Nem lesz fapados, amit a Wizz Air-vezér építtet a Budai Várban, zúgolódnak a szomszédok
Váradi József 2022-ben szerezte meg a budai Vár egyik utolsó, beépítésre váró telkét, idén kezdtek építkezni az instabil területen.
Zajt és füstöt okádó aggregátor, félredobált betonbóják, megsüllyedt járda – a közelben lakók nem fogadták kitörő lelkesedéssel, hogy Váradi József Wizz Air-vezér, illetve az érdekeltségében álló Vaxco Property építkezni kezdett a budai Vár oldalában. A szomszédokat azért is aggasztja az építkezés, mert a terület földtanilag nem túl stabil, a házak már így is repedezettek. A Szabó Ilonka utca a környék egyik legértékesebb utcája, a 16-os szám alatti, a Várhegy oldalában elhelyezkedő telek pedig egyike az utolsó üres telkeknek az amúgy szorosan beépült városrészben. A 717 négyzetméteres teleknagyság pedig még az agglomerációban sem számítana kicsinek.
Természetes, hogy a környéken lakók aggódnak, és sajnos az is természetes, hogy az építkezések zavaró zajjal, porral, akár füsttel járnak – mondja V. Naszályi Márta, a Budavári Önkormányzat polgármestere. A helyhatóság komolyan veszi a lakók érdekeit és panaszait. A közterület-használati engedélyek feltételeinek betartását például naponta ellenőrzik az összes építkezésen. Nézik, hogy a zavarás módja és mértéke a jogszabályi kereteken belül marad-e. Az ingatlanok tulajdonosainak viszont joguk van építkezni, jogosultak munkagépeket és akár aggregátorokat is használni. Reggel 7 és délután 5 között ráadásul olyan magasak a törvényileg előírt zajhatárértékek, amelyeket egy normál építkezéssel szinte lehetetlen túllépni.
A Váradi-féle beruházásnál az építkezés kezdete után egy repedés jelent meg a támfalban. Ezt az önkormányzat szakértővel ellenőriztette, és ő veszélytelennek minősítette. A közterület-felügyelet munkatársai pedig egy ideig naponta fényképezték a támfal állapotát. Igaz, hogy az építkezés során a járdán félredobálták a parkolást gátló betonbabákat, a járda pedig megsérült a teherjárművek súlya alatt. Mindezek miatt az önkormányzat hatósági eljárásokat indított, a károkat helyreállítják. Az eljárások eredményét azonban nem hozhatják nyilvánosságra – teszi hozzá a polgármester. Az önkormányzat műemlékvédelmi és tulajdonosi bizottsága augusztus 27-ei ülésén úgy döntött, hogy az építkezéshez egy másik elektromos csatlakozási pontot kell használni, így a szomszédok legalább az aggregátorok zajától és bűzétől megszabadulhatnak.
Bár az építkezések sok kellemetlenséggel járnak, komoly bevételi forrást jelentenek az önkormányzatnak. Csak a magyar állam, illetve a Várkapitányság építkezhet a Várban közterület-használati engedély nélkül. Mondhatni: a kormány több százmillió forinttal tartozik az önkormányzatnak – helyezi kontextusba a magánépítkezéseket V. Naszályi Márta. Más építtetők becsülettel fizetnek, ráadásul mivel 3 hónap után már emelt díjat szednek tőlük, jellemzően próbálnak minél hamarabb végezni.

A Szabó Ilonka utcai telek a kétezres évtized végén lett országosan ismert, egy elbirtoklási ügy nyomán. A telken a második világháború előtt egy kétemeletes bérház állt, amit a háborúban lebombáztak, a két tulajdonos, Bleier Alfréd és Haasz István pedig eltűnt. A telek olyannyira senki földje lett, hogy államosítani is elfelejtették, a következő évtizedekben pedig nem gondozta senki. Erre figyelt fel egy bizonyos Funtek Sándor. Állítása szerint még 1985-ben eredménytelenül kereste az eredeti tulajdonosokat. Így használatba vette a telket, kapuját lakattal lezárta, a területet gondozni kezdte. Lánya, Funtek Anita 2007-ben bíróságon a nevére íratta a telket arra hivatkozva, hogy apja azt szabályosan elbirtokolta, majd neki ajándékozta. Az eljárás több bíróságot is megjárt, végül az elbirtokló javára döntöttek.
Ezt követően a Fővárosi Főügyészség perújrafelvételt kezdeményezett. Úgy ítélte meg, hogy az elbirtoklást bizonyító eljárásban több fontos szempontot is figyelmen kívül hagytak. Azt például, hogy az egyik tulajdonosnak, Haasz Istvánnak ma is él a testvére Kanadában, a fia pedig Párizsban. Végül egy ügyvéd meg is találta őket. 2013-ban a bíróság helyreállíttatta az eredeti állapotot, a telek visszakerült a korábbi tulajdonosok nevére. Haasz része örökléssel a fiára szállt, a tulajdonrész másik fele pedig – örökös híján – a magyar államra. Az új gazdák 2017-ben eladták az ingatlant egy ingatlanbefektető cégnek, amely 2022 elején passzolta azt tovább a Váradi család Vaxco Propertyjének.https://hvg.hu/360/20240904_Varadi-Jozsef-Wizz-Air-Budai-Var-epitkezes-panaszok-vaxco-property-szabo-ilonka-utca-onkormanyzat