
A Magyar Nemzet szúrta ki, hogy kihirdették a végeredményt az Ökotárs Alapítvány és a Soros György által is finanszírozott Mérték Médiaelemző Központ úgynevezett Szabad média pályázatának harmadik körében. Mint ismert, a tender az amerikai nagykövetség finanszírozásában valósul meg, ezúttal
több mint mint 173 millió forintot osztanak szét.
Az Ökotárs honlapján elérhető tájékoztató szerint a végső határidőig összesen 42 pályázat érkezett. Ebből a „helyi és országos független közéleti médiumok megerősítése és fenntarthatóságának javítására” (A kategória) 36 pályázat, valamint „médiaismereti és -edukációs, valamint újságíróképző programok megvalósítására” (B kategória) 6 pályázat. Az amerikai nagykövetség döntése alapján 26 induló részesült különböző mértékű támogatásban.
Az A kategória (független média támogatása) győztesei:
- 444 (Magyar Jeti): 8.303.000 Ft
- Alinda Edith-ed: 6.942.200 Ft
- Átlátszó: 9.895.600 Ft
- Balzac: 5.000.000 Ft
- Borsod24 / Szol24 / Szabolcs24: 7.000.000 Ft
- Csaladinet.hu: 3.500.000 Ft
- Debreciner: 10.153.000 Ft
- Fókusz Stúdió: 5.953.200 Ft
- G7: 7.000.000 Ft
- Greenfo: 6.000.000 Ft
- Hallgató Magazin: 3.627.560 Ft
- Jelen: 7.000.000 Ft
- Kecsup: 7.000.000 Ft
- Klubrádió: 10.485.700 Ft
- Kispolgár: 9.775.900 Ft
- Magyar Hang: 10.461.000 Ft
- NINCS online folyóirat: 2.255.000 Ft
- Nyugat: 7.000.000 Ft
- Qubit (Magyar Jeti): 5.975.400 Ft
- Revizor: 6.000.000 Ft
- Szegeder: 3.653.000 Ft
- Tilos Rádió: 7.574.600 Ft
A B kategória (médiaedukációs és újságíróképző programok támogatása) pedig a következőképp alakult:
- Hajdúsági Hallgatókért és Civilekért Egyesület: 4.723.120 Ft
- Nógrádi Grund Klubhálózat: 6.000.000 Ft
- Roma Sajtóközpont: 5.000.000 Ft
- Transparency International Magyarország Alapítvány: 7.099.950 Ft
A lap az eredmények ismertetését követően megjegyezte, hogy
a nyertesek között kizárólag a kormánnyal és a jobboldallal kifejezetten ellenséges médiaorgánumok találhatók.
Korábban is jöttek a „guruló dollárok”
Emlékezetes, hogy a pályázat korábbi köreiben szintén tíz- és százmilliókat osztott szét David Pressman és az amerikai nagykövetség a kormánykritikus sajtótermékek között. Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, 2024 májusában is több mint 30 millió forintnyi amerikai közpénz érkezett „a magyarországi országos és helyi független média támogatása, valamint a sajtószabadság védelme és erősítése” érdekében.
Az említette időszakban az Élet és Irodalom 4,5 millió forintot; a Fókusz Stúdió: 5,194 millió forintot; a Magyar Narancs: 3,826 millió forintot vagy a Szegeder.hu 2,131 millió forintot kapott.
Még ezelőtt pedig más médiumok – például a Telex, Nyugat.hu, Átlátszó.hu, Klubrádió – kaptak jelentősebb támogatást. A pályázat kiírói ugyanaz a Soros György alapítványaihoz köthető kör volt, és a finanszírozó is az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetsége volt: akkor több mint 115 millió forintot osztottak szét.
David Pressman távozásával jó ideig ez lesz utolsó alkalom, hogy a hazai baloldali sajtótermékek részesültek az amerikai adófizetők pénzéből – hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzet.
Korábban írtuk
B borsod24 teljes erőből tolta Barkait, Pusztai meg az északhírnökkel folyamatosan Tóth-Szántait. A nap

Északhírnök független, meg ellenzéki? Ezek mit olvasnak? :DD Borsod24 fideszes? Tényleg nem láttok tovább az orrotoknál. A kampányban a borsod24 teljes erőből tolta Barkait, Pusztai meg az északhírnökkel folyamatosan Tóth-Szántait. Tényleg ne csodálkozzunk a Fidesz folyamatos kétharmadán.
Az eDemokrácia Műhely Egyesület egyébként tavaly aktívan hirdetett választásra buzdító bejegyzéseket. A kampány során 1,6 millió forintot költöttek a Nyomtass te is! felületén található hirdetésekre. Érdekesség, hogy a Facebook hirdetési könyvtára szerint szintén ez a szervezet finanszírozta a Borsod24 (1,2 millió forint) és a Szol24 (434 ezer forint) helyi ügyekkel foglalkozó baloldali hírportálok internetes hirdetéseit is.
Emlékezetes, hogy a nemzetbiztonsági vizsgálat során bebizonyosodott, hogy a külföldről érkező pénzügyi forrásokkal kapcsolatba került cégek megbízott félként szerepelnek egyes ellenzéki pártok kampánybeszámolóiban is.
Az a jogszabályok megsértését jelenti, ha ezek a vállalkozások a pártoknak nyújtott szolgáltatásokat a külföldről érkezett forrásokból finanszírozták, ezért a NIK átadta a birtokába került információkat, pénzforgalmi adatokat az Állami Számvevőszéknek, illetve a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak.
A dollármédium hangvételéről sokat elárul az a Nyomtass te is! közösségi oldalán tavaly szeptemberben megjelent rövid összefoglaló, amely bemutatta, hogy a hetilap aktuális számában (269.) milyen hírek jelentek meg. Ebből az egyik azt taglalta, hogy a kormány által bevezetett családi otthonteremtési kedvezmény (csok) lehetőségével „egyszerűen nem szabad többé élni.” Egy másik írás a néhány hónapon belül szerintük bekövetkező tömeges munkanélküliséggel riogatott. Azóta már eltelt öt hónap, a riogatás azonban tévesnek bizonyult.
Az eDemokrácia Műhely Egyesület egyébként tavaly aktívan hirdetett választásra buzdító bejegyzéseket. A kampány során 1,6 millió forintot költöttek a Nyomtass te is! felületén található hirdetésekre. Érdekesség, hogy a Facebook hirdetési könyvtára szerint szintén ez a szervezet finanszírozta a Borsod24 (1,2 millió forint) és a Szol24 (434 ezer forint) helyi ügyekkel foglalkozó baloldali hírportálok internetes hirdetéseit is.
Emlékezetes, hogy a nemzetbiztonsági vizsgálat során bebizonyosodott, hogy a külföldről érkező pénzügyi forrásokkal kapcsolatba került cégek megbízott félként szerepelnek egyes ellenzéki pártok kampánybeszámolóiban is.
Az a jogszabályok megsértését jelenti, ha ezek a vállalkozások a pártoknak nyújtott szolgáltatásokat a külföldről érkezett forrásokból finanszírozták, ezért a NIK átadta a birtokába került információkat, pénzforgalmi adatokat az Állami Számvevőszéknek, illetve a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak.
Ejnye kiskutyus, legalább az idézőjelet rakd ki máskor…
A magyar nemzet már megint „leleplezett valamit” te buta kölök? :):)::)
Kiraktam. 😁😂🤣
„Olyan De javu érzésem van! Csillapodjatok már balosok, úsztatok a boldogságban 2 éve, amikor választások előtt Majka kihozta az azt beszélik már az egész várost, hogy jaj a Majka írt egy kormányellenes dalt! És akkor mi van, mi lett? 2/3 Ennyi. Most írt megint egyet, na és? Ja csak szólok, kb 10x hallgattam meg, tetszik a zenéje, ennyi, meghallgatják balosok, jobbosok egyaránt. Ki jár jól: Majka.”
Akkor nektek nincs is miért aggódni nem igaz kiskutyus?
ismerem ezt sejthalmazt, ez egy műveletlen tanulatlan segédmunkásnak sem való alkoholista szerencsétlen nyomorult förtelmesen elhanyagolt külsejű gonosz lelkű barom
aki ráadásul még pedofil is, többször lebukott már, az iskolában le volt adva a fantomképe, ott rejszolt a sövény mögött tornaórán, itt éli ki magát hogy ne legyen öngyilkos a büdös gecifoltos gyatyájában
a dedós emojikhoz itt is ragaszkodik
Ez az a szaXaki aúúúúzdi kulák leszámatottjának mondja magát? Miért nem b@ssza valaki X XszívlapáX
A fóti milliárdos Majkára gondolsz? Annyira együttérez veled. 😁🤣🤣😀
https://promotions.hu/orszagos/zene-film-kultura/2021/02/25/majka-musorvezeto-lakas-haz-otthon-csalad-beenged-valovilag-valo-vilag-10-vv10-vv-tv2-rtl-klub
„Korábbi képeken még az is látszódott, hogy a kis házhoz tartozik kültéri medence is.”
erre vered a taknyod, te szerencsétlen nyomorék?
Fótújfalu kis lakó”parki kutricák
egy átlag magyarnak luxus
de egy gonosz buta tehetségtelen pedofil orbán szarát habzsoló random hazaárulónak nem elérhetetlen ez a szint
Értem. Akkor azért volt vezércsere a Forbesnél 😂😁😀
https://forbes.hu/profit/celeb-cegek-beszamolok-majka-kasza-tibi-ruzsa-magdi-sebestyen-balazs/
A Majka kinek nem nyalt még be? Neked random?
Jézusom…:”De javu”…
Talán Déjà vu nem?
Hogy te mennyire lényeglátó vagy 😁😂🤣😀
Akkor meséld már el fideszpatkány, hogy a narancsosok mennyit költenek évente a lakájmédiára?
Ha összeírtad és (hitelesen!) ideírtad az összeget, utána gyere ide ugatni, szarjankó!
Mennyi KÖZPÉNZT költött el a fidesz a legutóbbi választáskor? Egyébként a büdös, kurva anyátokat!!!!!!!!!!!
BEÜLNÉL A ZSÜRIBE, MI?
„Az, hogy szélsőjobboldali vagyok.
Ennyi. Ugyanezt mondta Vitray Tamás rólam Rónai Egonnak azután, hogy megírtam a szennyes múltját. Ez az érvrendszerük. Ennyi, valójában nem több, teljesen mindegy, hogy mennyire írják túl.
Ezek az emberek tényleg benne maradtak egy filmben. És csak akkor történik baj, amikor kiesnek a szerepükből. Csáki volt az, aki utoljára 2022-ben került be a hírekbe. Schiffer András posztjának köszönhetően:
„»orbán népének nincs perspektívája, nincs iskolája, foga kevés, szemüvege eltörött vagy nincsen, rosszul lát, elhízott és tönkrement – elképedtem, amikor a névjegyzékben láttam, hogy mennyi idősek, és mennyivel néznek ki többnek annál. sok a cigány, sok köztük kevésért megvehető, meg is veszik őket, a szavazatukat is. az országból, a világból nem értenek semmit, nem is akarják. ez a többség, mint látjuk«
– írja Csáki Judit a Fidesz 2026-os négyötödös győzelmét megalapozó munkájában, miután ráébredt arra, hogy a hatalom a népé.
Tudja kedves Csáki Judit, egy drámaíró egyszer azt mondta, hogy maguk nem választást akarnak nyerni, csak be akarnak ülni a zsűribe. Hát most a nép megmondta, hogy nem kér a zsűriből. Ideje volt.”
Én kedvelem a megöregedett posztbolsevikokat. Mert néha, ha megzavarodnak, hirtelen őszinték lesznek. Itt zavarognak, ott zavarognak, feltűnnek a vendégségben – akár itt, mert ez annak számít –, odahánynak az asztalra, aztán leköpik a vendéglátót.
Gyere még Judit, szívesen látunk!
Nem.”
Huth Gergely kamutörténész öcsikéje a nagy költő megint leleplezett valakit? :):):)
Házhoz jöttél a lóf@szért öcskös…:):):)
„Közel 5 milliós sérelemdíj megfizetésére kötelezte a bíróság a PestiSrácokat.A bírósági ítélet szerint a PestiSrácok munkatársa, Mező Gábor valójában „hozzáköltött” Majtényi életrajzához, illetve a lap által említett iratokhoz, vagyis ténybeli valótlanságokat közölt az újság Majtényi László múltjáról és a családjáról.”
Nekem elég volt a wikipédia Majtényi megvetéséhez
Ja azt lehet…A hazudozás meg 5 millióba került a pestiköcsögöknek, meg a kamutörténésznek…
Ne Fáradj! Fővárosi Törvényszék:
„2018. június 3. napján a www.origo.hu oldalon „Soros György köztársasági elnökjelöltjének állampárti múltja” címmel közzétett írásában azt a valós tényt, hogy az államszocialista rendszerben készült titkosszolgálati jelentés az I. rendű felperes xxxx
Zavar, mi hogy tele vagyunk ilyen történészekkel?
https://huszarvagasblog.hu/goncz_es_a_katpol.html
„Mint utóbb kiderült, a tömegmédiával lényegében nem rendelkező koalícióval szemben az SZDSZ így stratégiai pozíciókra tett szert. Annál is inkább, mivel a nyomtatott média nagy része már külföldi kézben volt, az elektronikus média pedig jószerivel csak az állami televíziót és rádiót jelentette (az internet még nem volt elterjedt, jószerivel csak nagy cégek használták). Ehhez járult még a gondosan felépített, a rendszerváltozás korai éveiben – illetve az azt megelőző időszakban – már befutott riporterek, médiaszemélyiségek, újságírók kisebb hadserege, akiknek háttere, összefonódása a korábbi kommunista elittel és az állambiztonság egyes részeivel ekkor még nem volt jól dokumentálható, sőt szélesebb körben ismert sem volt.
Göncz és az államfői tisztség: a „patkányozás” kezdete
A médiaelnöki posztokat mintegy megkoronázta az államfői poszt megszerzése. A köztársasági elnöki posztra az SZDSZ vezető politikusainak és Antall Józsefnek az egyetértése alapján Göncz Árpádot jelölték. …”
Ez a cáfolat lenne mezőgabika vagy csak ráteszel egy lapáttal a történelemhamisitó ostobaságaidra?
Ugyanannyit, mint a pufajkás, a D209, a Böszme lakájmédiája, a F.O.S.
Mesélek: 2019-ben Veres Pál 12,8 milliót költött fészbuk kampányra, Alakszai meg 5,3 milliót.
Ja. Az alakszai-kesma költéseket hová sorolod picim?
Két éve választások előtt? 2023 januárjában milyen választások előtt álltunk? Irigylem azokat az embereket, akik még mindig azt szeretnék, hogy folytatódjon a Fidesz teljhatalma. Minden romokban, a kormányközeliek meg milliárdosok lettek. De támogassátok csak tovább nyugodtan és óriási örömmel.
A cuclib 12 évig volt kormányon. Miért nem mutattátok meg azt a fényes építkezést?
Gyurcsány lemondott, Orbánnak nem volt kit leváltani
Akkor ez sem igaz?
„A pontosság, a jelenkor és az utókor kedvéért rögzítsük a szórakoztató nóta keletkezésének körülményeit, hogy megkapja a történet a szükséges vajszínű árnyalatot. Tehát: Majka otthagyta a kormánypártinak titulált TV2-t, és átigazolt az RTL-hez. Az átigazolásért, mint a focisták, vagyis a szerződés aláírásáért kapott nettó negyvenmillió forintot (40 000 000). A szerződése kettő plusz egy évre szól, s évente kapott további nettó ötvenmillió forintot (50 000 000). Ha csak a két évvel számolunk, akkor ez nettó száznegyvenmillió forint (140 000 000), ha odacsapjuk hozzá a plusz egy évet is, akkor százkilencvenmillió forint (190 000 000).
Na most mondd, és Majka azonnal rájött, hogyan kell mostantól szórakoztatni! Mert van az a pénz, ugye, amennyiért korpás az ember haja.
Ja! El ne felejtsük, Majka így szólt a nagy szórakoztatás közepette: „Egy-két firkászt zsebből fizetek”… Ja. Így megy ez. Egy-két rappert is zsebből fizetnek. Például ezt az ózdit. „
Eccerű.
Ahova a Central Media Zrt, ” ezalenyeg.hu” ,stb Veres Pál költésket. Qrva sok pénz. Győzött is.
Jut eszembe! Veres Pált ki „nyírta ki”?
a miskolci fidesz?
vagy a
VV-frakció kanonokja?
Mokraiékat , jakabékat ki fizeti tyutyu?Nem a fidesz?
Kölyök?
mi van mátécicával?