Ma, Budapesten gyülekeznek a nácik

Most a Blood and Honour Hungary (azaz Vér és Becsület Magyarország) által szervezett, angolosított nevű Day of Honour (vagyis becsület napja) rendezvénysorozat oldalán azt lehetett olvasni, hogy február 7-én és 8-án is tartanak „megemlékezést és emlékkoncertet” egy magánterületen „valahol Magyarország területén belül”.

A szervezet oldalán péntek estére már meghirdettek egy találkozási pontot Csepelen azzal, hogy ott majd a szervezők adják meg a végleges helyszínt, ami akár nagyobb távolságra is lehet a fővárostól. Az oldalon néhány zenekar nevét is felsorolják, amelyek gyakorlatilag egytől egyig fehér felsőbbrendűséget hirdető nemzetközi metálzenekarok. A szervezők szombatra is terveznek koncertet. Erre utal az a bejegyzés, hogy „a helyszín egyik napon sem lesz nyilvános, mindössze találkozási pontokat tesznek közzé a rendezvények napján 17:00-kor”.

A Telex kérdésére a rendőrség azt válaszolta, hogy Budapest rendőrfőkapitánya február 6-án 0 órától február 12-én 12 óráig fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére, amelynek célja a jogsértő cselekmények megelőzése, felderítése, megszakítása, valamint a közrend és közbiztonság fenntartása. Mint írták, „a Budapesti Rendőr-főkapitányság a szükséges erőkkel és eszközökkel biztosítja a bejelentett és tudomásul vett gyűléseket, és a rendőrség együttműködik a magyar és a külföldi titkosszolgálatokkal, valamint a társhatóságokkal.”