A Tudásközpont nyertes pályázat esetén az Andrássy Gyula Gépipari Technikum területén kap helyet az Csengey kert helyett

Így vitáztak a képviselők 

  • Szopkó Tibor (Monemtum) szerint a Csengey-kert Miskolc belvárosának legzöldebb és legélhetőbb kulturális tere. Alternatív helyszíneket javasolt. Hangsúlyozta, hogy támogatja az Innovációs Központ ötletét, de nem a Csengey-kert rovására. Felhívta a figyelmet a közeli egykori tiszti klubra, mint lehetséges alternatív helyszínre.
  • Dr. Simon Gábor (MSZP) kiemelte, hogy a Csengey-kert fontos kulturális és közösségi tér Miskolcon, amely színvonalas, telt házas rendezvények helyszíne. Azt javasolta, hogy ne hozzanak most döntést, hanem alaposan gondolják át a hely sorsát. Alternatív helyszínként felvetette az ITC épületet, a mellette lévő területet vagy a Városház téri bank mögötti részt, amelyek szintén alkalmasak lennének az innovációs központ számára.
  • Molnár Péter (KDNP) elmondta, hogy komoly verseny folyik az országban a szakképzési ágazati tudásközpontok megszerzéséért, és Miskolcnak esélye van győztesen kikerülni. Véleménye szerint a projekt növelné a város megtartó erejét, és magas hozzáadott értékű beruházást jelentene.
  • Szarka Dénes (Jobbik) csatlakozott az ellenzéki képviselőtársaihoz, és kijelentette, hogy bármilyen más helyszínt megszavaz, csak ne a Csengey-kertet. Hangsúlyozta, hogy a Csengey-kert a legújabb, legzöldebb és legeurópaibb közösségi tér Miskolcon, amit a helyiek megszerettek.
  • Bajusz Gábor (Fidesz) megjegyezte, hogy a Csengey-kert valójában egy betonos placcon helyezkedik el, és nem jelent kiemelkedő zöldterületet. Arra kérte a testületet, hogy gondolkozzanak nagyobb léptékben a város fejlesztéséről.
  • Mezei Attila (LMP) kiemelte, hogy a belváros már eléggé beépült, ezért más városrészt kellene fejleszteni.

10 Responses

  1. Ez konkrétan mind alkalmatlan hülye. Nincs ebben a városban egyetlen normális képviselő sem?

    4
    1
    1. Ne félj, anyád helyét nem veszélyezteti semmi. A Fonoda utcába nem épül tudásközpont

      0
      3
      1. Oké,megértelek,hogy nyüszítesz,kezdődik a számonkérés.
        Görömbölyön újra nyit a téglagyár?

        1
        2
        1. amennyi idióta meg buzi van a fideszben még a Röhm féle SA-t is újjáalakíthatjátok

          3
          1
        2. És akkor ott a téglagyárban esetleg személyesen te fogsz tüzet vezényelni, vagy megelégszel azzal, hogy a háttérben kivered a látványra, ahogy egyébként is szoktad tenni?

          2
          1
  2. Szomorú lenne, ha azért a könnyű fajsúlyú, kiscsoprtos érdekeket szolgáló tingli-tangli hely miatt nem kerülne méltó helyre a tudásközpont.Remélem a Kormány közbelép!

    4
    2
        1. Tudjuk PeXke…Hallom már intézed az asszonynak a Berze igazgatói székét..Azt is tönkre kell tenni igaz…?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű