A Hirnök elintézte. Nem lesz Sörfeszt a Népkertben

 

 

A közösségi oldalakon terjed a hír, miszerint szeptember végén sörfesztivált rendeznek a Népkertben, az állítólagos szervező pedig már várja az árusok, vállalkozók jelentkezését. Miskolc MJV Önkormányzatához azonban nem érkezett semmilyen ilyen irányú megkeresés, de az elmúlt évek gyakorlata alapján a Népkertben nem is lehet ilyen típusú fesztivált szervezni.

Fotó: Nagyon (!!!!) archív

 

Veres Pál, Miskolc MJV polgármestere hivatalba lépése után világossá tette, hogy a város egyik legnagyobb parkjában nem rendezhetnek olyan programot, amely a környéken élők esti, éjszakai nyugalmát zavarja. Erre azért volt szükség, mert a korábbi, többnapos, a Népkertben megrendezett sörfesztiválok alatt és után több lakossági panasz is érkezett a Hivatalhoz.

 

Miskolc MJV Önkormányzata fokozottan felhívja a vállalkozók figyelmét, hogy körültekintően járjanak el, hiszen a most meghirdetett sörfesztiválra a szervezőknek nincs közterület-foglalási engedélyük, és az Önkormányzatnak nem is áll szándékában ilyet kiadni a Népkert területére!

 

A fesztiválhangulatot azonban nem kell nélkülözniük a miskolciaknak, hiszen a tavalyi rendezvény sikere után az idén is, szeptember 20-22 között lesz Miskolci Piknik a városban. A rendezvény programjainak a belváros ad otthont.

 

 

Üdvözlettel:
városháza

15 Responses

  1. ·

    A régi kultúrákban kiknek szokták levágni a kezét ?
    Nem értem a Szent Jobbot.

    1. a pikniknek meg visszavonják az engedélyét a hombár hemöveges legnagyobb búbánatára.

  2. A díjhoz több ismert ember is gratulált, így Bodrogi Gyula is:

    Gratulálok ezúton is Fásy Ádámnak! Megérdemelte, megdolgozott érte! Ahogy én látom, lépésről lépésre építette fel önmagát. Bármibe fogott is, azt sikerre vitte, márpedig ezt kevés ember mondhatja el magáról

    – idézte a Nemzet Színészét a Magyar Nemzet.

  3. A népkertben zavart 10 embert a fesztivál ezért ott nem lehet. A belvárosban több ezer embert zavar ott még is lehet? Vajon milyen csókos lakik a népkertben?

  4. Veres azért gondoskodik a zajról, újabban a Csengey-kertben dorbézol késő éjszakáig a csőcselék.
    Kell a tamtam, mert arra fogy az életveszélyes energiaital, és arra mennek a fiatalok a budiba ****-ot venni.

    2
    6
  5. A szervezők szerint őket a miskolci fideszes politikusok kérték fel a rendezvényre.

    4
    2
  6. A szervezők szerint őket a miskolci fideszes politikusok kérték fel a rendezvényre.

    5
    2
  7. Ócska hottentotta trükk. Meghírdetek egy kamu cigó sörfesztet a népkertbe,számolva az ellenállással, így senki nem tiltakozik a szintén primitív belvarosi piknik ellen. Mikor ébred fel ez a város?

    2
    1
    1. Ne már..A belvárosban rendezvények vannak? Hogy miket ki nem találnak már…

      4
      1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű