
„50 milliárd forint. Ez a bűvös szám. Ennyiért akarta a kormány Rákosrendezőt eladni egy arab milliárdosnak. És ennyi pénzt akar elkobozni a kormány idén Budapesttől. Hát nem fog. Mert visszavesszük a budapestiek pénzét a város számára. Indul a kártérítési pert” – írta Facebookon Karácsony Gergely főpolgármester szerdán.
A kedd esti Magyar Közlönyben megjelent, Nagy Márton nemzetgazdasági által jegyzett szolidaritási adóról szóló lista alapján 2025-ben Budapestnek összesen 89 milliárdot kell befizetnie. Ha ebből kivonjuk a Karácsonyék által összeszámolt támogatást, amit Budapest kap a kormánytól, megkapjuk az említett 50 milliárdot.
„Tarlós István utolsó évében még csak 5 milliárdot kellett befizetnie a városnak, idén már 89 milliárdot. Nincs hazugabb dolog, mint ezt szolidaritásnak nevezni, ennek semmi köze a város bevételeihez, még kevésbé a kiadásaihoz, ennek a pőre politikához van köze, a Budapest-ellenes kormányzati hozzáálláshoz” – írja Karácsony.
A korábbi szolidaritási hozzájárulások ügyében már folyik egy per a kormány és Budapest között. Karácsony szerint amint megkapják a mostani adóról az írásbeli végzést, el is indítják a kártérítési pert. „A 2024-re vonatkozó per folyamatban van, annak tétje már 40 milliárd forint.”
Ugyan Karácsony Gergely főpolgármester januárban jelentette be, és azóta is azt kommunikálja, hogy a Fővárosi Törvényszék keddi, jogerős ítélete alapján Budapestnek visszajár 28,3 milliárd forint szolidaritási hozzájárulás, a Magyar Államkincstár szerint ez nem így van. Szerintük csak a bíróság csak eljárásjogi hibát azonosított, és Budapestnek ugyanúgy fizetnie kell az adót jövőben. Karácsonyék ezért kártérítési pert indítanak.
A főváros úgy számolt, hogy miután a kormány elfogadta az elővásárlási jogát a rákosrendezői területre, a több ütemben kifizetendő, több mint 50 milliárdos összeget részben a kártérítési perrel visszaszerzett pénzekkel fogja fizetni.
A fideszes szereplők által is néha kritizált szolidaritási adót a Fővárosi Önkormányzat jogtalannak tartja az elvonást, mondván Budapest nem válhat nettó befizetővé. A fővárosi költségvetést is úgy tervezték meg, hogy az elvonások összege pont annyi lehet, mint amit hozzájárulásként kap az államtól. Igaz, a Tisza képviselői azt kérték, hogy a szolidaritási adóról szóló bírósági döntés után felülvizsgálható legyen a költségvetés.
A jövőben kormány a szolidaritási adóból befolyó összegeket a tavaly októberben a közigazgatási és területfejlesztési minisztérium által bejelentett – lényegében az iparűzési adó bevételeinek megadóztatására épülő – Versenyképes Járások Program keretein belül osztaná szét. Ennek lényege, hogy az állam a településektől elvont iparűzési adó egy részét (a Pénzügyminisztérium becslései szerint 65 milliárd forintot) egy pályázható program keretein belül évente újraosztja.
A dánok petíciót indítottak Kalifornia megvásárlására!
„Måke Califørnia Great Ægain” 🤣
Most mutassátok meg miskolci fideszes képviselők, hogy a város fontos nektek vagy a szemét fidesz kormány.
Bandi, meg a kis szancsó panzája bajusz már gyakorolja a terpeszállást…Fél óra múlva tiltakozó sajtótájékoztató a virágóránál…Ja nem…
Keresnek egy roncsautót orbánnak. Elviszik neki a névnapjára ajándékba, hátha ad Miskolcnak ötven forintot.
Sírjatok libsik!😁
Nézd már meg a politikusainkat!!! A listáról bejutottak szóra sem érdemesek. Van egy dekoratív szőke hölgy KDNP színekben, semmi érdemi megyéért, Miskolcért nem tett dologról nem tudunk. Van egy igazi úr!
Aztán van egyéniben garantálom, aki semmit, de semmit nem csinál ami érdemi. Semmit nem tartott be amit garantált. Megosztott jó hírek, posztok, nyugdíjas klubokban mosoly, VIP-ben mosolygás (hajrá a lelátóra a kampányban), meg hihetetlen jó, szakértőnek, városépítőnek tűnő fotók amikor pl. reklámozza, hogy tessék itt az új mozdony. Vár plusz forrással, diósgyőri bevásárlóközponttal, állatorvosi ügyelettel, vologdai és bodótetői utak aszfaltozásával, stb mi van??? Nulla az eddigi teljesítménye!
Aztán ott a néhai zsolcai, aki sokadik ciklusát tapossa. Betolta a barátnőjét alpolgármesternek (nulla releváns tapasztalat nélkül). Ja bocs, sok-sok hónap után a kampány közeledtével megoldást keres az M30 cumira! Nulla, ja nem építi a gyerek politikai karrierjét.
Folytassuk.
Az alpilgármester pedig a biztosítóból hozta az egyik barátnőjét és a másik ingatlanos barátnőjét ,szakértelem nulla.
Csak a pénz miatt vannak ott.
Aztán a képviselők se semmik.
Csődbevitt anno Kriza idején mindent ,a képviselőnő.
Kriza Ákos okosan csinálta,hogy felmondott neki.
Most pedig ismét visdzafurta magát.
Csöbör katika ezek neked az utolso éveid a politikába. Kifurnak!