Mint az összes nagyváros tömegközlekedési eszközein, az MVK járatain is számos ember fordul meg. Különböző korú és egészségügyi állapotú emberek igyekeznek A-ból B-be a hét minden napján. Ebből adódóan nem ritka, hogy valaki az utazás közben lesz rosszul. Ez lehet kisebb, akár az időjárás miatt adódó probléma, de komoly beavatkozást igénylő egészségkárosodások is előfordulnak.
– Azért fontos, hogy a járatkísérők megtanulják az elsősegélynyújtás alapjait, mert – amíg a mentősök kiérkeznek –, addig is elkezdjék az alap ellátást, indokolt esetben akár az újraélesztést is, mivel minden eltelt percben tíz százalékkal csökken a sikeres végrehajtás esélye – mondta el a Miskolc TV stábjának Kádár Balázs főorvos, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) regionális igazgatója.
Korábban írtuk
Miskolci Fekete Sereg. Valószínű Csöbör Kati súgta, ilyen hülyeséget ugyanis csak ő tud kitalálni
Miután eddig egyetlen miskolci önkrományzati cég – még az MVK Zrt sem – vállalta magára, hogy seriffeket/járatkísérőket foglalkoztatna a miskolci buszokon, villamosokon, megkérdeztem Miskolc fideszes polgármesterét, árulja már el, mibe kerül egy seriff, és ki foglalkoztatja őket. Megjött a válasz! Valószínű Csöbör Kati súgta, ilyen hülyeséget ugyanis csak ő tud kitalálni. Eszerint a seriffek a Miskolc-Tapolcai polgárőrséghez tartoznak, tehát polgárőrök, és juttatás nélkül végzik a feladatukat.
Így nézi hülyének a miskolciakat a Fidesz, és Tóth-Szántai József polgármester. Természetesen azt tudni kell, hogy a Fidesz rendszere sem zár jó, szóval nyomon vagyunk az igazsághoz is. Drágának tűnik. Toca, Kati, kár hülyíteni a népet. És nem is keresztényi.
Megjelent a Miskolciak Lapja, a sikerpropaganda-mentes miskolci havilap májusi száma.A tartalomból:– Átverés a seriff-rendszer! Akiket Miskolcon seriffnek neveznek, azok közönséges közterület-felügyelők. Ráadásul: hogyan dolgozhatna bárki is minden nap, 0-24 óráig? Mert ezt a látszatot keltik a fideszes hivatalosságok.– Adásonként 75 ezerért osztja az észt Bayer Zsolt Miskolcon. A Fidesz 5-ös…
Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni – azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
3 Comments
Azért megnézném hogy tényleg ez volt e a válasz.De ha tényleg akkor Tocáéknak a pofátlanságban négy hónap alatt sikerült a legmélyebbre süllyedni…
Nem volna hülyeség az ha Enikő királynődet egy vén részeg kisebbségi ágrólszakadt úgy elsodorná a járművön hogy ripityára törne az alteste. Gyorsan leszállna az elkövető , utasbiztosítást nem tartalmazza a menetjegy, a bérlet ,a tettesnek meg nyoma veszne, te meg sok millióért rendbe hozatnád új párodat a fizetős egészségügyben vagy maradna a hátralévő életében nyomorék pártszolgálatos.
Mivé lettél Jakab Péter? Nézz a tükörbe, ne a párod tetoválást bámuld!
Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
3 Comments
Ezt mondja a törvény:
15. § (1) A polgárőr a polgárőri szolgálat ellátása során hatósági jogkörrel nem rendelkezik, a Rendőrségről szóló törvényben meghatározott kényszerítő eszközt – az e törvényben meghatározottak kivételével – nem alkalmazhat, valamint köteles az eljárása által érintett személyek emberi méltóságát és alapvető jogait tiszteletben tartani.
(2) A polgárőr a polgárőri szolgálat ellátása során – a 3. § (2) bekezdés b), f) és h) pontjai kivételével – országosan egységes formaruhát (a továbbiakban: formaruha) visel. A formaruhán jól láthatóan fel kell tüntetni a „polgárőrség”, valamint a polgárőr egyesület székhelyének megjelölését. A formaruha jellemzőit a rendészetért felelős miniszter állapítja meg.
(3) A polgárőr hatósági jellegre utaló, megtévesztésre alkalmas egyéb jelzést vagy címet, rendfokozati jelzést nem használhat.
Forrás: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1100165.tv – Wolters Kluwer – Minden jog fenntartva!
Akkor a butaság megint törvényt bont?
Nem lenne jobb előadni az igazat, hogy kik ezek, ki alkalmazza őket, miféle felhatalmazással, jelmezes bohócok, vagy hatósági személyek, mennyibe kerülnek, és mennyi hasznot hajtanak?
Azt persze látatlanban is tudjuk, hogy a hidegvízre valót sem keresik meg, de jobb lenne biztosat tudni, Bandi ezen hülye ötlete mennyi pénzt szivattyúz ki a város kasszájából. Nem szégyen az Bandi, az a szégyen, hogy szégyellitek az igazat bevallani.
Azért megnézném hogy tényleg ez volt e a válasz.De ha tényleg akkor Tocáéknak a pofátlanságban négy hónap alatt sikerült a legmélyebbre süllyedni…
Nem volna hülyeség az ha Enikő királynődet egy vén részeg kisebbségi ágrólszakadt úgy elsodorná a járművön hogy ripityára törne az alteste. Gyorsan leszállna az elkövető , utasbiztosítást nem tartalmazza a menetjegy, a bérlet ,a tettesnek meg nyoma veszne, te meg sok millióért rendbe hozatnád új párodat a fizetős egészségügyben vagy maradna a hátralévő életében nyomorék pártszolgálatos.
Mivé lettél Jakab Péter? Nézz a tükörbe, ne a párod tetoválást bámuld!
Kati Néni! Mi a helyzet a biztosítós nénikkel az alpolgi irodában? Megy a karikacsapás?