A városi kórházban dolgozó Tóth József sebészt értesítették telefonon, hogy perceken belül égési sérültek érkeznek a kohászati üzemből: „először három, részben meztelenre és feketére égett ember ugrott ki a gyári mentőből. Negyedórán belül még tizenegy sérült és tíz riasztott orvos érkezett az ózdi kórházba.” Infúziót kaptak, fájdalomcsillapítót, kötést. Hárman 40-50, ketten 60-70, kliencen pedig 85-95 százalékban égtek meg. A 14 sérültből tizenegynek nemigen lehetett esélye az életben maradásra. Két sérült maradt Ózdon, a többieket Miskolcra, Egerbe és Budapestre, a Honvéd Kórházba és a Vas utcaiba szállították. (Magyar Hírlap, 1990. március 5.)
A városban pillanatok alatt elterjedt a baleset híre. Rohantak az üzembe, vagy telefonáltak a feleségek, a hozzátartozók, hogy megvan-e az emberük, a gyerekük.
Emberfáklyák az ózdi lángtengerben – sosem lett felelőse a magyar kohászat legsúlyosabb tragédiájának
A tragikus napon az Ózdi Kohászati Üzemek Folyamatos Acélművében az öntésre váró vasúti kocsin lévő üst, az erre a célra készített beton tartály felett állt, melynek szerepe az volt, hogy ha az üst várakozás közben a benne lévő folyékony vastól kilyukadna, abba folyjon. Ez esetben így is történt. A tragédia azért következett, mert a tartályban lévő víztől felrobbant.
Az Ózdi Kohászati Üzemek Folyamatos Acélművében bekövetkezett baleset körülményei a mai napig tisztázatlanok, mivel sosem derült ki hogyan került víz az úgynevezett vészgödörbe. Az elhunytakat 1990. március 20-án a Gyári temetőben egy közös vállalati megemlékezés keretében búcsúztatták el. A legfiatalabb áldozat mindössze 19 esztendős volt.
Név szerint Taslár Tibor és Sólyom Gyula, a Kohó- és Gépipari Tervezővállalat mérnökei voltak a gyanúsítottak. Sólyom Gyula a 168 Óra idézett cikkében azt állította: „Cáfolható, hogy én kevés művezetéssel vettem részt, és ezt a feladatot nemcsak én, hanem a szaktervező kollégák is ellátták. Azonkívül a KÖGÉPTERV-nek is állandó kirendeltsége van Ózdon, amelynek ugyanez a feladata. Úgy érzem, hogy a baleset és a tervezési munkám között oksági összefüggés nincs.” Taslár Tibor szintén elhárította magától a felelősséget. Szerinte nem talajvíz került a gödörbe, hanem a vészgödör fölötti bevezető árokban, az üstkocsi alatt volt a víz, mert a kigyulladt üstkocsit magasnyomású vízsugárral kezdték oltani. Ezek szerint az áldozatok okozták volna a robbanást, ami azért nem valószínű, hiszen mindenki tudja, aki a kohászatban dolgozik, hogy az izzó acél vízzel nem érintkezhet.
Pásztor Albert rendőrőrnagy fenntartotta, hogy két mérnök alaposan gyanúsítható a baleset okozásával, a vizsgálat lezárására és a vádemelésre azonban már nem került sor. A baleset utáni hetekben lezajlott az első szabad képviselőválasztás két fordulója. Összeült az Országgyűlés, és rögvest közkegyelmet hirdetett, ezzel a rendőrségi eljárás is megszakadt. Akár jogosan, akár jogtalanul gyanúsították a két mérnököt, ez már nem derülhetett ki.
Március 20-án közös gyászünnepségen búcsúztak el Ózdon a tizenhárom áldozattól. Az áldozatok névsora: Barta Béla (40 éves), Deme Barnabás (39 éves), Farkas István (24 éves), Kokk György (39 éves), Kormos Géza (43 éves), Lőkös György (33 éves), Németh Károly (28 éves), Nyíri Péter (27 éves), Oláh Antal (33 éves), Pomázi Lajos (45 éves), Serfőző Miklós (19 éves), Tóth Tamás (37 éves), Tugyi László (40 éves). A legidősebb ma 80, a legfiatalabb 54 éves lenn
