Mikor nyit Miskolcon az ultra olcsó orosz Mere élelmiszer bolt?

A TS Retail indult volna el Budapest környékén, a Hungarétel Kft. a Debrecen-Miskolc-Nyíregyháza háromszögben, a Huntorg pedig az ország nyugati felében. (Ezt támasztja alá az is, hogy a Hungarétel Nyíregyházán már be is jegyeztetett egy boltot, amit mostanáig azonban nem nyitottak meg.) A három cég pedig az orosz modellt követve külön-külön kezdte meg az elindulása előkészítését, amelynek részeként mindháromhoz felvettek egy-egy beszerzési és egy-egy üzletfejlesztési csapatot, akik külön-külön keresték meg a beszállítókat és a kibérlésre kinézett üzlethelyiségek tulajdonosait.

A cég működésére rálátó egyik forrásunk szerint a három csapatnak megtiltották, hogy együttműködjenek, és a beszerzők folyamatosan kellemetlen helyzetbe kerültek, amikor olyan beszállítókkal kellett tárgyalniuk, akik korábban már tárgyaltak valamelyik másik Mere-csapattal. Úgy tudjuk, sok beszállító értetlenkedett a párhuzamos tárgyalásokon, mások pedig egyenes megmondták, hogy nem tárgyalnak a második csapattal, amíg az első cégtől nem kapnak valódi megrendeléseket.

A forrásunk szerint ennek ellenére viszonylag sok beszállítóval meg tudtak egyezni a csapatok, és a TS Retail, valamint a Hungarétel Kft. is eljutott abba az állapotba, hogy elvileg már el tudták volna indítani a boltokat. Ez azonban több okból nem történt meg.