A magyar kormány tavaly nyáron határozatot hozott a regionális repterek fejlesztéséről. Az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt dokumentumban az áll: a Pécs–Pogány Repülőtér, a Győr–Pér Repülőtér, a Hévíz–Balaton Nemzetközi Repülőtér és a Békéscsaba Repülőtér, valamint a Debrecen Nemzetközi Repülőtér fejlesztése nemzetstratégiai cél.
Jönnek a Magnus Aircraft négyüléses repülőgépei
A Magnus Aircraft Zrt. új gyártócsarnokának alapkövét április elején tették le ünnepélyesen. Az eseményen részt vett Varga Mihály pénzügyminiszter is, aki elmondta: az új csarnok a„magyar gazdaság egyik ékköve” lehet.
A Bama helyi hírportál tudósítása szerint az összesen közel 6 milliárd forintos beruházássorán egy újabb, négyüléses modell gyártása is el fog indulni, melyhez nagy összegű, több mint 1,7 milliárdos kormányzati támogatás is érkezett. Boros László vezérigazgató beszédében közölte, a fejlesztés részeként az 1500négyzetméteres gyártócsarnok mellett 500 kilowattos napelemparkot is építenek, mert az elmúlt évek tanulságai alapján céljuk megvalósítani az energiafüggetlenséget.
7 Responses
Nekünk ezt intézte lobbierő Katalin…
Miért is lenne? Amikor egész Európa pusztul a klímaváltozás miatt, van még olyan elmeroggyant, aki repülőteret akar? Még mindig nem fogjátok fel, hogy a repülés mennyit tesz hozzá a klímaváltozáshoz??????????????,,
Látod a sok minuszt amit kaptál? Magyarország legelmaradottab városában a szellemi fogyatékosok tényleg nem fogták fel
Nyugi nyugi, 2026-ban jön a Tisza és az összes repülőteret bezárják a miskolci és a budapesti repülőtereken kívül.
Puszipacsika
Besevoltam
Kedden este már világítani fog a Villanyrendőr, egyelőre tesztüzemben
Felkészül Kína? Összefoghat a Toyota és a Hyundai
NBZMG.
Lölő jöhet helikopáterrel . . .