Miskolc a koldusok városa-írja a fideszes média

 Miskolc egy parkolójában sziszegő hangot adva kéreget egy férfi, akiről kiderült, hogy ha azt hiszi nem látják, tud ő beszélni hangosan, értelmesen. Miskolcon egyre jellemzőbb, hogy bevásárlóközpontok, áruházak piacok és parkolók környékén nagy valószínűséggel találjuk magunkat szembe koldulókkal.

Miskolcon
A koldulók Miskolcon is egyre többen vannak. Fotó: Shutterstock

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye gazdasági mutatói országos összevetésben nem éppen a leggazdagabb régiót testesíti meg. Tudvalévő, hogy azt itt élők átlagkeresete elmarad az nemzeti átlagtól ezért is lehet talán, hogy a pénzszerzés érdekében megtévesztéstől, bűncselekménytől sem riadnak vissza térségünkben.

Tényleg Miskolcra jönnek meggazdagodni?

Az még csak-csak érthető, hogy egy vármegyeszékhely turistáktól hemzsegő pontján miért áll le valaki pénzt kéregetni. A turisták költöttek az útra, tán költenek rájuk is. Ilyen lehet Lillafüred, Miskolctapolca, vagy a belváros Miskolcon. De az utóbbi néhány évben a koldulók ellepték például az Avas lakótelep SPAR üzletének előterét és parkolóját is, egyre több bosszúságot okozva ezzel a panelekben élőknek.

A bolt előtti koldulás és kéregetés nem csak az üzletnek kellemetlen, a rivális koldulók néha egymásnak feszülnek, kiabálnak, lökdösődnek. Azt sem éljük át szívesen, amikor arra a kérésre „Csak egy kétszázast adjon már a gyereknek” nemmel válaszolunk, változatos szidalmakat és átkokat kapunk a nyakunkba.

Miskolcon
Miskolcon már az Avas lakótelepet is elárasztják a kéregetők. Fotó: The Moscow Times (a kép illusztráció)

A közösségi oldalak bejegyzésiben is sokasodnak a Miskolcon tapasztalt egyre furcsább esetek

Az Avason zaklatva koldulók is vannak. Jártam úgy, hogy az egyik fejbe dobott, mert nem adtam neki

– írja valaki.

A buszmegállókban is többen kéregetnek. A Penny előtt szoktam adni szeletelt kenyeret és rúd májast. Egyszer, vettem ki a pénzt, hogy adjak. A férfi a tárcámból kivette a pénzt, nem várta meg, hogy én adjam oda

– osztotta meg valaki más.

Ételt kért tőlem egy fiúcska, úgy tíz év körüli. Nem volt nálam semmi, de a boltba sem tudtam vele elmenni, így adtam egy ezrest. Pár perccel később a másik utcában hajtok el mellette és látom, hogy a pénzt egy idősebb férfinak adja át

– mesélte el a megdöbbentő esetet egy hozzászóló.

Sokféle trükk: rokkantság, fejkendős néni, gyerekes anyuka Miskolcon

A kamu koldusok hálózata egész Európát behálózza, Miskolcon sem változnak a módszerek. Csak úgy, mint a romániai gang tagjai Finnországban, Angliában, vagy éppen Majorkán itt is

  • kérnek gyógyszerre, vagy súlyosan sérültek ellátására.
  • Akár begyógyszerezett, ezért mindig alvó gyermekkel vagy éppen kutyával is koldulnak az utcán, aluljárókban.
  • Gyakran mozgássérültnek adják ki magukat, és van, hogy erőszakosan kérnek, követelnek pénzt.

5 Responses

  1. Azoknak lehet megköszönni,akik adnak nekik!
    Én mindig munkát ajánlok nekik,de érdekes módon egyiket sem érdekli!😁

  2. Kedves Peti miniszter.. !
    Hát mit ne mondjak.. majdnem egyben csúszott le a főtt csirkenyak amit akkurátus lassúsággal szopogattam, mihelyt megláttam hogy mit üzentél a ruandai górénak.
    Hát.. mondom magamnak.. Marikám, te aztán jól megbolondultál anyukám.. épp a választási krumpliszezon előtt. Végül miután magamhoz vettem a maligános szemcseppjeimet, újra elolvastam az egészet.
    Péterke! Hát nekünk mi a rosseb közünk van a kongói háborúhoz? Csak nem azok a nyomorult szerecsenek akarják beszüntetni a mi jóságos Sziszink által óvott rezsicsökkentést?
    Mondjuk a Cernonné már megfejtette a dolgokat. A kongói háború miatt rossz a magyarnak. Talán beköttethetnék a magyar állami médiát a ruandai lakásokban. Egy-egy kormányinfó, pillantok alatt lelohasztaná a harci kedvüket.
    Szóval, felszólítottad a harcoló feleket, hogy most már elég volt a háborúból. Értem. Na nem mintha tudnák hogy merre keressék krumplisztánt azon a nyomorult térképen, és nagy a gyanúm hogy azt sem tudják hogy létezel egyáltalán. De neked.. ehhez is közöd van. És miért magyarul írtad azt az illatos békelevelet? De ha már volt annyi időd a szerződésdarálások szünetében, Moszkvának is írhattál volna valami hasonlót. Igaz.. akkor oda a barátság Szergejjel és többet nem hintázhatnál a dácsa melletti tavacska partján.
    Vagy tán nem megint a megfélemlítés a cél? Atyaisten.. hát hogy nem jutott az eszembe? Talán ragasszátok tele az egész országot a harminc évvel ezelőtti mészárlás fotóival, amin a kardot lengető hutuk épp Mátészalka felé kergetik a rettegő tuszi lakosságot. Csupán egy kis bíbelődés van vele.. és máris kész a hiteles bizonyíték.
    Bezzeg ha ez a vérszomjas baloldal lenne most hatalmon, már tömött sorokban terelnék a magyarokat a csurig tankolt sárga buszokra és meg sem állnának a szomszédos Kongóig.
    Petikém..
    Van egy rossz hírem. Úgy néz ki, hiába zörgettétek Viktor bátyáddal a teszkós szatyrokat a baráti Arábiában, mégis fuccsba ment az üzlet.
    Bizony.. ez a Karácsony úgy látszik vérszemet kapott.
    Eddig hiába játszotta oly hitelesen a remegő szájú Nyúl Bélát, most még ő is a pofátokba röhög.
    Pedig amikor úgy jó fél éve személyesen kértem némi anyagi támogatást a szeptemberi rendezvényünkhöz, úgy nézte a padlót mintha két franciásra borotvált cuna egymás kezét fogva integetett volna a megszeppent főpolgi felé a parkettáról.
    Támogatást nem kaptunk.. de azért megoldottuk.
    Hanem ez a Vitézy.. hmm.. úgy látszik ő is előkapta a lovagi gúnyát mert úgy megforgatta a mi Szandikánkat hogy szegény Bobó kapitány egy álló éjjel olvashatta fel neki a Hüvelyk Pannát.. mire megnyugodott.
    Arany Péterem..
    Azért remélem Viktor bátyád nem ígérte oda fél Dunántúlt az Ali babáéknak két szatyor papírpénzért.. és ami a legjobban idegesít.. ugye semmit nem vágott zsebre.. mert ha ezek megtudják.. pikk-pakk levágják a pöcsét a mi kleptomán békeszarkánknak.
    Jól mutatod Petikém.. csupán ekkorka vagy a világpolitikában.
    Mondjuk beírtad magad a nagykönyvbe.. mert ki ne hallott volna már arról a bunkóról, aki egy klottgatyában köszönti a vendéglátóit egy olyan országban amely a vallási bigottságra.. és a kőkemény szabályaira épül.. Na persze attól még nyugodtan azt képzelheted.. hogy te vagy a szúnyog pöcsén a bunkó..

    2
    1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű