
Az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, hogy a szex nem házastársi kötelesség
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) igazat adott annak a 69 éves francia nőnek, akitől bántalmazó férje arra hivatkozva vált el, hogy nem szexelt vele.
A H.W. monogrammú nő 1984-ben házasodott össze férjével, akitől négy gyermeke született. Az egyik gyermek fogyatékossággal született, így folyamatos gondoskodást igényelt, amit a feleség biztosított. A házaspár viszonya már az első gyermek születése után megromlott, 1992-től pedig egészségügyi problémák jelentkeztek a feleségnél. A férj 2002-ben elkezdte fizikailag és verbálisan bántalmazni a nőt, aki két évvel később úgy döntött, hogy nem szexel többet a férfival.
A férj 2012-ben válókeresetet nyújtott be. H.W. szintén el akart válni, így nem vitatta a válást, azt azonban igen, hogy végül mi alapján engedélyezték. A férfi ugyanis azzal érvelt, hogy a nő a szex megvonásával megsértette házastársi kötelességeit.
H.W. fellebbezett az ítélet ellen, azonban 2019-ben a másodfokon eljáró bíróság is a férfinak adott igazat. Miután a harmadfokú bíróság indoklás nélkül elutasította a fellebbezését, H. W. 2021-ben az EJEB-hez fordult jogorvoslatért.
Az EJEB végül kimondta, hogy a kormányok csak nagyon fontos okokból avatkozhatnak bele olyan dolgokba, mint a szexualitás. Az ítélet szerint a francia jog úgy határozza meg a házastársi kötelességek fogalmát, hogy figyelmen kívül hagyja a beleegyezés fontosságát a szexuális kapcsolatokban. A házasságkötés pedig nem azt jelenti, hogy a felek beleegyeznek a jövőbeni szexbe. Ugyanis ellenkező értelmezés esetén a házasságon belüli nemi erőszak nem lenne súlyos bűncselekmény.
Az EJEB ítélete szerint Franciaország megsértette H.W. magán- és családi élethez való jogát. H.W. a „nemi erőszak kultúrájának” felszámolása irányába tett lépésként értékelte a döntést. (via BBC)
Általában a nő az első durva tette, vagy sértése után kiábrándul a férjéből, elmúlik a szerelem és onnantól már nem képes vele házaséletet élni. Ahhoz érzelem kell, kihűtött érzelemmel meg nem lehet senkivel szerelmeskedni. A házasság szerelemmel kezdődik és folyamatos munka megtartani a tiszteletet egymás iránt, fenn tartani a kölcsönös barátságot. Hiába van holtodiglan eskü, a férj, vagy esetleg a feleség bármikor megszegheti. Nem lehet összetört szívvel házasságban élni, mert a mártírság és kiszolgáltatottság tönkre tesz mindenkit.
Megoldás:
Einstein paradoxona a városházi szeretők számáról
lehet 4-el több is
https://www.facebook.com/reel/578140574847880
Megoldás:
Einstein paradoxona a városházi szeretők számáról
lehet 4-el több is
https://www.facebook.com/reel/578140574847880
„Ha két ember elválik, renszerint hibás mind a négy”
Ezt mondja a francia aforizma.
Bijjob, bijjon. Ezért aztán Józsi nénénknek Tünde bácsi helyett maradt az eresz
Sietett Alex Soros és a Xavér előtt?
Saját portát tudnám ajánlani.
Igazad van :
„”Szorongás nélkül vágtam neki az útnak, úgy gondoltam, a Soros Alapítványban nyugodtan megbízhatok” – nyilatkozta erről Szijjártó, aki saját bevallása szerint a repülőjegy, a biztosítás és az ösztöndíj mellé még heti 75 dollár zsebpénzt is kapott a Magyarországot négerekkel elárasztani akaró milliárdostól.”
saját portát?
akkor csak nézd meg ki csinált magának kisonokát!
a retkes fajtájánál nem ritka
aztán beszélhetünk
Ócska bolsevik blöff
Tudjuk. Széchenyi is összeszürte a levet Hrúz Máriával ebből lett Petőfi akit nőként eltemettek Szibériában.
Mindig a bosszú népe akarja uralni az irodalmat, a történelmet
Tudjuk…Erre kellene nektek a Takarómihalyok,meg a Mezőgabikák…
Igen. Ilyenkor össze lehet csomagolni, és távozni. A nők egy jelentős része addig kedves a férfival, amíg nincs mivel zsarolnia. Ha már van pár gyerek, akkor már nem is kell a szex, büdös a munka. Elvárja, hogy eltartsák, de annyi becsület nincs benne, hogy tisztességes legyen a férjével. Hogy a nők hány százaléka ilyen, arról egy válóperes ügyvédet kellene megkérdezni, de meglepően nagy. Aztán persze lehet picsogni a kihült érzelmekről – minden érzelem kihűl, amint kiderül, hogy az egyik fél hazudik.
Igaz.
Színlelni boldog szeretőt – Hazudni boldog hitvest
vagy fordítva
vagy
https://www.youtube.com/watch?v=wEcsTntVxq8
persze, besegít a szomszéd is…
Pazmeg! Megint a kisonokával vagytok elakadva meg gimis Szijártó diákkal, akit 1500 diák közül választott ki ( IQ-ja alapján) a MSZP (MSZMP) pártszervezet
Vagy Antall Jóska alatt nem az MSZMP dolgozott előre az impexes elvtársak utmutatása szerint? Orbánt és társait nem az MSZMP választotta ki káder csemetének ( Bibó kollégium)
Tudod mit? Szopikáljátok tovább a keleti mézet, mert lassan de biztosan kihaltok
SZDSZ-mszp orgiák hiányában.
„Egyébként a viagrás méz-őrület pár éve kezdett el nagyon felfutni Franciaországban, Malajziából, Törökországból, Tunéziából és Thaiföldről csempészik be a leggyakrabban a szert. A hatóságok 2019-ben még csak 18 esetet jelentettek, 2023-ban már 131 rajtaütésben foglalták le a partidrogot. A most bejelentett rajtaütés tavaly novemberben történt, a 13 tonna „erekciós méz” 860 ezer csomag mézrudacskát tartalmazott. Előtte júniusban foglaltak le a vámosok 25 ezer rudat Lyonban, illetve Clermont-Ferrandban.”