
Június 7-én kerül sor a Bukarest Pride 2025 felvonulásra, a romániai LMBTI közösség leglátványosabb eseményére – jelentette be az Accept szervezet sajtóközleménye.
A hír kapcsán a Hotnews megjegyezte, hogy a szervezők 30 ezer résztvevőre számítanak.
A cikk megemlítette, hogy Orbán Viktor kormánya betiltja a Budapest Pride-ot, a júniusra tervezett LMBTQ+ felvonulást. Gulyás Gergely a kormány heti sajtótájékoztatóján azt nyilatkozta, hogy „az országnak nem szabad eltűrnie a Pride-menetet a városközponton keresztül”. Lázár János közlekedési és építésügyi miniszter is azt mondta, hogy a felvonulást be kell tiltani, és a Facebookon kijelentette, hogy „ideje elutasítani a meleglobbit”.
Romániáé a Jézus vallás, állandó Illés beállítással, halálreformátusokkal, ébredő játszótér vallásaival az egész világon, az alvilág az ördögfiakkal, a Talmud állatokkal, démonokkal, tisztátalan lelkekkel, melyeket megszülettetnek városok, országok átcserélésével, Müllerék a 89 éves értelmiség legyőző elmeosztálya cigányaival, menhelyi népével az ózdi 666 Fenevad központnak Sziámi kivégzőivel, Mónika Show beállításával, lengyel történelem kezdete a törökökkel, Feketevonat cigányságával, a borsodi központban berendezett Iker tornyos Rákóczi tér nemi gyalázó cigányságával, Magyarország majdnem teljes lakosságával, melyeket Müllerék termeltek ki a nácijaival együtt, mert a nácik is Romániát jelentik Németországgal, amelyek négyszer hajtották végre a miskolci elmeosztály szereplőivel a világ történelmét. Övék a Pride szivárvány jelével Jézusuknak a miskolci elmeosztállyal együtt, amelyeket Gálvölgyi János kiválasztottjuk képvisel az orvosi kamarával.
DE MOCSKOSAK VAGYTOK ÚJSEGGÍRÓK,
A BÜDÖS KURVA ANYÁTOKAT!