A hideg idő miatt a Kocsonyafesztivál látogatói rövidítették a kint töltött idő

Fotó.  Egy másik népszerű fesztivál. Archív fotó

A Miskolci Kocsonyafesztivál idén több rekordot is állított. Ezek közül az egyik a fesztivál területe, amely minden eddigit felülmúlt. Erre többek között azért is volt szükség, mert a szórakoztató zenei színpadok száma is nőtt, valamint a szervezőknek eltökélt szándékuk volt növelni azok számát, akik személyesen is ellátogattak a helyszínre, ehhez viszont emelni kellett a színvonalon.

Kocsonyafesztivál
Több rekord is született a Kocsonyafesztivál idei számaiban Fotó: Mogyorósi Zsolt Pipó

A Miskolci Kocsonyafesztivált szervező Uni-Garden Kft. ügyvezető igazgatója, Lipták Ádám készséggel összegezte a február 14-16-ig tartó programsorozat tapasztalatait. A kollégáikkal már túl vannak egy mini kiértékelésen és azt látják, hogy többen voltak, mint tavaly. Ez azt jelenti, hogy látogatói rekord született az idén, ami szám szerint körülbelül 240 ezer embert jelent. Lipták Ádám hozzátette, hogy egyéni koncertrekord is született annak köszönhetően, hogy a Szent István tér meghosszabbításaként egy kiegészítő LED-fal is elhelyezésre került a Széchenyi szobornál. A Tankcsapdát így körülbelül 12 ezer fesztiválozó élvezhette, ami abszolút rekordnak számít a Kocsonyafesztivál történetében.

boon.hu

A hideg idő miatt a Kocsonyafesztivál látogatói rövidítették a kint töltött időt