A nemrég nyelvtődaganattal műtött miskolci életmentő szakember részletesen beszámolt jelenlegi helyzetéről. Mint írja, jelenleg sok pihenésre van szüksége, ugyanakkor már képes fokozatosan növelni napi aktivitását. “Próbálok napról-napra többet mozogni” – osztotta meg követőivel, hozzátéve, hogy bár a mindennapi életbe való visszatérés a célja, ehhez még több időre lesz szüksége.
Spider László hangsúlyozta, hogy egy komoly műtéten van túl, és a teljes regenerálódáshoz türelem szükséges. A szakember külön kiemelte a körülötte kialakult támogató közeg jelentőségét: “Szeretném mindenkinek megköszönni, aki bármilyen formában mellettem, mellettünk áll és segíti a gyógyulásomat” – írta bejegyzésében.
A fotók szerint ott van mellette hű társa, Hope mentőkutya is.
Korábban írtuk
Jakab. Ha Csöbör Katalin fideszes képviselőnek és Tóth-Szántai József fideszes polgármesternek helytelen gondolatai támadnának
Nem szeretném, ha Csöbör Katalin fideszes képviselőnek és Tóth-Szántai József fideszes polgármesternek helytelen gondolatai támadnának a választásokhoz közeledve, ezért levelet írtam a legfőbb ügyésznek, hogy megtudjuk, törvényes-e önkormányzati pénzből kampányolni:
Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr!
5 éve nem tudjuk, valóban közpénzből, önkormányzati pénzből fizették-e a Fidesz kampányplakátjait Miskolcon a 2019-es választásokat megelőzően.
A 2019-es önkormányzati választást követően a miskolci önkormányzat belső ellenőrzése tárta fel, hogy a Fidesz plakátjait a miskolci önkormányzat nyomdájában gyárthatták le, a költségeket pedig az önkormányzat cégei, közalapítványai állhatták, többek között a Miskolci Kulturális Központ. A belső vizsgálatot követően az ügyben nyomozás indult, annak eredményéről azonban 5 év elteltével sem tudunk semmit. Amit tudunk az az, hogy miközben az ügyben megszólaló két ellenzéki képviselőt, Hegedűs Andreát és Bartha Györgyöt bíróság elé citálták, a Fidesz 2019-es polgármesterjelöltjét, Dr. Alakszai Zoltánt főispánná léptették elő, a Miskolci Kulturális Központ vezetője, Novák Irén pedig helyettes államtitkár lett.
Kérdezem legfőbb ügyész urat, hol tart jelenleg az eljárás? Történt-e már a 2019-es miskolci fideszes választási plakátok körüli visszaélés kapcsán vádemelés, ha igen kikkel szemben? A választások tisztasága érdekében fontos, hogy az elkövetők tudják, tettük nem maradhat következmények nélkül. Nem szeretném ugyanis, ha az eljárás eredménytelenségét látva esetleg Csöbör Katalin fideszes képviselőnek és Tóth-Szántai József fideszes polgármesternek helytelen gondolatai támadnának a 2026-os választásokhoz közeledve.
Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Nyelvdaganattal nehéz nyxc
Jól teszi, nemsokára úgyis sokat fog ülni.