Répássy államtitkár szerint kitilthatják a középületekről a Pride-zászlókat

Fotó: Archív

„A tervezett törvénymódosítás értelmében elképzelhető, hogy a középületeken többé nem lehetnek olyan zászlók, amelyek nem kapcsolódnak szorosan az adott hivatal munkájához” – válaszolta az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese Novák Elődnek, aki napirend előtti felszólalásában azt kérte, hogy

foglalják bele az Alaptörvénybe a szivárványos zászló középületekre helyezésének tilalmát is.

Répássy megjegyezte: a zászlókérdés

„szerencsére ez nem az Alaptörvény szintje, hanem egy másik törvényben rendezendő dolog, de úgy gondolom, hogy ennek is van létjogosultsága.”

7 Responses

  1. „A tervezett törvénymódosítás értelmében elképzelhető, hogy a középületeken többé nem lehetnek olyan zászlók, amelyek nem kapcsolódnak szorosan az adott hivatal munkájához” – Gondolom, ezt úgy csinálja majd meg a Fidesz, hogy az EU-s zászlókat se lehessen kitenni. Arra azért figyeljenek oda a fiúk, hogy az orosz és a szovjet zászlót vegyék ki a tilalmazott zászlók közül!

  2. A fideszmaffiózókat mikor tiltják már végre ki? Nagy felháborodást keltenek a tisztességes emberek körében!

  3. Azzal csak egyet lehet érteni, hogy középületen mit keres a szivárványos zászló?
    És miért kellene törvény arra, amit a józan ész sem fogadhat el?
    Robi összehordott már elég sok baromságot amióta ilyen „nagy” ember lett, de most igaza van.

    1
    1
  4. Ha már árkeresztelték az alkotmányt egyből a betonkemény valódi nevére kellett volna, azaz tákolmányra változtatni.

  5. Szó nincs itt alkotmányról, nem is meri a fidesz annak nevezni, azér lett Magyar Alaptörvény a neve.
    Hogy azóta miért van Alkotmány Bíróság, senki nem érti, szerintem ők sem.
    Az Alaptörvény csak egy szedett vedett jogi tákolmány volt eleve, azóta meg már a 15 módosítással annak sem nevezhető. Fércmű.
    A mai Alkotmánybírósághoz eredményesen fordulni kisebb eséllyel lehet, mint egy öt találatos lottó nyereményt elérni.
    Egy élősködő szervezet a társadalom nyakán , Orbán kiszolgálója a KÚRI-ával együtt.
    Ezért lehet ezt az állapotot csak Orbáni diktatúrának nevezni, az élén a köztársasági elnökkel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű