
A Telegraph információi szerint Donald Trump azt fontolgatja, hogy csapatokat von ki Németországból, és azokat „az Oroszországgal szoros kapcsolatot ápoló Magyarországra csoportosítja át”. A lap szerint az elnök azt mérlegeli, hogy mintegy 35 000 fős aktív állományt vonjon ki Németországból, ami „tovább rontaná az Egyesült Államok és Európa kapcsolatait”.
Az amerikai elnök, aki többször is figyelmeztetett arra, hogy Európának jobban el kell köteleznie magát védelmi képességei mellett, egyre frusztráltabb, hogy a kontinens „háborút szorgalmaz” – mondták a Telegraph washingtoni forrásai. Németországban most nagyjából 160 000 aktív szolgálatot teljesítő alkalmazott állomásozik az Egyesült Államokon kívül, akiknek nagy része Németországban van.
Brian Hughes, az Egyesült Államok nemzetbiztonsági szóvivője azt mondta: „Bár semmilyen konkrét bejelentés nem várható, az amerikai hadsereg mindig fontolgatja csapatok átcsoportosítását szerte a világon, hogy a legjobban kezelje az érdekeinket fenyegető jelenlegi veszélyeket”.
A lap szerint azért merült fel Magyarország neve a katonák új állományhelyeként,
mert Trump egy terv szerint a magasabb védelmi kiadásokkal rendelkező NATO-tagországokat részesítené előnyben. Az amerikai elnök többször is bírált számos a NATO-tagállamot, amiért nem teljesítik a most 2 százalékos kiadási célt, mert szerinte ez az egyenlőtlenség méltánytalan terhet ró az Egyesült Államokra.
A lap felidézi: első elnöksége alatt Trump csaknem 12 000 katona kivonását rendelte el Németországból, ezt azonban az elnökváltás után Joe Biden leállította. Megemlítik azt is, hogy a következő német kormányt alkotó CDU és SPD megállapodott abban, hogy lazítanak az ország alkotmányban foglalt adósságszabályán, ami 1000 milliárd eurónyi védelmi és infrastrukturális kiadást tesz lehetővé.
J. D. Vance alelnök a februári CPAC-konferencián azt mondta, hogy Amerika átgondolhatja katonai jelenlétét Németországban, és folyamatos védelmi kötelezettségvállalásait Berlin szólásszabadságra vonatkozó álláspontjához köti, sérelmezve, hogy Németországban „börtönbe zárnak egy tweet közzététele miatt”.
„Tetveinktől ellepetten, elgyengülve várjuk, hogy mit kezd velünk a más népek sorsa.”
Németh László
Hülyeség amerikai katonákat küldeni Magyarországra, orbánt Putyin emberei fogják elmenekíteni a bebörtönzés elől…
remélem a dodik miatti usa csicskalángos után Putyin is megkínálja teával a gecit, szigorúan nyitott ablak mellett.
Magyarországon jól megférnek egymással az orosz ügynökök, a kínai rendőrök, és az amerikai katonák is.
-ez a bizonyíték arra, hogy mennyire szuverének vagyunk…
hallod gecűX?
Trump nem tud olyan szarságot nyomatni, amit a geci ne nyelne be szent áhitattal! Azért megnézném Putyin pofáját, merre ferdül?
Szegény széjjelmosott agyú fideszeseknek ezt a 180 fokot is be kell majd mosni valahogy a papagáj agyukba, öröm lesz nézni. 😀
Mariska néni meg majd nem mer lemenni a „közértbe”, mert fél hogy „megerőszagóják a szerecsenyek”.
Közel 100 éve pontosan ugyanez a forgatókönyv ment Magyarországon. Egy nyomorgó, gyűlölködő, korlátolt nép a tisztességes munka, összetartó közösségek és a kölcsönösen működő szövetségek helyett elhitte, hogy ő különb mindenkinél a világon, hogy majd ő aranykort csinál, ha kiirtja az ellenségeit, ha lop, csal, hazudik, és az egész világgal szemben majd ő “okos” lesz alázat, munka és béke helyett, akkor is békepártinak mondták a háborús uszítást, akkor is aranykornak hazudták az éhezést, és fejlődésnek a nyomort.
.
Sosem látott pusztulás lett az eredmény. Háború, népirtás, nemet, orosz megszállás, milliós elvándorlás, Magyarország legkevesebb 60 évre eltűnt a földgömbről.
.
És ahogy a kétezres évek elején visszakerült, pontosan ugyanezt kezdte elölről. Megválasztott egy fasiszta tolvajt, akit 20 éve ünnepel hősként, ugyanúgy okosabbnak hiszi magát az egész vilagnal, ugyanúgy lop, gyulolkodik, kerüli a munkát, közösségek helyett acsarkodó táborokat épít, és közben éhezik, nyomorog, és Európa nevetséges, bosszantó, szánalmas primitív tahója, aki áruló, aki képtelen fejlődni, tanulni, önkritikát gyakorolni és másokkal együtt élni.
.
És újra itt van a háborús helyzet, újra az egész világ szeme láttára a gonosz szarhazi oldalra all az ország, és újra a teljes pusztulás van előttunk. Már nem évekre előttünk, hanem már elindult a teljes pusztulás. És még mindig aranykorról magyaráz és ennek a patkánynak tapsol ez a sok ostoba, primitív fasiszta agyhalott.
.
A sors igazságot szolgáltat a magyaroknak. Nem a világ pusztítja el Magyarországot most sem. Hanem a magyarok saját kezükkel, önként, büszkén teszik ezt meg.
.
Ez való nekik. Ezt értik. Aztán lehet majd mutogatni újra 60 évig, hogy “balsors”.
.
Nincs semmiféle balsors. Büdös, aljas, alávaló, gyűlölködő szar szemét magyarok vannak. 1-2 millió kivétellel.
Az amerikai külügyminiszter kikelt az Orbánék által támogatott Milorad Dodik szerb vezető ellen
Ha kell, megszopatják a cigány röfikét is.
Fidesznyik gombáknak szikrázni fog az agyuk. 😀
Ami nincs, az nem tud szikrázni! 😀😀😀
Ez ki van csukva! A Varsói Szerződés 45 ezer katonája ezt nem fogja megengedni csak 2099 után
„2099-ig Németországot az USA kézivezérli, és így, csak az kerülhet ott trónra, akit azok odaraknak!!!
Gerd-Helmut Komossa, a katonai kémelhárítás volt parancsnoka beszámolt könyvében (Die deutsche Karte), hogy a titkos államszerződést 1949 május 21.-én írták alá és 2099-ig van érvényben. Minden egyes kancellár hivatalba lépésekor alá kell, hogy írja. Németország kötelezi magát ebben, hogy 2099-ig nem nyilvánítja ki állami szuverenitását, a médiákat az USA ellenőrzésének alárendeli és az arany tartalékát garanciaképpen átengedi az USA-nak.”
Jézusom…Még mindig van olyan retardált aki ezt elhiszi?
Trump megválasztása Oroszország és Kína számára is főnyeremény: az amerikai elnök és stábja egymaga elvégzi az ő munkájukat. Ez annyira így van, hogy Oroszországban, Jevgenyij Popov, az állami televízió műsorvezetője ki is mondta mindezt: Trump elképesztő módon Moszkva munkáját végzi el azzal, hogy szétfűrészeli a nyugati világot, ahogy Oroszország mindig is akarta.
Ez volt itt a világ végének a nyitóeseménye.
.
És mivel a világ ebből nem fog kibírni négy évet, így mindössze négy opció marad:
.
1. Trumpot valamilyen esemény átbillenti a józanság talajára, vagy sikerül őt annyira begyógyszerezni, hogy hirtelen elkezdjen gondolkodni, megrázza magát, mint a vizes bundájú kutya, kibékül minden szövetségesével, újraépíti az elnökségét, Muskot és a többi barmot maga körül úgy rúgja valagba, hogy csúszás közben kigyullad tőlük a Fehér Ház gyepe, elkezdi ontani a támogatást Ukrajnának, kőkeményen beint a világ összes segglyuk sötétségű diktatúrájának és egyben azok csicskáinak is, és az USA tényleg újra olyan nagy, szép, erős, meg jó mellű is lesz, mint amilyennek elképzelte az álmaiban. Igen, szeretem a sci-fit, gyerekkorom óta.
.
2. Valaki le fogja lőni Donald Trumpt, és simán benne van a pakliban, hogy a merénylő az egy republikánus szavazó lesz, aki így próbálja helyrebillenteni a lelkiismeret furdalását, mert az orra előtt bontják le az USA demokráciájának és gazdasági erejének évszázados tartópilléreit. De ha tippelnem kéne, szerintem az amerikai fegyverlobbi és a valódi nemzetbiztonságot védő erők hamarabb megbuktatják /takarítják el az útból, és nem kellenek ehhez nekik radikális eszközök.
.
3. Donald Trump összeesik és meghal, idős emberként nem bírja el a szíve a napi feszültséggel teli túlterhelést, amit az elnöki funkció jelent. A 2-es és 3-as pont valamelyikének bekövetkezése esetén talán – de csak talán – visszazökkenhet a világ a normalitás vágányára, mert az utódját valahogy ráveszik arra, hogy térjen észhez. Erős kétségeim vannak afelől, hogy az Európát demokráciáról kioktató és véres sértésekkel dobálózó J.D.V. hajlana a normalitásra, de Trumpot erre eleve hiába kapacitálná bárki.
.
4. Polgárháború tör ki az USA-ban. Ennek következménye egy világháború, mert sok ország, amelyet jelenleg csak az USA erejétől való félelem fog vissza, abban a pillanatban kihasználja a kínálkozó lehetőséget, hogy leszámoljon az ellenségeivel, beváltsa a fenyegetéseit és / vagy ezzel együtt világuralomra, a világ első számú hatalmának pozíciójára törjön. Ez a világháború egyszerre lesz vallási, ideológiai, gazdasági és területrabló. A végeredménye borítékolható.