
Orbán Viktor úgy látja, hogy Magyar Péter gyors felemelkedése a kormánnyal szembeni elégedetlenséget is jelzi – a miniszterelnök erről a svájvi Neue Zürcher Zeitungnak adott hosszú interjújában beszélt. Az újságíró ezzel kapcsolatos felvetésére a miniszterelnök így reagált:
„A válasz igen, ezt jelenti. A háború és a szankciók rendkívül nehéz helyzetet teremtettek az elmúlt három évben, magas inflációval, megemelkedett energiaárakkal és alacsony növekedéssel.”
Arra, hogy aggasztja-e Magyar és a Tisza népszerűsége, nem adott egyértelmű választ, azt mondta, hogy egy demokráciában mindig fel kell készülni a politikai ellenfelekre. „Még ha a szavazatok majdnem felét meg is nyered, ahogy mi tettük, a maradékot mások kapják. Ez nem szokatlan.”
Orbán ugyan utalt rá, hogy senki nem hibátlan, de a kormánya konkrét hibáiról nem beszélt. Arra, hogy a regnálása alatt a hatalom és a gazdasági erőforrások a körülötte lévők kezében koncentrálódtak, ami fenyegetheti a demokráciát, elismerte, hogy valóban központosított néhány dolgot, de más területeken állítása szerint decentralizált – és erre a modellváltó, az ő szavai szerint privatizált egyetemeket hozta fel. A megjegyzésre, hogy ezek az egyetemek most olyan alapítványoknak vannak alávetve, amelyeket hozzá közel álló emberek irányítanak, idézzük szó szerint a miniszterelnök válaszát:
„Mindenki közel áll hozzám! Én vagyok ennek az országnak a miniszterelnöke (nevet). Amikor kritizálnak, amiért valaki közel áll hozzám, azt mondom: persze, hogyan is lehetne másként! Egy tízmilliós ország üzleti világában természetesen minden jelentős vállalkozót személyesen ismerek. De igaza van: hosszú ideig hatalmon lenni kockázatokkal jár. Ezért négyévente átalakítom a kormányt és lecserélem az embereket.”
Orbán Viktor a személyes terveivel kapcsolatban most is elmondta, hogy még sokáig tervez a politikában: „Amíg szellemileg képes vagyok rá, addig a parlamentben akarok maradni”, és arról beszélt, hogy idős, elismert emberként képzeli el magát az országgyűlés hátsó padsoraiban, akihez tanácsért járulnak a fiatalabbak.
„Szeretném látni a következményeit annak, amit a politikai életem során tettem. Mert még ha kritizálnak is érte: történelmi pillanatban tettem valamit”
– mondta.
A világpolitikával kapcsolatban, azon túl, hogy bejelentette: meghívja Budapestre Alice Weidelt, a német szélsőjobb vezetőjét, Orbán arról beszélt, hogy
- Brüsszelt nagyobb fenyegetésnek tartja, mint Moszkvát, mert Oroszországgal szerinte könnyű racionális megállapodást kötni, míg a brüsszeliekkel ez szinte lehetetlen. „Belföldön csak az ellenfeleimet támogatják. Nyernem kellett Brüsszel és a civil szervezetek ellen ”.
- Nem akart állást foglalni abban, hogy személyesen is Moszkvát tartja-e agresszornak a háború miatt: „Hm… Hagyjuk az értékelést a történészekre. Én politikus vagyok, és van uniós döntésünk. Ez arra kötelez, hogy „orosz agresszióról” beszéljek” – mondta;
- Nem tart attól, hogy a blokkosodás áldozatai leszünk, mert az a tapasztalata, hogy a két nagy játékos (vagyis az USA és a Kína) végül mindig alkut köt egymással, így Magyarország tovább üzletelhet majd Pekinggel és Washingtonnal is.
- Orosz viszonylatban kevésbé nyilatkozott optimistán: „Oroszországgal nehezebb. Szeretnénk minden üzleti kapcsolatot nyitva tartani. Az amerikai álláspont egyelőre tisztázatlan. Várnunk kell még egy kicsit.”
A miniszterelnök úr egy szent! Hogy kitalálta.
„ Ne fecsegj arról, milyen legyen egy jó ember.
Légy az! ”
Marcus Aurelius
csutika na akkor lökheted Miskolcra a pénzt amit 2010 óta lopincsáltatok.
Nyugi van. Visszakapod a „lopincsálás”-t, cserébe befizeted a Város önkormányzati konszolidációját + a deviza kötvényeket.
Ki jár jobban?
BE VAN RÚGVA AZ ÉSZAK SZERKESZTŐJE? ORBÁN – MAGYAR A CIKKBEN, ÉS AHHOZ TRUMP ÉS MUSK FOTÓJA?
MEDDIG TART EZ A ELMEÁLLAPOT? MEGINT A KANNÁS BOR A HIBÁS?
AMÚGY MAGYAR PÉTERRE SZÉLES ÍVBEN SZARUNK, SŐT BELE A POFÁJÁBA, ÉJJEL-NAPPAL MINDÖRÖKKÉ. AMEN
Mivel a csúti geci trump csicskája, ha nem tűnt volna fel, te hülyegyerek
kakamatyi! akkor csak szarjál örökké!
a folyamatos szarásban ugyanis bele lehet halni
tehát ne hagyd abba!
😀
„svájvi Neue Zürcher Zeitungnak”
SVÁJCI, NEM SVÁJVI, TE HÜLYE ÚR!
Gömbcigány, te csak egy betyárkörte vagy putyinod segglyukánál.
Orbán Viktor elforgatta a földgömböt interjú közben, hogy ne látszódjon rajta Nagy-Magyarország 😀
gyáva proli cigányszar
Hála Istennek, Doktorminiszterelnökúrból csak egy van. Bár kitelne súlyra kettő is.
Az interjú minden mondatából ordít a diagnózis. Ez a csávó szentól meg van győződve arról, hogy ő valami történelmi személyiség, aki a magyar történelem kiemelten fontos pillanatában történelmi jelentőségű dolgot tett, egyedül. A többi mondanivalójában is ugye egyes szám első személyben beszél, amit demokrata alapállású politikus ab ovo soha nem tesz, plusz tisztán látszik ismét, hogy Orbán szerint Orbán nem lop, nem szétbassza az országot, nem éhezés, pusztulás, mocsok, és gyűlölet a teljes életműve, hanem szerinte a magyarokat ő egyedül felemelte, kivitte egyedül a kommunizmusból, bevitte egyedül az EU-ba, és most, hogy az EU megbolondult és ellene fordult, most egyedül tartja a frontot és csak miatta van még normális férfi és nő, kereszténység és magyarság.
.
Ez az ember kompletten megborult szellemileg, teljes meggyőződéssel hiszi, hogy mivel ő többször megmentett minden egyes magyart, ezért a magyarok vagyona, országa, és mindene teljes joggal lett az övé, kvázi a magyarok hálájának a kifejeződése.
.
Ennek a gonosz, ocsmány, teljesen ki-, és beszámíthatatlan gazembernek a kénye-kedvére bólogat még ma is több millió magyar, és emiatt sajnos nincsen semmiféle felmentés határon innen és túl.
Egy történelmi tette van Orbánnak, ami valóban elvitathatatlan tény: magyarországon zajló háború nélkül az ország történelmében ilyen pusztítás, ilyen elszegényedés, ilyen halálozási adatok, ilyen gyűlölködés, ilyen szélsőséges ellenségeskedés az utóbbi 1000 évben nem volt. Éhezés is csak azért, mert 100-150 évvel ezelőttig ugyebár egészen más szinten élt az emberiség legfejlettebb része is. Nem volt napi zuhanyzás otthon, nem volt angol WC otthon, nem volt hűtőszekrény, nem volt modern orvoslás, azaz mindenki ismert olyan családot, ahol 1 éves kor előtt meghalt egy gyerek, ahol éheztek, ahol valaki belehalt egy szülésbe vagy egy tüdőgyulladásba.
.
Ezeket leszámítva Orbán több száz évvel visszavitte az országot, és volt olyan háború, amiben kevesebb érték pusztult el, mint Orbán uralma alatt.
.
És még mindig nem kell menekülnie családostul, hanem még mindig bátran tervezhet évtizedekre előre. Ez a magyar nép erkölcsi, gazdasági, társadalmi bizonyítványa. A mi Ceaucescunk, akit nem kivégzünk és elkergetünk, hanem haláláig hősként ünnepelünk..
Nagyszüleim elítélnek és mélységesen csalódtak bennem, mert Tiszás vagyok…
Történt ugyanis, hogy nemrég kaptam egy telefonhívást édesapámtól. Már rossz előérzetem volt, mert ő is munkában van, ilyenkor nem nagyon szokott telefonálni. Elmondta, hogy felhívta nagyanyám, hogy látta a Facebookon, hogy én mit „ölelkezem” a Magyar Péterrel, hogy mik ezek a képek amiket kiraktam, hogy állhatok egy ilyen ember mellé, azt hitte van eszem, nagyapám is teljesen kész van, csalódtak bennem stb… Egyébként én már azt gondoltam, hogy nagyanyám már rég tudja, hogy Tiszás vagyok, hiszen ez a Facebook poszt amit gondolom meglátott, már nem mostani. Csak direkt nem vesz tudomást róla és amikor nagy ritkán találkozunk, inkább nem hozza szóba. Egyszer egyébként beszéltünk politikáról, Tiszáról, akkor úgy tűnt, mintha nyitott lenne meghallgatni a másik oldalt is, de nem tudom, mi változott azóta… Még több propaganda lenyelése, gondolom… Édesapám meg is kérdezte tőle a telefonban, hogy akkor most mi lesz – nem leszek már az unokájuk, vagy mi? Meg nyilván felnőtt ember vagyok, el tudom dönteni, hogy miben/kinek hiszek, mit csinálok az életemmel. Nagyanyám erre nem mondott semmit, csak azt, hogy imádkozni fog a lelkemért… Szóval édesapám csak figyelmeztetésül hívott engem, hogy készüljek fel, mert lehet kapok én is egy számonkérő telefont. Ami egyébként kívülről nézve kicsit vicces, hogy ilyesmiért vagyok/leszek számonkérve, de belül meg mégis fáj, hogy a politika miatt „elvágom magam” elég közeli családtagjaimtól…
Segítsetek, most őszintén, erre mit lehet mondani? Mit tudok én csinálni? Nyilván a véleményem, a támogatásom Péter és a Tisza párt felé nem fog változni, de nehéz ezt kezelni, hogy emiatt ki leszek tagadva. Mikor voltak családi összejövetelek, és netalán szóba került a politika, sosem mentem szembe velük, elfogadtam, hogy ők makacsul ragaszkodnak a Fideszhez, mert olyan ritkán látom őket, hogy nem éri meg emiatt összeszólalkozni. De persze így, hogy nagyanyám is egy éve kb. felfedezte a Facebookot, így most kiborult a bili… Próbálom pozitívan felfogni, hogy talán ez a helyzet elindít majd nagyszüleim és köztem egy normális párbeszédet, hogy talán meghallgatnak engem is, kicsit kiszakadnak az M1-ből meg Magyar Nemzetből és a többi propagandasajtóból. De félek ők már annyira mélyen benne vannak, hogy nem is akarnak más véleményt meghallani, mert az felborítaná az egész hitrendszerüket. Egyszerűbb lesz mondani, hogy én nem vagyok normális…
Elnézést a ventillálásért, de érdekelne, vannak/voltak-e mások hasonló helyzetben. Ahol ennyire mélyen meghatározza bizonyos családtagoknak a véleményét rólad, hogy melyik párttal szimpatizálsz.
Nyugi van. Neked van út felfele. A kisnyilasok is átöltöztek AVH-snak.
Lásd a bayer a kövér meg a sulyok család tagjait…
egy miskolci MOKAN-os ne pofázzon a zabrálásról. Ebben a városban vérkomcsi uszításra kétszer is lincseltek:
1946-ban és 1956-ban
Ezek a vérkomcsik apjukat, anyjukat is agyonütnék, csakhogy ott lehessenek az árvák vacsoráján. Erről szól a levél.
„Lásd a bayer a kövér meg a sulyok család tagjait…”
Legalább nm cáfoltad Sebestyén elvtárs..::):)::)
Sziasztok esetleg valaki tudna nekem segiteni a fegyverviselèsi engedèlyhez hogyan jutok hozzà
A kiegyezéstől a századfordulóig annyi ideje volt az országnak, mint most, a gengszterváltás óta.
Mi épült akkor, és mi most?
A szlovák kőművesek körmöcbányai aranypénz díjazás fejében felépítették Karácsony Gergelynek Budapestet. Rosszul tudom?
XCX
Trump már 2 hete elfoglalta hivatalát, de a mi Tónink még mindig ott szerepel azon a bizonyos listán
Nem beszélve arról, hogy a háborúnak sincs még vége! Pedig azt igérte Trump, hogy ha megválasztják, 24 órán belül véget vet neki, és savazta Bident, hogy az milyen béna, hogy még erre sem képes…
Hölgyeim! Aki nem tud aludni, bátran jelöljön, üzenjen privátban!
És? „felemelkedett?” Ez a dolga a léggömbnek. Hadd duzzadjon. 😁😂😀
„A meteorológiai léggömb meteorológiai mérõeszközök, rádiószondák szállítására alkalmazott eszköz. Mintegy 30 km magasságig képes emelkedni és a kezdetben, a talajon csaknem üresnek ható, héliummal vagy hidrogénnel töltött léggömb ebben a magasságban kb. 12 m átmérõre duzzad.”
A hírre Szijjártó Péter ismét Moszkvába utazott. Megszokásból.
Vajon ki lehet Európa legkövérebb Putyin-pincsije?
Tádzsikisztánban volt vadászni Mészáros Lőrinc
Az ország leggazdagabb embere hegyi vadászaton vett részt Közép-Ázsiában.
2 db kőszáli kecskét, 2 db Marco Polo argalit, 1 db argalit, 1 db házi jakot, 1 db vaddisznót és 1 db szikaszarvast lőtt ki.
„Csak” 8 állat életét oltotta ki a semmiért. Megérte megszülni ezt is a jó kurva anyjának..
Ne legyenek illúzióink. Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy egy reggel úgy ébredt: „vazze, tádzsikokhoz fogok menni kecskét agyonlőni
A golddiggernő beiratta lövészeti tanfolyamra, hogy ne lógjon ki az újgazdag nerencrétegből, ahogy látom.
Biztos az asztal körül kergette kiskorában a fater /a vénOrbán/ ha nem lőtt évente legalább egy Marco Polo argalit helikopterről …. amit aztán a putri végében, a pottyantós budi melletti tapasztott kunyhóban bontottak szét és dolgoztak fel. Füstölt kalbásznak leginkább …
https://www.youtube.com/shorts/tZvP5su4n0k
Jó, tehát a Győrben készült Audi motorokra nem lesz vám, csak az autó többi részére, gondolja a dagadt idióta.
Végre teljesen megőrült! Hála annak a Magasságos Istennek!