
Péterfalvi Attila jelentette ki. Bárki is készítette, a kihúzásokkal szándékosan próbálta azt a látszatot kelteni, hogy a TISZA Párt elnökéhez kellett mentőt hívni egy állítólagos öngyilkossági kísérletét követően.
„Az esetlap és a sajtóban megjelent dokumentum között tartalmi eltérések álltak fenn” – állapította meg a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) jelentése Magyar Péter kiszivárgott mentős esetlapjáról – számolt be a 24.hu.
A hatóság elnöke pénteken az RTL Híradónak nyilatkozva azt is egyértelművé tette, hogy a Borsban tavaly májusban nyilvánosságra hozott dokumentum hamis:
„A sajtóban megjelent esetlap egyfajta hamisítvány, illetve egy olyan következtetés levonására alkalmas vezetéknév kihúzása, amely azt a képzetet keltheti az olvasóban, hogy az Magyar Péter neve és az ő életkora. De ez nem felel meg a valóságnak”
– mondta Péterfalvi Attila.
A Borsban megjelent esetlapon (vagy annak tűnő dokumentumon) kitakarták a bejelentő vezetéknevét (csak annyi látszik, hogy Dr. … Péter), az ellátandó személy neve is ki van takarva, az életkora viszont fel van tüntetve (41 év). Van még egy személyes adat is a dokumentumon: a cím, ami nincs kitakarva. Ez megegyezik azzal a címmel, ahol Magyar Péter akkoriban élt Varga Judittal. (Képek: Ellenszél)
Péterfalvi Attila szerint az eredeti esetlapon, amely a Mentőszolgálat rendszerében megtalálható, más életkor szerepel, a Dr. (valamilyen) Péter pedig a mentőorvos neve
– írja a Hvg.hu. Így a mentőszolgálat dolgozóját biztosan adatvédelmi incidens érte. A jelek tanúsága szerint ez a lejáratásnak szánt lufi is kidurrant. Íme az egyre valószínűbben szándékos félrevezetés, a “kiszivárgott” mentőslap:
Szánalmas próbálkozás az egybitesektől. Újabb 2% a Tiszának! 😀 😀
Ezek a féleszűek még most sem jöttek rá, hogy minél jobban próbálkoznak lejáratni Magyar Péter, annál jobban járatják le magukat. Hajrá, csak így tovább! 😀 😀
Mit várunk, amikor már nem csak a hírtv, hanem az országos közpénzen fenntartott csatornál is folyamatosan ontják a hazugságokat?
Tudjuk!
Jakab Péter: „Az első napomon az irodám előtt fognak ülni az ÁSZ és a állami vezetők úgy, mint a verebek, várni a sorsukat, kivéve Polt Pétert, mert ő börtönbe kerül – fogalmazott.”
Ti fizetitek Jakabot, meg gyurcsányt is nercselékém…Ha nem tetszik a szöveg , irassatok vele mást…Mi a gond?
Semmi
NER Petit is mi fizettük.
Tudják ezt debiltársaid is? Mert ahhoz képest elég sokat picsogtok miatta cseléd…:):):):
Ez hamisítvány.
Ki hamisította?
Erre még nem gondoltál?
Önberörésről hallottál már?
Áldozatgyártásról hallottál már?
Csak van valahol egy eredeti is.
Hazug, tolvaj fidesz banda, nem lepődtem meg!
„A DK-t lassan magába olvasztja az áradó TISZA. Akkor a TISZA lesz a kék Fidesz. Értem.”
Péterfalvi a hamisítvány. Egy tisztességes adatvédelmi biztos nagyon rosszul sikerült hamisítványa.