Többen felmondtak a Mediaworkshöz tartozó Délmagyarország lapnál

Az elmúlt hetekben legkevesebb öten mondtak fel a Délmagyarországnál, a kormánypárti médiakonglomerátumhoz, a Mediaworkshöz tartozó, 114 éves Csongrád-Csanád vármegyei újságnál – írja forrásai alapján a Szegeder. Távozik többek között a hódmezővásárhelyi tudósító, és olyan munkatárs is, aki 27 éve volt a lap sportújságírója.

A lap forrása szerint a távozók közt van, aki a Mediaworksön belül marad, csak Budapesten folytatja a munkáját, egy szerkesztő „talán marad a szakmában”, a többiek pedig „egyelőre kivárnak, de valószínűleg más lehetőséget keresnek” majd. A főszerkesztői székben tavaly szeptemberben már volt egy csere, amikor az addig ezt a munkát végző újságíró lemondott a posztjáról.

Se a Délmagyarország, se a Mediaworks nem válaszolt a távozásokkal kapcsolatos kérdésére, a portálon viszont korábban megjelent egy hír, amelyben digitális tartalomkészítő és újságíró pozíciókra hirdettek állásokat.

A Szegeder információi szerint több kormányközeli lapnál is történtek változások manapság, Veszprémben két hónapja rúgták ki a Mediaworkshöz tartozó vármegyei lap, a Veol főszerkesztőjét, helyére egy korábban a hamisított Orbán-interjúja miatt elbocsátott újságíró került. A Bács-Kiskun vármegyei laptól, a Baontól ketten távoznak.

24.hu