Nyugodj már meg! Kamatozik Bigatton. A pénz fiadzik.
„Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A Miskolci Vendéglátóipari Vállalat 1991. december 15-én társasági szerződést kötött Bigatton Bruno olasz állampolgárságú fagylaltossal. (Zaj.)
A társasági szerződés értelmében az állami vállalat és az említett olasz állampolgár egy közös kft.-t létesített. E közös kft.-be a vállalat apportként vitte be a vállalat ingatlanainak egy részét, míg a kft. olasz társtulajdonosa készpénzt tett a közös kft.-be.
Az apportálás során bevitt egyes vagyonelemek értékét a közös kft. könyvvizsgálója hagyta jóvá, s ezen értékeléseket az Állami Vagyonügynökség sem kifogásolta meg, jóllehet első ránézésre is irreálisan alacsony értékek kerültek megállapításra.
Csak néhányra utalva:
– a miskolci működő cukrászüzemet százezer forintra,
– a miskolci működő fagylaltporüzemet százezer forintra,
– a Miskolc belvárosának legközepén fekvő 44 szobás, 2 éttermes stb. Arany Csillag Vendéglátó Házat 4 millió forintra,
– a Miskolctapolcán lévő 56 szobás Lidó szállodát 4 millió forintra becsülték.
Ez utóbbinál – minthogy Miskolctapolca adott helyén ennyiért egy családi ház sem kapható – ellenőrző értékelést kértem.
A hivatásos ingatlanforgalmi szakértő a 4 millió forint helyett több mint tízszeres, 41,8 millió forintos forgalmi értéket mutatott ki, így ennél az egy tételnél az államot vagyonvesztés útján mintegy 38 millió forint kimutatható kár érte.
Az ÁVÜ azonban nemcsak jóváhagyta az ilyen értékeken való apportálást, de azt is előírta, hogy az olasz partner köteles azokat magához váltani. Az olasz persze ennek örömmel és azonnal eleget is tett, így ezek az addigi állami tulajdonok az Állami Vagyonügynökség egyenes utasítására kerültek tizedáron külföldi tulajdonba. Az említett apportálást egy sajátos újsághirdetés is megelőzte, melynek lényege a következő volt:
A vállalat „meghatározott egységeit” privatizálni akarja. A hirdetés több konkrétumot nem tartalmaz, de azzal zárul, hogy aki a részletekre is kíváncsi lenne, az forduljon az igazgató helyetteséhez. Ezzel a rejtélyes hirdetéssel az épeszű magyar vállalkozó nem tud mit kezdeni, az csak annak az olasz fagylaltosnak volt egyértelmű, akivel a vállalat igazgatója előzetesen már megegyezett.
Tisztelt Miniszter Úr! Valamennyien tudjuk, hogy volt és van magyar érdeklődés is, s ahol a magyar vállalkozókat beengedték a versenytárgyalásokra, ott bizony szép állami bevételek is keletkeztek.
Például az említett – s 4 millió forintért külföldi kézbe jutott – 44 szobás, 2343 m2 alapterületű belvárosi szállodától 100 méterre egy pici cukrászda bérleti jogáért – nem tulajdonjogról van szó, bérleti jogáért – 6,6 millió forintot adott a magyar vállalkozó. A 200 méterre lévő édességbolt bérleti joga – szintén bérleti jog – 12 millió forintot ért meg a hazai vállalkozónak.
Minthogy ez az apportálás összesen 6 vállalati bérleményt és 10 vállalati ingatlantulajdont érintett, összességében ennél az egyetlen vidéki cégnél valószínűsíthető többszáz milliós kár érte a magyar államot.
Kérdezem ezért:
1. Milyen intézkedést tett miniszter úr annak érdekében, hogy az értéken alul eladott vagyonok visszaszálljanak a magyar államra?
2. Mit tett miniszter úr a vagyonvesztésben közreműködők felelősségre vonása érdekében?
3. Milyen intézkedést tett miniszter úr annak érdekében, hogy a hasonló esetek kiderülése ne csupán a véletlen műve legyen 10 hónap elteltével?
4. Mit tesz a miniszter úr annak érdekében, hogy ne kerüljön külföldi vállalkozó kezébe az állam vállalkozói vagyonának az a része, amelyért a magyar vállalkozó is áldozna pénzt?
Tisztelettel várom a válaszát, figyelembe véve azt is, hogy a perlési határidő jövő hét hétfőjén lejár. (Taps.)”

9 Responses
2019-es, 33 éve dolog hogy jön ide?
Irjatok inkább az avasi kilátó felgyújtásáról (1956)
Az már tiszta. Gyújtólövedék a Kazinczy úton letanyázott tankból.
Minek?
https://www.youtube.com/watch?v=4woj7r5GP9s
És Wallenberg család a tulajdonosa a BlackRock -nak .
Egy svéd család akinek a mottója mindig is az volt :
Svédül :
Verka utan att synas.
Magyarul:
anélkül müködjünk, hogy látnák.
Mesterek a manipulációi.
Ez a meglátásuk működött nekik a háttérben az 1600-as évek óta minimum. Addig visszamenőleg van bizonyíték hogy nagy hatalmuk volt a világ kereskedelme és jövőe illetően hogy milyen úton haladt a világ .
Itt egy oldal angolul, érdemes az első részről kezdeni nézni hogy átlátható legyen a hatalmuk a világ felet. :
Nyugodj már le! Lett megoldás az inflációs cukor árra. Hiszen 10 ből maradt 0,3 cukorgyár
„Az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) a jogszabályoknak és a vagyonpolitikai irányelveknek megfelelően járt el a cukorgyárak magánosítása során – mondta kedden Csepi Lajos, az egykori szervezet volt ügyvezető igazgatója a cukorgyárak privatizációját vizsgáló parlamenti bizottság ülésén. Csepi a több mint két órás ülésen kiemelte: privatizációs szempontból pozitív folyamat volt a magyar cukorgyárak 1990-ben elindított magánosítása, mert a cukoripar akkori problémájára megoldást kínált azzal, hogy a várakozás szerint az új partner pótolja a piacokat, az elmaradt állami fejlesztési forrásokat, és ápolja termelőkkel lévő kapcsolatot.
Azt is hangsúlyozta, hogy az 1990 tavaszán létrejött ÁVÜ az első időszakban nem tudta meghatározni a magánosítást, „mentette, ami menthető”: a vállalati tanácsok már a vagyonügynökség létrejötte előtt előkészítették a szerződéseket, azokat tette az igazgatótanács (it) elé.
Úgy fogalmazott: a 90-es évek elején „nem voltak normálisak a viszonyok”, a szocialista vállalatvezetők mindent megtettek azért, hogy megőrizhessék pozícióikat a magánosított cégekben, az élelmiszeripar jelentős része csődhelyzetben volt, az állam pedig a munkahelyek megtartása érdekében kötött kompromisszumokat vagy tanúsított megalkuvást.”
Úgy jön ide wazze, hogy így lopták-lopják ki a segged alól az országot, mai napig!
Hej, pedig Böszme még magát is felgyújtotta. nem akárki mondta el; Lendvai Ildikó néni. Aki előtt még Orbán is térdelt.
https://www.youtube.com/watch?v=dXm9rJZf_fM
Orbán így lopja vissza segged alá az országot. Hosszú lista van róla
Hát biztos nem Magyar Péter felmenője , apja, nagyapja, anyja volt a felszólaló
„Ennyi elpazarolt év az iskolában, amikor itt percek alatt felszolgálják a legfontosabb történelemórákat.”