Hatalmas a tömeg Magyar Péter március 15-i rendezvényén

A Deák tér felől csak a mellékutcákból lehet megközelíteni a színpadot és az Andrássyt, mindkét oldal le van zárva. A tömeg most már az Oktogonnál kezdődik, a Teréz körúton is sokan érkeznek, főként villamossal. A dugó hatalmas, mert bár rendőrök próbálják az Andrássy felé terelni az embereket, minden villamossal nagyon sokan jönnek.

A Bajcsy-Zsilinszky úttól az Oktogonig áll a tömeg. Minimum 6 kivetítőt számoltunk.

Nagy Ervin is a helyszínen van már, aki szintén beszédet fog mondani.

Nagy ovációval fogadták a volt vezérkari főnököt. Petőfit idézve kezdi beszédét, majd azt mondja, a magyar honvédség akkor született, mikor a magyaroknak elég lett az elnyomásból.

Szerinte a kormány felhasznál minden eszközt arra, hogy félelemben tartsa az embereket. Az egyenruhásoknál azt is büntetik, ha egy-egy bejegyzést like-olnak vagy megosztanak. Erre felzúg a tömeg, hogy „mocskos Fidesz.”

A kormány fél a hatalom elvesztésétől, és attól, hogy ha vesztenek, minden kiderül. „Erre mi katonák azt szoktuk mondani, ne félj, rettegj.”

Megint felzúg a „mocskos Fidesz”.

 

 

9 Responses

  1. Hol van ez még Vona Gábor 1,8 millió szavazójától?
    Hol van még az üvegplafon? 😂😁😀

    1. Vona 89 éve volt megteremtve az elmeosztálytól, már ismétel, nem tudom, mikor fogják bíróság elé állítani. Arcnélküli.

  2. Kicsi a Tavaszél Vénusz szobrával az állandó atlantiszi földrengésből kiemelkedőn, 1975-ös egyik főszerepem kezdetével emelkedő megváltottakkal. Csakhogy itt atlantiszi munkahelyi üldözés történt nemi bábként legyőzve engem tömeggyalázással, atlantiszi földrengés a szájban a fogak között – Müllerék által – és atlantiszi ünnepi Halak a tortán. Új-atlantiszi központjuk a vörös iszap katasztrófa helye, melyet Orbán szerint az Istene, feltételezés szerintn a miskolci elmeosztály Hunnia vezetője nem engedett súlyosabb következményekkel végződni. Azt tesznek végtelen hosszabbítással, amit akarnak az Uniójukkal és Amerikával ezek után, különösen, hogy még mindig tart a betegségeik végrehajtása.

  3. Bruhahahaha

    „Aztán: aZoktatásegészségügy… hirtelen mindenki tanárnak akar menni, mert a nőverő vamzer hatalomra jutott? Megszűnik a tanár és orvoshiány?
    Az orvosok már 2 millió forintokat keresnek, vamzerpetya 3 milliót, vagy 5 milliót ad majd nekik?
    És miből finanszírozza mindezt majd?
    Tudjuk, igen, megjönnek az EU-s pénzek.
    Egyrészt ezek az összegek a költségvetéshez képest minimálisak, másrészt a vamzerpetya hívei úgy képzelik el, hogy azt egyenesen köztük fogják elosztani?
    Hogy azt személy szerint az emberek kapják meg?
    Es ha a nőverő vamzer kerül hatalomra, akkor “helyreáll” a demokrácia meg a “jogállam”, meg a fékek és ellensúlyok is végre helyrebillennek?
    Es a kerítés is kolbászból lesz, senkinek sem kell ezt a csúnya dolgot, amit munkának hívunk, folytatni, mindenki otthon hízhat és büföghet az ingyen sörével, miközben bambulja a Való Világ 236-ot?

    Ezt várjátok elvtársak, midőn ennek az erkölcsileg rothadt embernek csápoltok a performanszain?

    Csak nehogy a végén be kelljen vonulni katonának Ukrajnába harcolni, miközben az asszonyt és a gyerekeket migráns-hordák “szórakoztatják”…

    Szóval VALAKI fogalmazza már meg, miért lesz nekünk jobb, ha Nőverő Vamzernek/ Szemkilövető Csótánynak hívják majd a miniszterelnököt???””

    1
    6
    1. Nyugodj meg, fideszcsicska, soha nem fogják már „Nőverő Vamzernek/ Szemkilövető Csótánynak” hívni a miniszterelnököt. Sokkal Magyarosabb neve lesz… 🙂

  4. A vilagban levo fontos problemakat nehez megoldani.
    Ehelyett a populistak azzal operalnak, hogy ellensegeket neveznek meg. Az ertelmiseg különböző reszet. Azokat, akik alapvetoen az eszt jelentik a tarsadalomban, es akik sokat tesznek a tarsadalomert.
    Orvosok, ugyvedek, tanarok.
    Ok lesznek a bunbakok.
    Akiknek az alapbol magasabb szintu teljesitmenye onbizalmat ad. Ami alapvetoen duhiti a tanulatlanokat.
    .
    Ezzel el lehet erni, h az atlag emberek problemak miatti haragja ne a politikusok, a valodi hatalmat kepviselok ellen forduljon.

  5. Akkor jól értem, hogy feljött a nyomorult egybites tahó a szombaton a városba, hogy mewghallgassa, ahogy miniszterelnök úr megálljt parancsol a háborúnak és az elszabadult áraknak, a gaz multiknak, aztán hazament és végignézi, hogy a faluban bezárt az egyetlen Coop, az árak kurvára nem lettek alacsonyabbak, de az élet megint szarabb lett egy kicsit.
    .
    Mondjuk a szombati riportokból újra meggyőződtem, hogy ezek a nyomorult szerencsétlenek a saját miniszterelnökük beszédét sem értik. alapvető magyar kifejezésekkel és mondatszerkezetekkel sincsenek tisztában, döbbenetes volt nézni, hogy még Orbán üzenetéből sem értenek egy mukkot sem, csak annyi megy át, hogy vagy Orbán, vagy háború!
    Így persze neház megfelelő döntéseket hozni az életben.
    .
    :D:D:D:D hiába pusztul el az ország, és esik szét atomjaira, azért az mindig jó érzés, hogy mi magunk 20 éve készülünk erre, és ma már látszik, hogy kurvára szépen fel is készültünk, és kurvára igazunk volt minden egyes óvintézkedéssel, meg hát azt is öröm látni, hogy ezek a hangos, ordítozó, fenyegetőző gombák valójában milyen szinten szenvednek, rettegnek, és mivel ők aztán kánaánra készültek, és nem pokolra, semmi előkszlet, vagy óvatosság híján bizony omlanak a falak, pusztulnak az egzisztenciák, eltűntek az utolsó pici kis tartalékok, és TELJES, döbbenetes pánik van, néma sikoly van, tükör előtt egyedül beismerés van, és nincs hova hátrálni. Nincs mire támaszkodni már, nincs mibe kapaszkodni, ezért is ilyen hangosak most a fideszesek.
    .
    Mert elfogytak az érvek, elfogyott a tartalék, elfogyott minden. És meghalnak a rokonok orvos nélkül, a gyerek nem tud hova járni tanár nélkül, a bolt bezár, a falu elpusztul, a kisváros éhezik, folyik a mérgező akkumulátor a patakba, reped a fala a lakásnak, pusztul a teljes környék, és nincs se remény, se jelek, se semmi.
    .
    Csendben pusztul minden. És ennél nincs számukra ijesztőbb. Hogy rossz lóra tettek. Hogy nem nekik lett igazuk. Hogy 15 év kánaán után a poklok pokla van, akármit üvöltöznek a netes csetszobában, meg a cba parkolóban-

    :D:D:D

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű