
Az Aspektus Csoport egymilliárdos támogatási programot indít vidéki civil szervezeteknek
Négymilliárd forint közelében járó európai uniós támogatással indít átfogó, négyéves kapacitásfejlesztő programot az Aspektus Csoport négy vidéki civil szervezet együttműködésével. Az Aspektus+ néven futó kezdeményezés a debreceni Alternatív Közösségek Egyesülete, a miskolci Dialóg Egyesület, a pécsi Emberség Erejével Alapítvány és a szegedi Motiváció Oktatási Egyesület koordinálásában valósul meg.
A program – amely a Polgárok, Esélyegyenlőség, Jogok és Értékek (CERV) program támogatásával jön létre – nemcsak a pénzügyi keretei miatt jelentős, hanem mert újszerű megközelítést kínál a vidéki civil szektor megerősítésére. A támogatás értékét növeli, hogy az EU-s program mindössze 16 pályázatot fogadott be a beérkezett 80 közül.
Nyirati András, az Emberség Erejével Alapítvány elnöke szerint a független civil közösségek erősítése a demokrácia ellenállóképességét növeli, és olyan uniós értékeket biztosít, mint az egyenlőség, az emberi jogok és a szolidaritás. Bár a megfogalmazás kissé patetikusan hangzik, a lényeg egyértelmű: működő civilek nélkül nincs működő demokrácia.
A program különlegessége, hogy rugalmas felhasználási lehetőségeket kínál, ami ritka madár a hazai pályázati rendszerben, ahol a bürokrácia gyakran fontosabb, mint a valódi eredmények. Az Aspektus Csoport saját pályázói és támogatásosztói tapasztalatait is beépítette a rendszerbe, így a civil szervezetek számára a lehető leghatékonyabb forrásfelhasználást szeretnék biztosítani.
A program 2025 júniusától fokozatosan hirdeti meg pályázatait, melyekhez képzéseket, szervezetfejlesztést és mentorálást is biztosítanak. A projekt 2029 februárjáig tart, és csaknem hárommillió eurós EU-s támogatással valósul meg.
Aspektus+ regionális támogatási program civil szervezeteknek
Megvalósítási időszak: 2025.03.01. – 2029.02.28. Az Európai Uniós támogatás mértéke: 2 956 804.83 €
Megvalósító szervezetek: Alternatív Közösségek Egyesülete, Dialóg Egyesület, Emberség Erejével Alapítvány, Motiváció Oktatási Egyesület
Xenu lájkolja!
Régiségvásáron meg „ingyenes stresszteszttel” próbálják az új gyanútlan bárányokat behálózni…
igazi patxxxanda