Igazodás. A Miskolci Egyetem is felszáll a kipcsak vonatra

A Miskolci Egyetem első embere hangsúlyozta: céljuk, hogy a jelenleg ötszáz külföldi hallgatójuk 2030-ban elérje az ezer főt. Úgy véli, fontos, hogy minél több idegen kultúrával ismerkedhessenek meg a hallgatók.

Emlékeztetett: az egyetemen működő Konfuciusz Intézet révén a kínai kapcsolatok ápolásáért évek óta rengeteget tesznek. Távlati céljuk – állapította meg Horváth Zita -, hogy egy ehhez hasonló koreai intézetet is létrehozhassanak.

Az Eurasia Foundation támogatásával, valamint a Magyar Nemzeti Levéltár és a Miskolci Egyetem együttműködésében megvalósuló kurzus első szakmai előadását ezt követően Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója tartotta meg.

2 Responses

  1. Érdekes, hogy már vagy 20 éve tanítanak németet is az egyetemen, de német intézetet még a távlati céljaikban sincs létrehozni…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Népszerű