Mindeközben Budapesten

 

 

Egy válasz

  1. .
    Javaslom tanulmányozni 1956 eseménytörténetét, és főleg azt a részt, hogy itt-ott mit művelt a fellázadt nép a forradalom napjaiban a kezükbe került párttitkárokkal, ÁVO-sokkal stb.
    Tényleg. Olvassatok kicsit, kedves NER-esek. Nem lesztek boldogok tőle.
    .
    Ilyen szempontból a 2014-es ukrajnai események is szolgálnak bőven tanulságokkal.
    Minden forradalom történetének vannak fekete lapjai is… 1848-nak is voltak egyébként. 🙁
    .
    Nem vagyok biztos benne, hogy az egyszeri, „kishal” NER-es jó ötletnek tartja ezt az irányt – még akkor is, ha Orbán persze személyében keveset kockáztat akkor is, ha a politikai erőszak esetleg elszabadul.
    Ilyen helyzetben Orbánt el fogja vinni a magánrepülőgép, ez nem kérdés (és távoztában simán lehet, hogy a repülőgépet is ellopja).
    Az egyszeri, „kishal” NER-esnek viszont nem biztos, hogy lesz ilyen menekülőútja.
    .
    Ne adja az ég, hogy bármi ilyesmire sor kerüljön, nyilván.
    .
    De azzal, ha elindulunk ezen az úton, nemcsak Orbán politikai ellenfeleinek kell nagyobb kockázattal szembenéznie, hanem bizony – vitatott választási eredmény esetén – potenciálisan a kiszolgálóinak is.
    Akadnak köztük, akik országosan ismert, „sokat látott szakértők”, hiszen minden csatornán ők folynak. Másokat, a helyi és járási kiskirályokat helyben ismeri mindenki – ők ott nemigen tudnak elbújni.

    1
    1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű