Van egy Mere-áruház Nyíregyházán, a Pazonyi út 21. szám alatt, még nyitvatartása is van – szúrta ki az Országos Kereskedelmi Nyilvántartásban (OKNYIR) a vg.hu. A lap lecsekkolta a GoogleMaps utcaképén a helyszínt, ami alapján azt írja, hogy “nem tűnik boltnak, sokkal inkább egy ipari területen álló kereskedelmi létesítménynek”.
A fenti leírás annyiban pontosításra szorul, hogy a Pazonyi út 21. számra keresve a Google térképe a Pazonyi út 15/A alatt álló ingatlant dobja fel, ahol valóban egy ipari területen álló kereskedelmi egység látható. Ha viszont három számmal odébb lépkedünk a páratlan oldalon, már egy nyilvánvalóan üzletként hasznosítható ingatlant találunk, amit az is erősít, hogy az épület kirakatainak üvegén (legalábbis a tavaly októberi felvételek idején) “Üzlet kiadó” feliratú ragaszok vannak.
Az mindenesetre biztos, hogy az üzlethelyiség tulajdonosa egy nyíregyházi vállalkozás, a Hungarétel Kft. amiben viszont egy szerbiai cég, a HUNPordukt DOO Beograd érdekelt. Ez a cég pedig a lap (és az Opten adatbázisa) szerint ugyanabba belgrádi utcába van bejegyezve, mint a Hung Trade DOO Beograd, amely viszont pont annak a TS Retail Kft.-nek a tulajdonosa, amely korábban már a LinkedInen toborzott munkatársakat a Magyarországon állítólag terjeszkedni szándékozó orosz diszkontlánc számára. Itt meg kell jegyezni, hogy a két szerb cég székhelyei között 40 házszám a különbség, tehát mondhatni elég távoli kapcsolatban lehetnek egymással, ha egyáltalán.
A Merének – ami hazai megjelenését nagy várakozás kíséri, de egyelőre inkább csak folyamatos halogatás jellemzi, igaz a minap már kiszivárgott egy árlistájuk is – a szomszédban Romániában és Szerbiában is vannak már üzletei. Nagyváradon fel is kerestük az egyiket (címlapképünkön ez látható), ahol rideg neonfényben pakolhattunk volna fel fagyos disznóagyból.
Az OKNYIR adatbázisában szereplő 1100 négyzetméteres alapterületű üzlethelyiség mindenesetre passzol az orosz diszkonthoz a vg.hu szerint. A tulajdonos céget 2022-ben alapították, 3 millió forint jegyzett tőkével, de egészen idáig nem végzett tevékenységet, viszont
tavaly 121,5 millió forintra emelték a jegyzett tőkéjét, szeptemberben pedig hirtelen 8-ra emelkedett az alkalmazottak létszáma, vagyis készülhetnek valamire.