Skip to content

„Régebb óta itt vagyunk, és tovább itt leszünk, mint a kirekesztő politikusok” – reagált a Pride

„Régebb óta itt vagyunk, és tovább itt leszünk, mint a kirekesztő politikusok” – reagált a Pride

A civil szervezet azt írja, a felvonulás nemcsak az LMBTQ-közösség tagjait képviseli, hanem minden minden magyar szabad véleménynyilvánításhoz való joga mellett áll ki.

„Számtalanszor megpróbálták betiltani a felvonulásunkat, mindegyik alkalommal eredménytelenül. Most sem fog nekik sikerülni. Hiszen a Pride egy tüntetés: ha kell, akkor húsz, ha kell, akkor több tízezer emberrel, de meg fog valósulni” – így reagált a Budapest Pride szervezet Orbán Viktor szombati évértékelő beszédére, amelyben a miniszterelnök azt üzente nekik, ne bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével.

Válaszul a Pride közleményben azt írta, már nagyban készülnek a jubileumi 30. felvonulásra, amely talán még sosem volt olyan fontos, mint most. Úgy gondolják, „Magyarország legnagyobb, minden évben megrendezett emberi jogi tüntetése” nemcsak az LMBTQ-közösségért, hanem minden magyar ember mellett kiáll, a gyülekezés és a szabad véleménynyilvánítás szabadságát pedig még „a jelenlegi, alapjogokat sok helyen csorbító Alaptörvény is szigorúan védi”.

Úgy látják, az LMBTQ-közösség politikai célokra való felhasználása olcsó színjáték, ők pedig nem hajlandók senkinek a bűnbakjai lenni. „Akik Magyarországon Pride-ot szerveznek, vagy bármilyen módon kiállnak önmagukért és egymásért, azok hazaszerető, elhivatott és kitartó állampolgárok, akik mindenáron jobbá akarják tenni a saját hazájukat” – teszik hozzá.

A Budapest Pride szerint amikor az emberek megélhetése van veszélyben, akkor a kormány feladata a mindennapi problémák megoldása lenne, nem azt kéne tervezgetniük, hogyan csorbítják tovább a szabadságjogokat.

„Az idei (…) felvonulás szlogenje úgy szól, hogy Itt(hon) vagyunk. Ezerféleképpen próbálták már az LMBTQ-közösség tagjait elhallgattatni, láthatatlanná tenni, megfélemlíteni, kiírni a történelemből, vagy egyenesen eltörölni a Föld színéről. Az elnyomó erőknek ez sosem sikerült. Az LMBTQ-közösség létezése egyidős az emberiséggel: régebb óta itt vagyunk, és sokkal tovább itt leszünk, mint a kirekesztéssel kampányoló öltönyös politikusok” – zárják közleményüket.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



3 Comments

  1. Névtelen
    2025.02.23. 13:34

    Még sosem voltam Pride-on, mert nem vagyok érintett az ügyben, de amit most a Fidesz produkált, az arra késztet, hogy idén elmenjek a felvonulásra. Az se fog zavarni, ha én leszek ott az egyetlen hetero…

    • mamusztacskó
      2025.02.24. 16:42

      nem te leszel, mindig sokan vannak. várunk szeretettel! 🙂

  2. Névtelen
    2025.02.25. 00:42

    Megvan a megoldás a betiltásra: Alice Weidelt kell felkérni védnöknek! Őt már csak nem fogják begyűjteni a kaptárba a magyar zsaruk, ha az első sorban vonul… 🙂🙂🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük