Pride betiltását célzó javaslatot. Az eseményen Hadházy Ákos is felszólalt, a tömeggel együtt pedig elsétálta a Margit hídhoz. A cél az volt, hogy egy órára lezárják a hidat, azonban ebből végül az lett, hogy a tüntetők négy órán keresztül néztek farkasszemet a rendőrökkel.

4 Responses

  1. papírod van róla, hogy nem kell papír, mert úgyis egy degenerált állat barom vagy és az is maradsz, haX

    1
    3
  2. Rendezzenek egy nemzeti kamionos kocsonya parádét amit fesztiválnak álcáznak ki is menne 1 millió ember az utcára fesztiválozva parádézni. Ami meg fesztivál az nem tüntetés mert fesztiválozni még szabad nem de főleg ha nemzeti lenne? Tüntetés helyett parádézva fesztiválozzanak. Na erre mit reagálna a hatalom? Ezzel lehetne őket „megfogni” mert ezt „nem tudnák hová tenni.” Tüntetések, gyülekezés korlátozva de fesztiválozni tudtommal még lehet. Nem siránkozni kell hanem „kicselezni a hatalmat”.

  3. Egy nemzeti kamionos kocsonya fesztivál parádé még jól is hangzana. Miskolci kocsonyán is milyen sokan szoktak lenni. Mert fesztiválozni lehet jólérezni lehet magának az embert. Tüntetést, gyülekezést korlátozzák de fesztiválba öltöztetni lehet rendezvényeket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Friss kommentek

Népszerű