
Durva levelet írt Tállai a főispánoknak arról, hogy 4 MILLIÁRDOT VONNAK EL AZ ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYÉRT ÉS ÉLELMISZERBIZTONSÁGÉRT FELELŐS HATÓSÁGTÓL (Nébih). A levél azt is elárulja, hogy emiatt NINCSEN PÉNZ az ún. „jogosult hatósági állatorvosok” FIZETÉSÉRE, ezért ezentúl nem köthetnek ilyen szerződést a kormányhivatalok. (bár egyelőre a meglevő szerződések alapján még fizetnek) Az pedig egészen tragikus, hogy mindezt néhány nappal azelőtt jelentette be a nagyeszű agrár (korábban pénzügyi ) államtitkár, hogy a hazánkban 50 éve nem látott száj-és körömfájás betegség megjelent volna egy 1600 állatos tehenészetben…
Azt kell tudni, hogy az ún. „jogosult” állatorvosok adják az állategészségügyi hatóság gerincét. Ők olyan kollégák, akik ugyan magánállatorvosként dolgoznak, de emellett az állammal szerződnek az élelmiszerbiztonságot és a járványvédelmet szolgáló hatósági feladatok ellátására is. Ez amúgy egy sajátosan ostoba magyar rendszer. A hatósági és a magánállatorvosok „keverékét” azért hozták létre sok évvel ezelőtt, mert a „tisztán” hatósági szakemberek megalázóan alacsony fizetése miatt nem nagyon maradtak állatorvosok a hatóságnál. (Ez az utóbbi években már odáig vezetett, hogy a járási „főállatorvosok” zöme nem állatorvos!)
Emiatt találták ki a jogosult állatorvosok rendszerét. Nem nehéz belátni, hogy miért problémás, ha egy szolgáltató állatorvos ugyanazon a területen ellenőrző feladatokat is ellát, de a semminél ez is több volt. Nos úgy látszik, már erre sincsen pénz (mert kell pl Tiborczéktól méregdrágán és teljesen feleslegesen megvett irodaházakra, meg Rogánnak új minisztériumra a Várban).
Végülis mi baj lehet abból, hogy összeomlott az állategészségügyi igazgatás (is)? Csak a maradék állatállományt pusztító járványok és az élelmiszerbiztonság megszűnése.
Korábban már beszámoltam arról, hogy a járási „főállatorvosok” jelentős része már nem is állatorvos…:
A száj- és körömfájás megjelenéséről itt: https://telex.hu/…/ragados-szaj-es-koromfajas-kisbajcs…
Kezdenek megmutatkozni azok az „eredmények” , amik a Holdról is látszanak . . . .
Borzalmas. Ezek a barom fidesznyikek teljesen kipusztítják az országot
legyen meg az ő akaratuk
ha neki ez jó
az utódaik szarnak majd a sírukra
csak egyszerre akarnak bekerülni a történelem és az elmekórtani tankönyvekbe
Azért van abban valami szomorú, amikor koreai facebook like-olókat kell venni egy egy kormány poszt népszerűsítéséhez, meg amikor titkos online „hadsereget” kell toborozni, mert a nagy 2/3-os támogatottság látványa a neten, már nem látszik…
Olyan nagyon szánalmas ez….
Ha meg úgy állnak a számok a röfikének, itt is lesz egy megrendezett merényletkísérlet, mint a szlovákoknál és Amerikában.
ezek a szemkilövető állatorvosai.
Mi a probléma akkor?