
Első helyen 3918 felvételiző jelölte meg a Miskolci Egyetem valamelyik képzését a februárban zárult felsőoktatási jelentkezési időszakban. Ez jelentősen meghaladja a tavalyi 3613 fős számot. A hagyományosan népszerű műszaki, jogi, gazdasági és egészségügyi képzések mellett kiemelkedik a tavaly indult pedagógusképzés is, amelyet 142-en jelöltek meg első helyen.
A Miskolci Egyetemen 2024-ben 4439 állami helyet hirdettek meg, most 4328-at.
Korábban írtuk
Miskolci Egyetem: nincs minimumpontszám

A Miskolci Egyetem nyolc kara az észak-magyarországi régió legszélesebb képzési kínálatát hirdeti az általános felsőoktatási felvételi eljárásban. A hagyományos szakok mellett újként jelent meg az idén szeptemberben induló tanító alapképzés, a második évébe lépő kortárs könnyűzene alapképzés, a kóruskarnagy és régi-zene hangszerművész mesterképzés, valamint az űrmérnöki mesterképzés angol nyelven.

Fotó: Vajda János
Állami ösztöndíjas képzésekre 4328 hallgatót tud felvenni a Miskolci Egyetem a 2025/2026-os tanévben. Ez a szám magasabb, mint a tavalyi, amikor általános és pótfelvételi eljárásban 3043 fő állami ösztöndíjas hallgató nyert felvételt, 285 különböző képzési programra. A korábbi évek tapasztalati alapján a Miskolci Egyetemre jelentkezők körében nagy számban szerepelnek a kiemelt képzési programok iránt érdeklődők.
Miskolci Egyetem: nincs minimumpontszám
Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni – azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
fogyiklub
Lassacskán már értelmi fogyatékosok is diplomához juthatnak.
Nem kellene állandóan a polgármesterre mutogatni!
Szégyen a nagymultú elődökre nézve is !
Nem tudom, de az első és a második félév a szűrő, úgy dobálják ki őket, mint bolond bakter a kapcát.
esedékes az átnevezés gyógypedagógiára
Az értelmi sérült cigók miatt muszáj a pénzünkön, ugyebár.
Hú geci…mit mondjak….
Hogy lehet magasabb az, ami alacsonyabb?
„A Miskolci Egyetemen 2024-ben 4439 állami helyet hirdettek meg, most 4328-at.”
Forrás: https://telex.hu/belfold/2025/02/14/felsooktatasi-ferohelyek-elte-nemzeti-kozszolgalati-egyetem-szakkepzes
Vesd össze: „Állami ösztöndíjas képzésekre 4328 hallgatót tud felvenni a Miskolci Egyetem a 2025/2026-os tanévben. Ez a szám magasabb, mint a tavalyi, amikor általános és pótfelvételi eljárásban 3043 fő állami ösztöndíjas hallgató nyert felvételt,”
Ja, hogy csak a szokásos csúsztatás: a tavalyi év körteszámát hasonlítsuk az idei év almaszámához! Ugyan kevesebb államilag finanszírozott helyet kapott idén a Miskolci Egyetem, de ha ezt a kevesebb helyet nem a tavalyi keretszámhoz hasonlítjuk, hanem a tavaly ténylegesen felvett hallgatók számához, akkor már úgy tűnik, mintha több lenne. Erre mondják azt mifelénk, hogy ügyes…