Miskolc. Hogyan számolják fel a zöldterületeket Greenszitiben

21 Responses

  1. Szomorú. Így már esélytelen, hogy pótolják a fákat, és ami ott van, annak sem lesz túl jó sorsa… Gondolom sima úton megkapta az engedélyt…

  2. Vannak tuti receptek.
    1) Aszfaltozd vagy más módon burkold körbe – ere megszűnik az éltető víz utánpótlása.
    2) Várj türelmesen amíg kiszárad.
    3) Ekkor már bátran kivághatod, nem lesz következménye számodra.

    1. Ez így van! E betonozás mellett van a City Hotel hasonlóan kialakított parkolója. Ott, a még meglévő néhány fa is elkezdett kiszáradni. Két éven belül, azoknak a helyén is parkoló lesz. Így, kb 100 méter hosszan kipusztítják a fákat és a növényeket azon a szakaszon!

      1. Nyugi van! Benne van a fakataszterben. Nem volt olcsó megalkotni.

        „F. Nagy Zsuzsanna, az Ökológiai Intézet munkatársa is egyetért a növényzet cseréjével. Korábban lapunknak azt nyilatkozta, hogy őshonos fákkal, így bükkel, kocsányos és kocsánytalan tölggyel, valamint cserjékkel: sommal, mogyoróval, galagonyával kell majd pótolni a most kivágottakat. Ő egyébként úgy látja, hogy megelőzhető lett volna a felháborodás (és a későbbiekben is elkerülhető lenne), ha Miskolc elkészíttetné a város fakataszterét, amely során egy adatbázisban tárolnák a meglévő faállomány adatait, s azt, hogy melyikkel mikor mi a teendő. A fakataszter tartalmazná, mikor kell az adott fát gallyazni, s mikor érik meg a cserére.”

        1
        1
          1. Szólt a házigazda a hazai és a nemzetközi cégeikről is rövid köszöntőjében, melyből néhány percet rögzítettünk.

            Felelevenítette a tulajdonos a húsz éve tartó pereskedés történetét is a Magyar Cement és a svájci Holcim társaság között, melyet minden hazai és nemzetközi bíróságon 2014-re megnyertek. A jogerős bírósági döntés ellenére a Holcim anyavállalata még mindig nem fizette ki a 100 milliárd forint feletti összeget, melyet megítéltek. „

  3. Ha a gyomot máshol 20 cm-el nagyobbra engedik nőni, akkor a fotoszintézis pótolja az oxigént, növekszi k a pormegtartó képesség, csökken a felszíni hőmérséklet és még a patkányoknak is jó.

    1
    6
      1. Miért zavarna?A mobiltelefonpiac is a külföldieké….Pont az ügyeskedő kamudoktor miatt picsogsz kemenceb@szó?

        2
        2
  4. v rolika jakab zsótika nyelve még mindig a többszörösen bukott v andika hátsójában. ilyen ez a sóbiznyic. zsótika, rolika. Bukó.

    2
    2
  5. Majd akkor lesz nagy źöldirtás, ha az 1000 négyzetméteres parkolót megépíti Miklós Viktor a Kilátónál. Mondjuk ott már így is elég sok zöldfelületet pusztítottak…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű