A cincérek miatt. Elbontják a Balaton ikonikus, 2011-ben épült kilátóját
Böröczky Bulcsú fotó

Még az idén megkezdik a fonyódi Várhegyi kilátó bontását Fonyódon, írja a sonline.hu.

A cikkben felidézték, az épület évek óta zárva van, miután kiderült, hogy a fából készült tartószerkezetét házi cincérek és gomba támadta meg. Az életveszélyessé vált emblematikus építmény miatt a Fonyódi Önkormányzat pert indított, ami most lezárult.

Az önkormányzat 60 millió forintos kártérítést kapott a kivitelezőtől. A kilátó az idei nyári szezonban biztosan nem lesz látogatható, hiszen az első lépés a faszerkezet teljes lebontása. Csak és kizárólag a faszerkezetet kell elbontani, a vázszerkezet és az alapok érintetlenek maradnak

– számolt be Erdei Barnabás, Fonyód polgármestere.

A településvezető a lap megkeresésére arról is beszámolt, elkötelezett a kilátó újjáépítése mellett, ugyanakkor a jövőbeni anyaghasználattal kapcsolatban még nincs végleges döntés.

Ő azt szeretné, ha nem fa szerkezetű lenne az új kilátó, de a pontos tervek kidolgozása még hátra van.

A kivitelezési költségek is kérdésesek, hiszen a 2011-ben 18 millió forintba kerülő faszerkezet ma már lényegesen drágább lenne, míg egy acél, vagy más, tartósabb anyagból készült szerkezet valószínűleg hosszabb élettartamot biztosítana.

Erdei Barnabás szerint a per lezárása mindenképpen előrelépést jelent, hiszen így már konkrét tervek születhetnek a jövőre nézve.

A Várhegyi Széplátó egykor kiemelt turisztikai látványosság volt, fénykorában évente közel 40 ezer látogatót vonzott. A város másik nevezetessége, a Sipos-hegyi kilátó a téli hónapokon kívül továbbra is működik, és évente mintegy 20 ezer látogatót fogad.

Tavaly az ország egyik legszebb panorámájú kilátójának bontásáról is döntöttek, mindeközben a napokban nyílt meg az ország legújabb kilátója,