Találgatások persze vannak a magyar motivációt érintően: felmerül a hazai gazdasági érdekek mellett a misszióban minden jel szerint kulcsszereppel bíró Orbán Gáspár – a miniszterelnök fia – karrierjének felfuttatása, a franciákkal való jobb viszony kialakítása, de még az Afrikában erősen jelen lévő oroszok támogatása is. Akkor sem lehet több információhoz jutni, ha helyi források után kutatunk. Ez annyiban kevésbé meglepő, hogy a csádi elnök elnyomó rezsimet működtet.
A csádi titkolózás persze mellékes, de hazai szinten más a helyzet, hiszen tényleg rendkívüli missziót tervez a kormány. Ami nemcsak a társadalmat osztja meg, úgy tudjuk, a honvédségen belül sincs egységes álláspont a szerepvállalásról.
A magyar kormány Szijjártó Péterrel az élen a két ország közötti közös vonásokkal próbálta alátámasztani a terveket.
„Két olyan országról van szó, amelyek nagyon ügyelnek a szuverenitásuk megtartására, két olyan országról, amelyek egyértelműen kiállnak a béke mellett. Két olyan országról, amely egyértelműen vallja, hogy a háborús konfliktusokat nem fegyverrel, hanem tárgyalásokkal lehet és kell megoldani”
– mondta Szijjártó.
80 milliárd forinttal meg is támogattuk őket. Úgy szórjuk marhaságokra a pénzt, mintha itthon nem is lenne mire költeni! Mocskos fidesz! Vagy lopnak, vagy értelmetlenül osztogatnak.
kamatozik
a sertésnek
„Erről Majtényi György ír az átdolgozva nemrég újra kiadott K-vonal. Kiváltságok, elit és luxus a szocializmusban című könyvében. Mint a történész bemutatja, Kádár nem igazán rajongott az autókért, inkább a reprezentatív különvonaton, az “Ezüstnyílon” szeretett utazni. Az elegáns szerelvény eredetileg ugyan kormányvonatnak készült, de azt ténylegesen a pártfőtitkár a sajátjának tekintette, így az ő kérésére került bele külön kártyaszoba is.
Majtényi a tavalyi vadászati világkiállításra időzítve írta meg a vadászat és a politika összefonódását taglaló előző művét, melyben azt az ívet mutatja be, ahogy a nagyúri/főelvtársi vadászat a Horthy-kortól a Kádár-rendszeren át a Medgyessy-, Csányi- , Lázár- és Mészáros-korszakokig változatlanul része maradt a hatalmat gyakorlók világának. A helyszínek, külsőségek is nagy állandóságot mutatnak; rendszerek között innen nézve sokkal több a folytonosság, mint ahogy azt mutatni szeretik magukról.
Van ehhez hasonló tanulsága a szerző mostani könyvének is, melyben azt járja körül, milyen életmódot folytatott a nyilvánosságtól távolabb a rendszerváltás előtti pártnomenklatúra. Majtényi szerint abban, ha nem is ugyanannyira, mint a mai elit esetében, de azért jócskán jelen volt a fennhéjázó luxus: “A kommunista pártvezetők elviekben a munkásosztály hatalmát és a társadalmi egyenlőséget hirdették ugyan, ám tetteikkel inkább csak saját önös érdekeiket szolgálták, s idővel alig-alig különböztek az elődeiktől” – emeli ki Majtényi, miközben a szocialista kori elit életvitelét ilyen plebejusan karcos képekkel festi le”
az oroszok kiadták végrehajtásra mi meg szuverénül csicskulunk
a sertés félti a szaros életét
Végén megint a TEK-nek kell kimenekíteni a fiút!
A többi 199 katona meg nem számít!
Hitlernek voltak ilyen elképzelései a katonákról meg a háborúról.
Tudjuk mi lett a vége!