
A képviselők a 2021-2027-es fejlesztési ciklus terveiről és beruházásáról döntöttek tegnap.
Szopkó Tibor korábbi alpolgármester felhívta a figyelmet arra is, hogy a fejlesztési stratégiából olyan kulcsfontosságú elemek is kikerültek, mint az Avastető fejlesztésének második üteme.
Szopkó Tibor más elmaradó fejlesztésekre is felhívta a figyelmet. Mint elmondta, a tervekből kikerült a Barna György Emlékház projekt is, ami egy Európában egyedülálló népművészeti gyűjteménynek adott volna otthont a Lézerpont épületében. A képviselő emellett hiányolta az ifjúsági sportpálya felújítását is.
Bekerült azonban a fejlesztések közé a Szent István tér ismételt rendbetétele.
A projekteket a magyar államnak kell előfinanszíroznia, majd a teljesülésekor az Európai Unió rendezi a számlát. Emiatt az előfinanszírozás további jelentős anyagi terhet jelent, ráadásul az is kétséges, hogy egyáltalán téríti-e majd a költségeket a szervezet. ( mondjuk jó úton halad az ország, hogy kizárják. )
75 000 milliárd Ft az éves nemzeti össztermék
Az EU visszalök évente 1200-1500 milliárd Ft-ot
A mezőgazdaság támogatása az annyi, mint az EU tagság befizetés
A 90-es évek szabadrablásának hágy %-a az évente visszalökött profitmorzsa.
Dugja fel magának az EU! A TEMU-nál nem látok inflációt. Ami kell megveszem onnan. Fotelból.
Kajcsi-majcsit meg tudok termelni.
Nagymártonka vagy?Az szokott ekkora ostobaságokat böfögni…
A portugál bolsi goldman-sachs-os, isiásos luxemburgi adócsaló, ursula plágiumos hadügyminiszter EU-ból?
Ezeket a qrva jó példákat látva
Alig várom!, hogy Ursulát feleségül vegye a farokzongorista és az Azov tábornoka legyen 😁😂😀
neked a hazájukat eláruló pedofil drogos disznóvá hízott pszichopata fideszesek a példaképeid akik saját lányukat basszák odahaza bibliával a kézben, ( a felvételek láttán még a ruszki titkosszolgák is elhányják magukat)
a szegény fiatal TEK-es „hirtelen halálát” az okozta, hogy olyat látott amit nem lett volna szabad
Mondjuk már maga a látvány is borzalmas lehetett …
hát az…..ahogy xa a nagy belével meg a mikropöxel rátt hogy röfö
bex
Ki nem szarja le a buzigyaros EUT? Felolem le is atomozhatjak.
Tudjuk Putyincsicska…
remélem a kurva anyád megvakul az atomvillanásban