Orbán Viktor idén is a Nemzeti Múzeum lépcsőjén mondta el a március 15-i ünnepi beszédét. Ebben azt mondta, hogy a brüsszeli birodalom a magyarok szabadságára pályázik, de a magyarok már tizenöt éve nem térdelnek le Brüsszelnek, Sorosnak és a liberális amerikai birodalomnak. Ezután minden eddiginél durvább kifejezést használt a bírókra, civilekre, újságírókra és ellenzéki politikusokra.
Miénk a jövő
A miniszterelnök „a magyar szabadság eszméjével” kezdte a beszédét, aminek eredete szerinte ezer évre nyúlik vissza, „annak eszménye örökkévaló és időtlen”. Március 15-e Orbán Viktor szerint szakrális pillanat, rendelt nap a magyarok számára. Ilyenkor pedig fontos gyülekezést kell tartaniuk a magyaroknak, hogy emlékeztessék magukat a közös nemzeti hivatásra.
Ezután hosszasan beszélt arról, hogy hosszú évek óta hallgatjuk, hogy „mi vagyunk a múlt”: így volt 1848-ban, 1956-ban, és így van ma is. Ma azt mondják, hogy „a jövő a szivárványos világbirodalomé”, miközben az amerikai fordulattal „kiderült, hogy miénk a jövő. A jövő a patriótáké és a független nemzeteké” – mondta.
A nyugati világ lelkéért vívják a csatát
„Azt is mondták, el vagyunk szigetelve. Ezt mondták 1848-ban is, aztán egész Európa a magyaroktól volt hangos, még Bécsben is egy budai polgár vezette a lázadó erőket. Ezt mondták 1956-ban is, végül mi, magyarok ütöttük ki az első téglát a berlini falból, ami elhozta a szabadságot egész Európában. Ezt mondják most is, mégis mindenki ránk kíváncsi. Miért?” – tette fel a kérdést Orbán.
Majd meg is válaszolta. Szerinte biztosan nem a gazdaságunk mérete, a hadseregünk tűzereje miatt, hanem azért, mert „mi szabadságharcosok vagyunk. Tudjuk, hogy kell kivívni, ez a mi DNS-ünk, és ez az, amire a világnak szüksége van”. A miniszterelnök szerint most is talpon maradtunk egy „világbirodalom ellen”, ezért is jön hozzánk a fél világ Bécstől Washingtonig.
De azért szerinte a magyarok szabadsága nem csak a magyarok ügye: „a csatát valójában a nyugati világ lelkéért vívják.” Orbán arról beszélt, hogy a „birodalom” le akarja cserélni idegen földről érkező emberekre a népet, „a birodalom le akarja rúgni magáról a keresztény akaratot”, és a béke helyett háborút akar.
Egyedül a brüsszeli birodalom ellen
Majd felemlegette, hogy a Fidesszel már tizenöt éve vannak kormányon. „Tizenöt éve már, hogy nem bírnak velünk, és minden fegyverük kicsorbul rajtunk. Nem boldogultak se zsarolással, se pénzzel, se fenyegetéssel”, se brüsszeli nyomással, „tizenöt éve nem horpadnak be a védvonalaink. Kibírtuk. Kitartottunk, mert hittük, hogy egyszer majd megfordul a szél”.
Ez pedig Orbán szerint megtörtént, a nyugati világ patriótái erőre kaptak. Ennek a szabadságharcnak pedig mi voltunk az előhívói, az utat mi törtük előre, nem térdeltünk le se Brüsszelnek, se Sorosnak, se a liberális amerikai birodalomnak, a magyarok nem adják az országot, nem kötnek alkukat, mondta.
Még úgy sem, hogy most „a brüsszeli birodalom a magyarok szabadságára pályázik”, és „Brüsszel most úgy akar uralkodni rajtunk, mint régen a bécsi udvar helytartói tették”. De Orbán azt ígérte, hogy egyszer majd Brüsszelben is fordul egyet a történelem, eljön az idő, amikor kiegyenlítik a számlákat, visszaszerzik a Brüsszel által elvett jogaikat.
A miniszterelnök szerint a brüsszeli ármánykodások ellenére felépítették a világ „egyetlen patrióta gazdaságát”, megcsinálják „egész Európa legnagyobb adócsökkentését”, és véleménynyilvánító szavazást indítanak Ukrajna uniós csatlakozásáról. „Uniót, de Ukrajna nélkül”, ismételte meg a saját 12. pontjából az egyiket.
A poloskák, azaz a civilek, újságírók és bírók
Orbán Viktor szerint 1848. március 15. mámoros napját a higgadt és bölcs áprilisi törvények követték, amik védelem alá helyezték a március 15-én kivívott szabadságot, ez pedig most is pontosan így lesz.
„A mai ünnepi összesereglés után jön a húsvéti nagytakarítás: átteleltek a poloskák. Felszámoljuk a pénzügyi gépezetet, amely korrupt dollárokból vásárolt meg politikusokat, bírókat, újságírókat, álcivil szervezeteket és politikai aktivistákat. Felszámoljuk az egész árnyékhadsereget. Ők a mi újkori labancaink, a brüsszeli kegyencek, akik hazájuk ellenében pénzért a birodalom szekerét tolják. Barátaim, túl régóta vannak itt. Túl sok mindent éltek túl, túl sok helyről kaptak pénzt, túl sokszor váltottak már köpönyeget”, mondta Orbán, aki szerint 1848-ban császármadarak ültek a nyakunkba, most meg Weber-fiókák kárognak a fejünk felett.
„Éppen elég volt belőlük. Tavaszi szél vizet áraszt, hadd vigye őket. Rajtuk a skarlátbetű, sorsuk a szégyen és a megvetés. Ha van igazság, márpedig van, a pokolban külön bugyor várja őket”, üzente a miniszterelnök, majd azt mondta: „Hiába bújtatok új európai pártgúnyába, a gazdáitok ugyanazok, a terveitek ugyanazok, és ne reménykedjetek, mert a sorsotok is ugyanaz lesz: legyőzünk benneteket újra és újra, mert fényesebb a láncnál a kard”.
telex.hu
49 Responses
Hát ahogyan ez kinéz, ennek tényleg tökre mindegy már hogy lesz e választás vagy nem 26-ban, azt már csak gyerekei meg az unokái fogják végig izgulni és azok is külföldről
„Visszavertük Brüsszel minden ármánykodását, amellyel a spekulánsok kezére akarta játszani a magyarok pénzét és vagyonát.”
Ezt röfögte a megtébolyodott sertés, ezt hallván Matolcsy Ádám azóta is sírva röhög egy monacoi hotel szaunájában.
az öreg cigány bácsika beszéde röviden
rinya, rinya, uszít, rinya, fenyegetőzés, rinya, őtet báncsák.
kheriza emlékek, dezsavű
nem nagyon mutogatták hátra felé a „tömeget”
És persze rövidesen mindenki külföldről pénzeltnek fog minősülni, aki nem ért egyet a Fidesszel…
Már most így van.
Átlépte a „Cexatárt”
Innen már nincs visszaút számára.
Erősen olyan az egész mint amikor valaki tudja, hogy a rendszerének vége van, és ezért még az utolsó szemétséget is összelapátolja, a csoda kedvéért. Az országnak ha észre veszi a jó nép, ha nem, gazdaságilag és emberileg is vége van. Csak azért nem zuhanunk a szakadékba, mert az a kurva Brüsszel még fogja a kezét ennek a cigánygyereknek.
https://uploads.disquscdn.com/images/badff1ed5995d1803f02340ec7035a02d9e40cba2f374396a6f3b64f6d02f99d.jpg
hagyni kell már…..
Azért én csak megkérdezném ezt a begyógyszerezett istenbarmát, akkor ezután már a népirtás jön?
Mert az nem lesz olyan pofonegyszerű mint az inflációt legyűrni 😀
Arra már most mérget vehet!
nem bírta idegekkel a pufi, csak elszakadt nála cérna, átlépte a határt nem tanult csax erre 3mes
x példájából
innen már csak előre van, a végkifejletig
Egy meghasonlott elme agymenései. A közvélemény mérések szerint nagy lehet a baj.
Tény hogy már nem csak az Ozempictől fosik.
Trumpot érzi maga mögött, és úgy gondolja, hogy akkor neki is szabad.
Egyértelmű kihez akar tartozni.
Csakhogy.
Úgy fog járni az ország (nem ő, mert neki összelopott milliárdjai vannak letétben) mint a róka akinek tetszik ahogy a sas szemtelenkedik a repülőn a stewardessel, aztán ő is elkezdi taperolni, míg ki nem basszák mindkettőt a gépből. Csakhogy a sas tud repülni.
Azt értem, hogy ez egy rettegő szardarab, aki megbuggyant elmével fosik a száján. De akik ezt hallgatják, tapsolnak hozzá? A nyilasok és pufajkások még mindig köztünk élnek. Ezek csak a vezényszóra várnak. Mint Ruandában: Vágjátok ki a magas fákat! Itt majd: Irtsátok a poloskákat! És ezek jönni fognak. És ölni fognak. Mint ahogy mindig is jöttek és öltek.
Eljutott a nyílt náci uszításig – ráadásul mindezt március 15-én (nyilván nem véletlenül).
Meggyőződésem, hogy a legocsmányabb időszak következik 1989 óta. Lesz egy kis osztogatás, meg ígérgetés dögivel. És persze nyílt, virtigli uszítás. Ha pedig ennek kézzelfogható eredménye lesz (például fizikai erőszak), akkor polgárháborús helyzetre hivatkozva majd elnapolja a 2026-os választást.
Ha nemis az ellenzék csinálja a lényeg hogy erőszak legyen. Mint minszkben. A nők ellen hívták be az orosz békefenntartókat.
Az 1994-es ruandai népirtás előtt a hutu szélsőségesek a tuszikat „csótányoknak” (inyenzi) nevezték.
Uszítani a félőrült tömegeket olcsóbb mint osztogatni.
Most, hogy nincs lóvé, ami meg van, az kell a Családnak
Lehet, ma már belelovet a tömegbe a tiszás rendezvényen.. vagy talán ősszel ….
Btk 332. §
A stílusa mint egy élő disznóé, az érzései meg, mint egy döglötté.
igaza volt OV-nak, szarházi mocskok azok.
és akinek a véleményemnem tetszik, basszék az anyjával!
Az a helyzet sz@rházi, hogy belterjességed minden hozzáböfögésedből egyértelműen kitűnik.
Ez a legutóbbi akkor jutott eszedbe amikor lemásztál anyádról?
Tényleg agyhalottkám?
BTK 332. § Aki nagy nyilvánosság előtt
a) a magyar nemzet ellen,
b) valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport, illetve annak tagja ellen, vagy
c) a lakosság egyes csoportjai, illetve azok tagjai ellen – különösen fogyatékosságra, nemi identitásra, szexuális irányultságra tekintettel –
erőszakra vagy gyűlöletre uszít, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Ez ma az ország miniszterelnöke, szégyen ez a lény!
Sittre a dagadttal! Te is mehetsz vele és tisztogathatod az ánuszát a nyelveddel minden nap!
Annyi a probléma, hogy neked véleményed onnantól van amikor a csúti csótány megmondja neked, hogy mi az…:):):)
Hogyne, hogyne
„Orbán Viktor, Áder János, Navracsics Tibor, Pintér Sándor, Magyar Bálint, Bayer Zsolt, Tamás Ervin, Bajnai Gordon, Nobilis Kristóf, Csányi Sándor, Gál Zoltán, Gerő András, Kun Miklós, Spéder Zoltán, Surányi György, Küllői Péter, Lotfi Farbod, Lupis József, Gyárfás Tamás, Leisztinger Tamás , Schuchmann Tamás, Schöner Alfréd és Rogán Antal .
Mi a közös bennük, 2006-ban?
Nos, hogy nevezettek mind ott tolongtak Ungár András, Schmidt Mária férjének 2006-os temetésén a Farkasréti Temető Izraelita részlegében. Ilyen kis helyen Magyarország politikai és gazdasági „elitje”.”
a miskolci fidesz ‘elitet’ sorold, köszi, kezdheted a szekus ivadékokkal.
Ha a kurucinfo szerint tolongtak, akkor tolongtak…:):):)
Pedig nekik, mint Patakyjának a börtönével Miskolcnak ufós elmeosztályával, Győzőjének az egykor nagyapát megtámadó Hunnia cigányaival, Nagy Anna halottjaival, amelyekkel a piros Holdnál bibliai véget hajtottak végre, s a lányának kellett volna eltartania, valamennyi pöcegödör népével, Müller Péter kivégző cigányaival igazán nincs miről beszélniük, hiszen emberiség ellenes csapások valamennyien.
sulyok tamás likes this
viheti a bútorokat
Eeegeen! Ezt is? A Sebestyén család már soha nem kaphatja vissza a villáját.
„A villát, ahol ma a magyarországi miniszterelnök lakik, Sebestyén Aladár, a Weiss Manfréd Művek egyik igazgatója építtette 1936-ban, Grünwald Rózával kötött frigyének 25. évfordulója alkalmából. Az első világháborúban tanúsított hősiességéért többszörösen kitüntetett Sebestyén Aladárt először zsidó származása miatt lakoltatták ki a saját házából, majd az ötvenes években államosítás címszóval a Rákosi-féle népi demokrácia tette rá kezét a vagyonára.
Sebestyén István, az unokaöcs – aki most szólal meg először – kisgyermekként mindezt végigélte. Amikor gimnazista volt, még elmehetett vendégségbe nagybátyja egykori otthonába: akkor már az Apró família lakta a villát, és Sebestyén István éppen Apró Piroskával járt egy osztályba.
Sebestyén István Svájcban él, egy Genfben székelő nemzetközi szabványügyi szervezet vezetője. Ahogy emlékeit feleleveníti, utal arra is: számára ez a történet tipikus eset a sok közül, amelyben az állam először államosított, és utána úgy privatizált, hogy az államosítás okozta igazságtalanságokat gyakorlatilag nem orvosolta.
Sebestyén Aladár a harmincas években fogott bele a villaépítésbe. Az ingatlan tulajdoni lapja szerint a korábban még Rézmál dűlőként ismert Szemlőhegyi úton 25 ezer pengőért váltotta meg a 42. szám alatti telket, ahol egy főgimnáziumi tanár, egy színész és családjaik laktak. Ahogy Sebestyén István emlékezik, az eredeti tervek szerint nagybátyja szerényebb hajlékot szeretett volna – építészeti dokumentációk most is megvannak –, de felesége nagyobbra vágyott, és az ő kívánsága döntött. Így aztán egy hatalmas, elegáns kúria lett a végeredmény, amit a család egyedül nem is igen tudott belakni. A feleség, Grünwald Róza (akit mindenki csak Rózsi néninek hívott) egyik lánytestvére, Margit, annak férje, Schnitzler Sándor és fiuk, Palika is beköltöztek a házba, és még így is bőven elfértek. (Palika sorsa tragédiába torkollott: munkaszolgálatosként veszett oda valahol az orosz fronton.)
Sebestyén Aladár fia, György szerencsésebb volt. Szülei Svájcba küldték tanulni, 1935 táján szerzett mérnöki diplomát a nagy hírű zürichi műszaki egyetemen. Haza akart térni, de azokban az években akkora munkanélküliség volt a mérnökök körében is, hogy még Weiss Manfréd – apja munkaadója – magas összeköttetései ellenére sem tudott számára megfelelő munkahelyet szerezni. Ám mivel kitűnő szakember volt, több nyelven beszélt, végül is Angliában, a Philipsnél helyezkedett el mint röntgenmérnök, és közvetlenül a háború kitörése előtt kivándorolt Ausztráliába, Sydneybe. Amikor Magyarország és Nagy-Britannia hadiállapotba került, a lágert azért ő is megjárta: mint az ellenséges magyar állam polgárát először internálták, egy-két évre rá megkapta az ausztrál állampolgárságot. 1995-ben bekövetkezett haláláig Sydneyben élt.
Sebestyén Aladár és a rokonság mindössze 1944-ig élvezhette az egy élet munkájából felépített villát. Április 28-án, a német bevonulást követően a birtoklap szerint az ingatlant a faji törvények alapján nyilvántartásba vették, és Sebestyénéknek el kellett költözniük a budapesti gettóba. A várva várt felszabadulás életben találta mindnyájukat. A Szemlőhegy utcai villa azonban bombatalálatot kapott, a házban randalíroztak az oroszok is, a Sebestyén-kúria bútorai, műtárgyai megrongálódtak. Sebestyén István úgy emlékezik: még a hatvanas években is előfordult, hogy nagybátyja megtakarított pénzét arra fordította, hogy egy késsel széthasított, azóta őrizgetett flamand festményt restauráltasson.”
Ne fáradj kövér elvtárs…
” A Fő tér 18. Az eredeti tulajdonos Kohn József, cementáru gyáros volt. A családot Auschwitzba deportálták, de volt köztük, aki életben maradt és visszajött. Az államosítás során aztán 1952-ben a hátramaradottak végleg elveszítették a házukat, melybe egy 19-es vöröskatona és családja költözött be. Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének családja. „Egy zsidó család elkobzott” házába. Itt nőtt fel a kis Kövér Lacika.”
Nekem az a legfurcsább ebben az egészben, ami mostanában történik a kedves vezetővel, hogy még egy évnél is több van a választásokig. Ez így nagyon hosszú hajrá lesz, ha még ezt fokozni akarja, márpedig a cél előtt kell a leggyorsabban futni.
Hacsak nincs valami ördögi mesterterv a fejében, annak viszont biztosan véres következményei lesznek.
Egy magyar Srebrenica, például.
Érdemes lenne megvizsgálni ennek a beszédnek az OKÁT is. Mert hát mi értelme az ilyen jellegű radikalizálódásnak, az állampolgárok egy része dehumanizálásának, HA amúgy minden JÓ ebben a zórszágban, minden működik, éppen egy fantasztikus évet élünk, a FIDZSE végtelen hatalmát nem veszélyezteti senki?!
Szerintem ez a rühes féreg retteg. A pártja is. Mert egyik részről beérett az, hogy tizenöt évig kormányzás helyett csak loptak, így most az újra Európa-rekorder infláción és a sokszorosára növekedett államadósságon kívül legfeljebb csak azt tudják felmutatni, hogy gyakorlatilag az EU tökutolsó országa lettünk minden tekintetben, és nem csak a -korábban annyira lenézett- szlovákok és románok, de már a bolgárok is röhögve lehagytak minket. És annyi csodálatos, dicsőséges, laza csuklómozdulatokkal abszolvált kétharmados, Holdról is látszó győzelem, a földbe döngölt és elkussoltatott ellenzék és a közbeszéd évtizedes, kétely nélküli uralása után most jött egy figura és -történelmi léptékkel mérve- egy szemvillanás alatt a semmiből kreált egy, immár egy ideje a FIDZSE-től is erősebb pártot. És ami az igazi remegést okozza a felséges úr egyre rosszabb állapotú és egyre terjedelmesebb beleiben, hogy ezt a figurát hosszú éveken keresztül melengették a kebelükben, jól kitanulta a Párt aljas módszereit, a semmiházi populizmust és a szemrebbenés nélküli hazudozást is. Szegény-szegény felséges már érzi, hogy bármekkora korszakos zseni is ő, végül a saját fegyvereivel győzik le…
https://uploads.disquscdn.com/images/03d960b763095be8594bcf0c2887d920663835399ab03dff8beb6977db3bdec5.jpg
NEM POLOSKA, HANEM TETŰK ÉS PATKÁNYOK!
Jól van, Caps Lock, most már vedd be szépen a nyugtatódat!
Eeegeen! Ezt is? A Sebestyén család már soha nem kaphatja vissza a villáját.
„A villát, ahol ma a magyarországi miniszterelnök lakik, Sebestyén Aladár, a Weiss Manfréd Művek egyik igazgatója építtette 1936-ban, Grünwald Rózával kötött frigyének 25. évfordulója alkalmából. Az első világháborúban tanúsított hősiességéért többszörösen kitüntetett Sebestyén Aladárt először zsidó származása miatt lakoltatták ki a saját házából, majd az ötvenes években államosítás címszóval a Rákosi-féle népi demokrácia tette rá kezét a vagyonára.
Sebestyén István, az unokaöcs – aki most szólal meg először – kisgyermekként mindezt végigélte. Amikor gimnazista volt, még elmehetett vendégségbe nagybátyja egykori otthonába: akkor már az Apró família lakta a villát, és Sebestyén István éppen Apró Piroskával járt egy osztályba.
Sebestyén István Svájcban él, egy Genfben székelő nemzetközi szabványügyi szervezet vezetője. Ahogy emlékeit feleleveníti, utal arra is: számára ez a történet tipikus eset a sok közül, amelyben az állam először államosított, és utána úgy privatizált, hogy az államosítás okozta igazságtalanságokat gyakorlatilag nem orvosolta.
Sebestyén Aladár a harmincas években fogott bele a villaépítésbe. Az ingatlan tulajdoni lapja szerint a korábban még Rézmál dűlőként ismert Szemlőhegyi úton 25 ezer pengőért váltotta meg a 42. szám alatti telket, ahol egy főgimnáziumi tanár, egy színész és családjaik laktak. Ahogy Sebestyén István emlékezik, az eredeti tervek szerint nagybátyja szerényebb hajlékot szeretett volna – építészeti dokumentációk most is megvannak –, de felesége nagyobbra vágyott, és az ő kívánsága döntött. Így aztán egy hatalmas, elegáns kúria lett a végeredmény, amit a család egyedül nem is igen tudott belakni. A feleség, Grünwald Róza (akit mindenki csak Rózsi néninek hívott) egyik lánytestvére, Margit, annak férje, Schnitzler Sándor és fiuk, Palika is beköltöztek a házba, és még így is bőven elfértek. (Palika sorsa tragédiába torkollott: munkaszolgálatosként veszett oda valahol az orosz fronton.)
Sebestyén Aladár fia, György szerencsésebb volt. Szülei Svájcba küldték tanulni, 1935 táján szerzett mérnöki diplomát a nagy hírű zürichi műszaki egyetemen. Haza akart térni, de azokban az években akkora munkanélküliség volt a mérnökök körében is, hogy még Weiss Manfréd – apja munkaadója – magas összeköttetései ellenére sem tudott számára megfelelő munkahelyet szerezni. Ám mivel kitűnő szakember volt, több nyelven beszélt, végül is Angliában, a Philipsnél helyezkedett el mint röntgenmérnök, és közvetlenül a háború kitörése előtt kivándorolt Ausztráliába, Sydneybe. Amikor Magyarország és Nagy-Britannia hadiállapotba került, a lágert azért ő is megjárta: mint az ellenséges magyar állam polgárát először internálták, egy-két évre rá megkapta az ausztrál állampolgárságot. 1995-ben bekövetkezett haláláig Sydneyben élt.
Sebestyén Aladár és a rokonság mindössze 1944-ig élvezhette az egy élet munkájából felépített villát. Április 28-án, a német bevonulást követően a birtoklap szerint az ingatlant a faji törvények alapján nyilvántartásba vették, és Sebestyénéknek el kellett költözniük a budapesti gettóba. A várva várt felszabadulás életben találta mindnyájukat. A Szemlőhegy utcai villa azonban bombatalálatot kapott, a házban randalíroztak az oroszok is, a Sebestyén-kúria bútorai, műtárgyai megrongálódtak. Sebestyén István úgy emlékezik: még a hatvanas években is előfordult, hogy nagybátyja megtakarított pénzét arra fordította, hogy egy késsel széthasított, azóta őrizgetett flamand festményt restauráltasson.”
piros lett a paradicsom nem sárga, refegte remegve a fehérvár/felcsút szégyene, egy sertés.
a polgárháború nyitóbeszédét hallhattuk….
inkább azt kellene megmagyaráznod, hogy a dogtordigtátorúr szavai konkrét népirtás kezdetét jeleznek, vagy azt, hogy már teljesen elborult szegénykém.”
.
Mindkettő. De e kettőből csak a népirtás tervének a kimondása az új, mert csak rá kell nézni ahhoz, hogy lásd: ez a humanoid hosszú évek óta teljesen őrült, egy egész nemzetre életveszélyes elmeháborodott. Minden nap bizonyítja, minden megszólalásában, a tekintete magának az őrületnek az iszonyata.
Orbán Viktor tegnap leplezetlen náci retorikát használva dehumanizálta a magyar társadalom azon tagjait, akik nem értenek vele egyet. Poloskának nevezte azokat a civileket, újságírókat, bírákat, politikusokat, akik szerinte külföldről kaptak támogatást. A miniszterelnök ma minden civilizált és emberi határt átlépve fosztott meg társadalmi csoportokat emberi mivoltuktól.
Goebbels elégedetten csettintene, ugyanis a ’40-es évek hitleri Németországában használtak előszeretettel ilyen kifejezéseket a kiirtandó faj leírására.
Egyszerre érez kimondhatatlan dühöt és szégyent az ember, hogy hazájának ilyen miniszterelnöke van a 21. században Európa közepén. Pontosan tudjuk: Orbán szerint mindenki „poloska” ebben az országban, aki nem ért egyet a korrupt dinasztiépítésével, az emberek elnyomásával.
Két dologra emlékeztetném miniszterelnök urat:
1. én 2021-ben jogerősen pert nyertem az ő propagandalapja, a Magyar Nemzet ellen, miután a MediaWorks hírigazgatója, Szikszai Péter (Zummer Fülöp álnéven) olyan cikket jelentetett meg rólam Toót-Holló Tamás főszerkesztő jóváhagyásával, amelyben engem „kullancsnak”, „organizmusnak” és „biológiai fegyvernek” nevezett.
A Fővárosi Ítélőtábla Szikszait és Toót-Hollót bűnösnek mondta ki, mert megsértették emberi méltóságomat. A bíróság egy év próbára bocsátást szabott ki rájuk.
Az Ítélőtábla akkor kimondta: a Magyar Nemzet és Szikszai Péter »olyan nyelvi eszköztárhoz nyúlt, amely egy, a világtörténelemben elítélt ideológia eszköztára volt. Efféle verbális támadás egy sajtóorgánumban nem egyeztethető össze az emberi méltóság tiszteletével«️”.
A négy évvel ezelőtti ítélet értelmében Orbán Viktor ma bűncselekményt követett el, aminek remélem, hogy meglesz a következménye.
2. Ne feledjük, hogy a Fidesz/kormány évek óta milliárdokkal támogat külföldi pártokat: többek között a szlovén, a holland, a francia szélsőjobbot. Csak a háborús bűnösöket méltató, bosnyák háborúban a balkáni népírtást tagadó boszniai szerbek vezetőjének Milorad Dodiknak 45 milliárd(!) forint olcsó hitelt adott az Eximbankon keresztül.
Kérdezném én, miniszterelnök úr: akkor ön ebben hogyan nem külföldi finanszírozó, az ön fasiszta kebelbarátai pedig az ön megfogalmazása szerint hogyan nem „poloskák”?
Szerintem ők nem poloskák – mert senkit nem fosztunk meg emberi méltóságától – pusztán aljas gazemberek, ahogyan ön is.
Szégyellje magát, és remélem, nemsokára a bíróságon találja magát a mai kijelentéséért.
Ez a bétékás hivatkozás jól hangzik,csak ebben az esetben egyik pont sem releváns.
” hádde jeza beitékás hivátkozás jaól hangzik,csák ebben azs esetben egyik pont sem releváncs.” – mondta a kisebbségi származású rablógyilkos az ítélethirdetés után , és megpróbált észrevétlenül kislisszolni a teremből.
Ez a sok fölháborodott komment egyet bizonyít:Miskolcon kurv@ sok a poloska!
na és ha így van?
mit kezdesz velük?
Ha tényleg sok a poloska, az reményt keltő
Sajnos van csótány is bőven! A fideszcsótány, amelyik a szemétben él! Ott érzi jól magát és terjeszti a kórt!