A múlt köde. Ex evangélikus lelkészt neveztek ki a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat államtitkárának

A Századvég Alapítvány volt elnökét nevezték ki a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat államtitkárának

MTI/Illyés Tibor

Államtitkár irányítja a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatot május 1-jétől – közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel szombaton.

A minisztérium azt írta, a jelenlegi háborús helyzetben jelentősen felértékelődött a hazánk kiber- és fizikai biztonsága ellen irányuló törekvésekkel szembeni hatékony fellépés, amelyben kulcsfontosságú a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) szerepe. Annak érdekében, hogy a Szolgálat ebben a feladatban megfelelő súllyal vehessen részt, szervezeti átalakításra volt szükség.

A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat működéséért felelős államtitkárrá Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter felterjesztése alapján, Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök Barthel-Rúzsa Zsoltot nevezte ki.

Barthel-Rúzsa Zsolt az Evangélikus Hittudományi Egyetemen szerzett teológus-lelkész diplomát, 2004-től püspöki titkárként és lelkészként is dolgozott. 2005 óta dolgozott a Századvég Alapítványnál, volt annak elnöke is, és ma is a Fidesz-közeli agytröszt egyik tagjának, a Századvég Internationalnek a tulajdonosa. Közben a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke lett, 2022 októberében pedig kinevezték az állam egyik hadiipari cégének, a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. (HM EI) igazgatóság elnökének.

(via hvg.hu)

6 Responses

  1. RánézX Xt aXXXXXXXXX erdélyi vadászházakx ít XXXXXXXXXXXlen Xkxxxxxket…
    Enélkül nincs előrelépés a fideszhordában
    Legyél perverz vagy bűnöző vagy mindkettő, így ha zsarolható vagy csak akkor kellesz a fideszben.

  2. és Buday Barnabás volt arnóti esperes feleségétx x x gó Hofi Géza szerint. Persze az egész a családban marad. Az evangélikus családban.
    OSZD MEG ÉS SZAPORODJ!!!

  3. PINGYOM
    Barthel-Ruzsa úr a Buday Barnabás volt arnóti esperes xxxxe ex.- Budaynének. Ez a korabeli vetéxgó Hofi Géza szerint. Persze az egész a családban marad. Az evangélikus családban.
    OSZD MEG ÉS SZAPORODJ!!!

  4. AZ EVANGÉLIKUS EGYHÁZ SZENNYBEMENETELE, NEM A FIDESZ BŰNE. MINDEZ NÉMETORSZÁGBÓL JÖTT HOZZÁNK A MAGYAR F.TAMÁS NEVŰ PxKÖN KERESZTÜL. (MINT A COVID ÚGY TERJED) TAVALY NÉMETORSZÁGBAN A NÜRNBERGI EVANGÉLIKUS TEMPLOMBAN, BUZISEX KÉPEKKEL VOLT KIÁLLITÁS, AZ OTTANI PRIDE ALKALMÁVAL. SAJNA ITT NEM TUDOM A KÉPET BEMELLÉKELENI. JÉZUS MELLETT FAXSZOPÓ VAGY SEGGBEQURÓ KANPÁVIÁNOK VANNAK A „HIRES” NÉMET FESTŐ KÉPEN. EZ A SZELLEMI NYOMORÉK GRÜNDOLTA AZ LMBTQ MOZGALMAT IS.

  5. az arx evengélikus lelkész feleségét vette el feleségül ez az államtitkár. Ilyet még a krva életben nem hallottam. Luther Márton forog a sírjában.

Hozzászólás a(z) CSUPI04 bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű