
Az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének (USAID) leépítése hosszú távon negatívan befolyásolhatja az USA Kínával folytatott globális versenyét – írta hétfőn a Politico a National Security Daily nevű hírlevelében.
A lap szerint Kína gyorsan betöltené az Indo-csendes-óceáni térségtől kezdve Dél-Amerikáig a Trump-kormányzat lépései által hagyott űrt. Kínai tisztviselők állítólag már jelezték a nepáli kormánynak, hogy Peking hajlandó pótolni a keletkezett hiányt a saját fejlesztési forrásaival, Kolumbiában pedig a civil szervezetek szerint a kínai kormány érdekelt a támogatásban. A Cook-szigeteken, az Indo-csendes-óceán egyik stratégiailag fontos szigetcsoportján tisztviselők azt mondták, hogy a USAID finanszírozásának befagyasztásától Kína megjelenését várják a térségben.
„Kína máris partnereket keres” – mondta a Politiconak Francisco Bencosme, aki a Biden-kormányzat idején az USAID Kína-politikai vezetője volt. „Olyan helyeken fogják betölteni az űrt, mint Kambodzsa és Nepál, és ezek csak azok, amikről tudunk…”.
A republikánus Michael Sobolik, a Hudson Institute agytröszt Kína-elemzője és Ted Cruz texasi szenátor korábbi tanácsadója szerint az USAID alternatívát kínált Kínával szemben a fejlődő országoknak, amik külső befektetőket kerestek az infrastruktúrájuk és egyéb fejlesztésekre.
„Persze, az USAID csinált néhány erősen megkérdőjelezhető dolgot, amit érdemes felülvizsgálni. De ne essünk át a ló túloldalára. Peking abban bízik, hogy pontosan ezt tesszük”
– mondta a lapnak Sobolik.
A képviselőház Kína-bizottságának demokratái Trumpékat azzal kezdték támadni, hogy az USAID leépítésével valójában Kínának segítenek. „A jelenleg keringő hamis állításokkal ellentétben az USAID kiadásai, amik minden egyes befizetett adódollár kevesebb mint egy százalékát teszik ki, nem pazarlás, hanem kritikus fontosságú egy virágzó, stabil és Amerika-barát világ szempontjából. Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy harcoljunk e kritikus fontosságú ügynökség elleni igazságtalan támadás ellen” – áll a dokumentumban.
A bizottság republikánus tagjai nem álltak ki a USAID mellett, a Politico megkeresésére azt írták, hogy teljes mértékben bíznak a külügyminiszter Marco Rubióban – az ő irányítása alá került az ügynökség -, hogy „hatékonyan kezelje a kritikus emberi jogi és fejlesztési kérdéseket”.
A USAID-et 1961-ben hozták lére, évente dollármilliárdokat oszt szét világszerte a szegénység enyhítésére, a betegségek és éhínségekre kezelésére, valamint arra, hogy reagáljon a természeti katasztrófákra. Emellett a demokrácia építését és a fejlődést is elősegíti a civil szervezetek, a független média és a társadalmi kezdeményezések támogatásával. A USAID egyben az Egyesült Államok egyik legfontosabb soft power eszköze a világ közösségeivel való kapcsolatok ápolására. Kritikusai szerint ugyanakkor az ügynökség beavatkozik más országok belpolitikájába, baloldali ügyeket támogat és átláthatatlanul működik.
Az ügynökség jövője Trump beiktatása óta bizonytalan, miután befagyasztották a finanszírozását, és több tucat alkalmazottját szabadságra küldték. Donald Trump, az elszabadult Elon Musk és egyes republikánus törvényhozók élesen támadják a szerintük csak liberális ügyeket támogató ügynökséget, ami körülbelül 120 országban felügyeli a humanitárius, fejlesztési és biztonsági programokat. A kutatások leállítása miatt több ezer ember szervezetében maradtak kísérleti gyógyászati eszközök, ráadásul az őket kezelő kutatók hivatalosan nem is foglalkozhatnak velük.
A 444 kiadója, a Magyar Jeti Zrt. szakmai szervezeteken keresztül részt vett az Egyesült Államok költségvetése által finanszírozott programokban. Fontos projektekben (pl. stúdióépítés, a Qubit tudományos rendezvényei) jelentettek segítséget ezek a források, de együttesen a kiadó éves költségvetésének mindössze 2-4 százalékát tették ki.
Korábban
Miskolcon is köszöntheted a kínai Kígyó Évet






Korábban írtuk
Miskolci vagy? Dolgozhatsz a kínai (nép)hadseregnek, jó pénzért a Miskolci Egyetemen

Felkerült a debreceni akkugyár tulajdonosa az amerikaiak feketelistájára
Korábban írtuk
ünnepélyes keretek között kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem és a Contemporary Amperex Technology (rövidítve CATL – a szerk.), amelynek egyik gyára Debrecenben található. Prof. dr. Horváth Zita, az egyetem rektora kiemelte, hogy szimbolikus jelentőséggel bír az együttműködés, hiszen 75 éve kezdte meg az egyetem a működését és 75 éve vette fel Kínával a diplomáciai kapcsolatokat is Magyarország.
Hagyomány és innováció
A Miskolci Egyetem hazánk azon kevés intézményei köze tartozik, ahol 10 éve konfuciusz intézet működik és kínai nyelvet tanulhatnak a diákok, ezekre egyre nagyobb az érdeklődés.
Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni – azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
BEZÁRT AZ ELMEGYÓGYINTÉZET MISKOLCON???
ILYEN FASZSÁGOKKAL SZÓRAKOZTATNAK MINKET, MINDENNAP!
Na gratulálok! Eddig csak azt nem értetted, hogy miért vették le rólad a szép fehér zubbonyodat, és engedtek ki a rácsos ágyból, de most végre leesett a tantusz!
Nyugi, nem hülye ő, csak a fideSS által ideküldött troll. Valamivel terelni kell a hazaárulásról, lásd, milyen szépen el is vitte a fonalat az eredeti témáról.
tudtuk, hogy az Orbán-klán és a kommunista Kína biznisze kifejezett veszélyt jelent a Debrecenben és a környéken élők számára. Megmérgezi jövőnket, tönkreteszi életünket, elszívja vizünket. Arról azonban eddig szó nem volt, hogy a CATL a gyanú szerint a kínai hadseregnek is dolgozik, azaz gyakorlatilag hadiüzem.
Ez bizony újabb súlyos kockázatot jelent ebben a formában nemcsak ránk, debreceniekre, de minden magyarra is.
Az, hogy a kínaiak lebukása, hogy az USA fellebbentette a fátylat a CATL titkos-titkolt tevékenységéről, egybeesik azzal, hogy Rogán Antalnak immár nemzetközileg is jegyzett papírja van arról, hogy az Orbán-kormány egyik legkorruptabb tagja, és ezzel nemkívánatos személy a USA-ban, csak megerősíti, egyértelművé teszi, hogy se a debreceniek, de egyetlen magyar sem számíthat se Orbán titkosszolgálati miniszterére, se magára az Orbán-kurzusra sem. Ahelyett hogy megvédenének minket, inkább szétlopják hazánkat, a debreceniekre, a magyarokra szabadítják a kínai titkosszolgálatokat, Kína hadigépezetét is.