Beszéljünk világosan. Jelen formájában és feltételekkel nem fog felépülni a Maxi-Dubaj projekt!
A TISZA, valamint a mellettünk álló milliók és minden jóérzésű ember ezt a beruházást közösen meg fogja akadályozni.
Ezt nyugodtan veheti ígéretnek az Emír és Nemzeti Együttbűnözés Rendszere.
Orbán Viktor döntésén múlik, hogy ehhez elegendő, ha holnap a TISZA támogatásával megszavazza a Fővárosi Közgyűlés, hogy Budapest éljen az elővásárlási jogával a rákosrendezői fejlesztési terület kapcsán, vagy további lépéseket kell tennünk.
Orbán Viktor a sukorói kaszinó beruházás kapcsán még hazaárulással vádolta Gyurcsány Ferencet. Mi változott azóta, miniszterelnök úr?
Ha a jogi lépések és a józan érvek nem elegendőek, akkor a TISZA utcára viszi a magyarokat. Nem csak a budapestieket, nem csak a TISZA-sokat, hanem minden jóérzésű magyar hazafit, köztük a Fideszeseket és közösen megvédjük Orbántól, Lázártól, Rogántól, Habonytól és az összes hazaáruló bűnözőtől, valamint a velük kollaboráló hivataloktól, NER janicsároktól a magyar szuverenitást és a világ egyik legcsodálatosabb fővárosát!
A magyar emberek nemet mondanak az 500 méteres felhőkarcolóra, luxus bevásárlóközpontra és mecsetekre és igent a bérlakások ezreire és egy élhető városrészre.
Nem fogjuk hagyni, hogy Podmaniczky, József Attila, Molnár Ferenc, Veres Pálné, Weiss Manfréd, Kafka Margit és a Pál utcai fiúk csodálatos városában a Nemzeti Együttbűnözés Rendszere egy arab enklávét hozzon létre letelepedési kötvényekkel és aranyvízumokkal.
A magyar emberek pártállásra tekintet nélkül elutasítják, hogy Orbán Viktor lemondana a magyar szuverenitásról és a dubaji emír és a globális nagytőke kezébe adná a döntéseket a legnagyobb budapesti fejlesztési terület kapcsán, mentesítve őket a hatályos magyar jogszabályok alól.
A csodálatos Budapest továbbra is a szeretett hazánk fővárosa marad és nem lesz bindzsisztáni gyarmat.

10 Responses
Már az is szégyen és magyar nép ellenes,hogy ez egyáltalán felmerült! Bevándorlót nem kérünk, csak pénzes arabokat ? Ja persze ! abból le lehet „csípni” egy kis lóvét, saját zsebre !
Tudjuk!
a bolsevik mindig magából , a privatizélős múltjából indul ki
Jó példa erre Orbán Győző elvtárs, a hős privatizátor!
Helyes Magyar PÉter
Hogyne, hogyne…
„Szeretnék egy kiváló lehetőséggel hozzájárulni a Rákosrendező körül kibontakozó politikai vihar elcsitulásához.
Minden ellenkező feltételezést félretéve én komolyan elhiszem, hogy Karácsony Gergelyt és helyettesét kizárólag a budapestiek érdeke foglalkoztatja, és a Városháza parkkal való öt évnyi totojázás után feltámadt bennük az ingatlanfejlesztő.
A poszthoz csatolt képen összesen 22 – még Tarlós István idejében – definiált barnamezős terület látható Budapesten.
Ha tényleg nem az történik, hogy el akarnak lehetetleníteni egy a város számára hasznos beruházást, ha tényleg meg akarják mutatni, hogy tudnak ők is várost fejleszteni, itt van még 21 megfejlesztendő terület.
Van kisebb, és van nagyobb is. Válogassanak kedvükre, és mutassák meg bátran, mit tudnak!”
Tudjuk!
„Ebben a formában” a Városligetre is nemet mondtatok.
Szárnyasbetétet minden sínekhez láncolt tiszás klimaxosnak!
Nyugodj már le Petya!
Majd megdicséred a rákosrendezői épületek virágos freskóját, az arab lapos kenyeret és a szaudi-herceg rád a NER 2.0 jogtulajdonosára
íratja a jelenlegi rozsdatemető minden négyszetméterét
„Ha a 8-10 éves gyerek megdicséri a virágot és a lekváros kenyeret, akkor neki ajándékoznak egy budai lakást” – magyarázta a Tisza Párt vezére azt, hogyan jutott még a gyerekkorában egy gellérthegyi lakáshoz. Magyar Péter elmondása szerint ez csak tizennyolc éves korában derült ki.”
Teheti. Van pénze a Magyar Péter mögött állóknak.
„ERRE mondta LÁZÁR, hogy ha van Karácsonynak 5 ezer milliárdja, és az eladó FELTÉTELEI szerint hajtja végre a beruhgázást, akkor az övé lehet:
„A „szerződés megkötése előtt” törvényi előírásnak megfelelő megoldásként fogadja el a bírói gyakorlat azt is, amikor a tulajdonos (eladó) és az ajánlattevő (vevő) függő hatállyal megkötik a szerződést (amelynek a hatálya így csak akkor áll be, ha az elővásárlásra jogosult nem él a jogával) és azt küldik meg az elővásárlásra jogosultnak azzal a felhívással, hogy nyilatkozzon: élni kíván-e a jogával.
Az elővásárlási jog gyakorlásának tehát elengedhetetlen feltétele a kívülállótól érkező vételi ajánlat. A vételi ajánlat olyan szerződéskötési szándékot kifejező, címzett jognyilatkozat, amely tartalmazza a megkötendő szerződés lényeges, illetve az ajánlattevő által lényegesnek minősített tartalmi elemeit. Az elővásárlási jog gyakorlására azonban csak akkor nyílik mód, ha a dolgát vagy annak tulajdoni illetőségét eladni szándékozó tulajdonos az ajánlatot elfogadhatónak tartja és az ajánlatban közölt feltételekkel hajlandó szerződést kötni. A tulajdonosnak csak az általa elfogadott, illetve elfogadhatónak tartott ajánlatot kell az elővásárlásra jogosulttal közölnie.”
Bennfentes információkkal szerezhettek részesedést a Fidesz oligarchái a a Mini-Dubaj bizniszben.
.
❗Újabb dokumentumokat találtunk, amelyek bizonyíthatják Habony Árpád, Garancsi István, Szalai Borczoviczky Kristóf már évek óta készülhettek a Mini-Dubaj területének értékesítésre és bennfentes információkkal rendelkezve szerezhetek érdekeltségeket.
Amiként párhuzamosan a Válasz Online és én is kiderítettük, Habony, Garancsi, és Szalay-Bobrovniczky a Mini-Dubaj szerződés megkötése előtt január 10-én átvették a Stockton nevű céget, majd január 14-én pár nappal a Mini-Dubaj szerződés megkötése előtt egy újabb céggel húzták beljebb a Stockton Kft-n és a Novacitas Kft-n keresztül azt az elővásárlási jogot amellyel 27.9 milliárdért vehetnek meg egy 622 ezer négyzetméteres területet a Mini-Dubaj beruházásban Rákosrendezőn.
A korrupciós háló középpontjában a korábban is oligarchák kezében lévő Stockton nevű cég várta, hogy hosszú előkészítés után lecsaphasson a jól jövedelmező üzletre. Nézzük miről is van szó pontosan:
1. A szóbanforgó terület tulajdoni hányadát két cégtől vásárolta meg a Stockton, a tulajdonjogot 2018. november 15-én jegyezték be. (Az állam (MÁV) ezek szerint lemondott elővásárlási jogáról). A tulajdoni lapról azonban kiderül, hogy a Stockton erre a két hányadra már jóval korábban, 2018 augusztus 3-án és 23-án, szerzett vételi jogot. Ami szokatlan, hogy a vételi jogot hosszabb távra szokták bejegyezni, itt pedig 2019-ig volt érvényes.
2. 2018 október: a MÁV közbeszerzést ír ki a terület közmű feltárására, ami egy szükséges lépésnek tűnik a terület eladásához. A kiírás szerint meg kell vizsgálni, szükséges-e a terület a vasúti működéshez, vagy értékesíthető.
3. Valamikor 2018-ban született egy titkos kormányhatározat, a 2091/2018-as számú, amelynek alapján a nemzeti vagyonért felelős miniszter megkezdte a MÁV vasúti üzemeltetési feltételei biztosításához nem szükséges területeinek felmérését későbbi eladás érdekében. (Itt érdemes megjegyezni a minket érintő területet 2015-ben egy törvénnyel vette el az állam a BVSC-től azzal az indokkal, hogy szükséges a vasúti üzemeltetéshez). Ebben a határozatban szerepel a történetben érintett terület is.
4. 2018. szeptember 24.: a titkos kormányhatározat alapján a Nemzeti Vagyon Kezeléséért Felelős tárca nélküli miniszter a 11/2018.(IX.24.) számú részvényesi határozatában elrendelte a fenti kormányhatározat szerinti ingatlanok értékesítésére vonatkozó program kidolgozását.
5. Homolya Róbert akkori MÁV vezérigazgató 2018. november 9-én aláírt a Sárhegyi ügyvédi irodával egy szerződést. A szerződést alapján a MÁV elrendelte a rákosrendezői terület felmérését (a Stockton által közben megszerzett területeket is beleértve) hogy, milyen értékesítési lehetőségek vannak.
6. A Sárhegyi ügyvédi iroda egészen elképesztő megbízásokat kapott az államtól az elmúlt évtizedben (pl.: Fudan-ügyben, űr-bizniszben, Fertő-tó kapcsán, Moto GP-vel kapcsolatban, Eximbank ügyében). Aki itt különösen érdekes az Bártfai Beatrix, az irodának nevet adó Sárhegyi Zoltán felesége és a a magyar űr-bizniszben érdekelt Sárhegyi Istvánnak az édesanyja. Bártfai a Sukoró-perben képviselte az államot, illetve Habony Árpád média cégeiben is közreműködött.
7. Miután Sárhegyiék megkapták a megbízást az értékesítés előkészítésére 6 nap múlva Habonyék fedőcége lehívta az opciót a terület és ezzel együtt az elővásárlási jog megvásárlásra.
2024. január 10-én Habony Árpádék aztán a nevükre veszik a céget, pár nappal a Mini-Dubaj szerződés megkötése előtt. A szerződést és a cég adásvételt ugyanaz az ügyvédi iroda jegyzi. Majd egy újabb cégügylettel Fidesz oligarchák sora vált érdekeltté a cégben.
Összegezve: Habony Árpádék fedőcége – amelyet majd 2024-ben a nevükre vesznek -, 2018-ban akkor vett meg egy területet, amikor az állam titokban eldöntötte, hogy azt eladja.
Az állami eladás előkészítésével pedig Habony Ápárd ügyédjének a férjét bízták meg.
Tehát egészen véletlenül a Fidesz oligarchái akkor szerezték meg az elővásárlási jogot, miközben a Fidesz kormány elkezdte a terület értékesítését.
Így történt meg az, hogy a területen egy luxusberuházást terveznek, ahelyett, hogy a budapestieket sújtó lakhatási válság felszámolását célzó projekt valósulna meg.
A kérdést tehát újra felteszem:
Mit keres Habony Árpád, Garancsi István, Szalay-Bobrovniczky Kristóf, és így Szentkirályi Alexandra családja a Mini-Dubaj bizniszben?
A miért nem fejleszt (pl. Rákosrendező pályaudvar területe) Budapest kérdéshez egy fontos háttér adat:
Bécsben keletkezik az osztrák GDP 25%-a. Bécs önkormányzat költségvetése 18,9 milliárd EUR, összevetve az Osztrák Állam 98,5 milliárd EUR-os költségvetésével, ez ahhoz képest 19%.
Budapesten keletkezik a magyar GDP 36,7%-a. Budapest önkormányzat költségvetése 1 milliárd EUR, összevetve az Magyar Állam 94 milliárd EUR-os költségvetésével, ez ahhoz képest 1%.