Miskolc. Június 30-ára beindítják a barlangot, csak azt nem tudni, hogy meddig lesz nyitva

A közel ezer négyzetméteres főépület használhatatlanná vált, később a tűzvizsgálati jelentéséről szóló határozatból az derült ki, hogy „szerelési hibák sorozata, valamint a karbantartás és a szabványossági felülvizsgálat hiánya vezetett” a tűzhöz. Az épületben keletkezett károk mellett a turizmusban is komoly bevételkiesést okozott a népszerű fürdőhely kényszerű bezárása, csak a tavalyi év utolsó hónapjaira félmilliárd forintra becsülték a kiesés mértékét.

A barlangfürdő újjáépítésének lehetőségeiről már a tüzet követő héten közleményt adott ki a Nemzetgazdasági Minisztérium, amiben azt írták, a kormány minden lehetséges segítséged megad. Az önkormányzat adományszámlát is nyitott a felajánlások fogadására. Tavaly októberben pedig Lázár János építési és közlekedési miniszter a helyszínen jelentette be, hogy a „kormány Miskolc város segítségére siet, és részt vesz a barlangfürdő újjáépítésében”. A tárcavezető idén január közepén, a városvezetővel közösen tarott miskolci sajtótájékoztatóján megerősítette korábbi ígéretét. Akkor úgy fogalmazott, a leégett miskolctapolcai barlangfürdőt lehetőség szerint június 30-ára beindítják, ehhez egymilliárd forintra van szükség azonnal. Ígéretet tett arra, hogy a kormány idei első ülésén javasolni fogja, hogy Miskolc soron kívül megkapja ezt az összeget.