
Szájer: A ma diktatúrát kiáltók hamis vádakat fogalmaznak meg
„A kommunizmus volt az az ideológia, aminek a nevében a világon a legtöbb ember adta életét. A leggyilkosabb eszmére emlékezünk, aminek az elfelejtése nem lehetséges” – mondta Szájer József Bauer Sándor szobránál, a kommunizmus áldozatainak emlékére rendezett budapesti ünnepségen. Az MTI beszámolója szerint a nyilvánosságba a Szabad Európa Intézet igazgatójaként visszatérő volt EP-képviselő arról beszélt, hogy „az 1950-es évek Magyarországa nem olyan volt, ahol érvényesültek a szabadság és az emberi méltóság elvei.” Felidézte, Bauer Sándor önként vállalta az áldozatot egy „hazafias és a szabadság érdekében tett cselekedettel, amelyet a mai életünk normalitásának mércéjével őrültségnek mondanánk: meggyújtotta magát a Nemzeti Múzeum lépcsőjén.”
„Ma Magyarország alaptörvénye garantálja az emberek méltóságát. (…) Olyan világban élünk, ahol ilyen tetteket már nem kell elkövetni”
– mondta. Szájer hozzátette: ma is gyakran diktatúrát kiáltanak, „vannak külföldiek, akik azt mondják, hogy Magyarországon diktatúra van.” A ma diktatúrát kiáltók hamis vádakat fogalmaznak meg.
Igen a nyugat ébredezik, korábban elképzelni sem tudták, milyen káderek érlelődnek a vasfüggöny mögött.
Van egy rossz hírem józsibogár. Itthon is sokan mondják ugyanezt!
Szájer meglehetősen belső információkkal rendelkezhet a külföldiekről. Legalábbis a véxle biztosan.
Mit jelent az, hogy véxle? Ilyen szót nem ismerek. Csak nem véxl?
Pupák baszódj meg
A „véxle” azt jelenti, hogy az emberi tápanyagcsatorna legutolsó szakasza… Szívesen.
Umberto Eco sok fontos jellemzőt sorolt fel, amelyből ha több megvan, fasizmusról beszélhetünk:
1. hagyománykultusz, visszatérés az aranykorba, a dicső múltba nézés, mindehhez a modernizmus, a liberalizmus és felvilágosodás elvetése szükséges;
2. a vallás vagy legalábbis valamilyen okkultista pótlék beemelése a nemzeti politikába;
3. a cselekvés kultusza – mindegy, hogy mit lép a politikus, de ne látsszon döntésképtelennek;
4. az egyet nem értés megbélyegzése, az ellenzék általános hazaárulónak minősítése, ezzel a nemzetfogalom kisajátítása;
5. félelmek generálása, általában az idegengyűlölet tudatos erősítése;
6. az ellenzék idegenszívűnek minősítése és minden ellenzéki kísérlet államrenddel szembeni fellépésnek titulálása;
7. a külső és belső ellenség szerepének, hatalmának és céljainak felnagyítása, torzítása, amiket általában összeesküvés-elméletekkel oldanak meg, ám a kijelölt ellenség . mindig kevés reális veszélyt jelent, különben fennáll a veszély, hogy visszaüt;
8.a küzdelemért él és nem az életért küzd, a lényeg a háborús hangulat, a mozgósítás, amivel a híveket ugrásra készen lehet tartani;
9. tömegelitizmus”, azaz populista és elitista egyszerre, élen a Vezérrel;
10. hősiesség kultusza;
11. szexizmus, a fasiszta rendszer hangsúlyozza a „férfiasságát”, miközben a nők szerepe a családra redukálódik;
12. közösségelvűség akár az egyéni szabadságjogok teljes elvetésével, ám a közösség érdekeit egy szűk kör nyilatkoztatja ki;
13. a fasiszta rendszer mindig a többség akaratára hivatkozik, minden ellenérvet erővel söpör le az asztalról;
14. a parlamentarizmus elvetése, mivel a többség akaratának érvényesítéséhez elegendő egy szűk uralkodó réteg, ami ismeri a tömegigényeket és ki is elégíti azokat.
Vannak belföldiek is…
Szájer Józsi!
Te garantálod, hogy az egypárti alaptörvényetek megvédi az emberek méltóságát.
Az apa férfi, az anya nő, a te segged pedig pina. És sajnálatos módon kihagytad saját egyik legfontosabb emberi identitásodat megvédeni az alaptörvényben. Lehet hogy te szarsz a saját emberi méltóságodra, de ezt ne várd el polgártársaink sokaságától.
beteg vérfertőző felmenőktől kiszart kevert fajú génhibás retkes cigó játszik, tisztafajú árja fasisztát
az ilyennek mindig jó vége lesz
SZÁJER JÓZSI NÉNI MOST AKKOR HOGY LESZ OTT A PRIDE-on ?