Ezért ölte meg magát Ernest Hemingway

EARL THEISEN / GETTY IMAGES

Ernest Hemingway Nobel-díjas író 63 éve, 1961. július 2-án halt meg. A kalandos életű szerző két háborúban is harcolt, és bejárta az egész világot – derül ki a Rubicon cikkéből.

Háború és irodalom

Hemingway 1899-ben született egy tehetős amerikai polgárcsaládba. Már fiatalon igazi kalandor természet volt, ezért az írásért is lelkesedő fiú 17 esztendősen otthagyta iskoláit, és újságíróként próbált meg elhelyezkedni.1918-ban önkéntesként csatlakozott az első világháborúban harcoló amerikai alakulatokhoz, szolgált többek között Párizsban és Milánóban is, majd harcolt az osztrák–magyar fronton, ahol meg is sérült.

A világháborút követően riporterként dolgozott és írói karrierje is beindult. Ezekben az években Hemingway gyakran változtatta lakhelyét és kedveseit is: háromszor nősült meg, számos szeretőt is tartott, közben pedig bejárta a világot. Tudósított Kínából, vadászott Afrikában, majd részt vett a spanyol polgárháborúban is, ahol a Francóval szemben álló köztársaságiak pártján harcolt.

Depresszió és alkoholizmus

A második világháborúban ismét fegyvert ragadott, részt vett a normandiai partraszállásban, és az elsők között vonult be alakulatával az 1944 augusztusában felszabadított Párizsba. A háború után ismét megházasodott és írni kezdett, ekkor született leghíresebb regénye is, Az öreg halász és a tenger, amellyel 1953-ban Pulitzer-díjat, a következő évben pedig irodalmi Nobel-díjat szerzett.

Bár több háborút és repülőgép-balesetet is túlélt, az alkoholon nem tudott felülkerekedni.A depressziótól és függőségtől gyötört Hemingway nem talált kiutat szenvedéseiből, ezért 1961. július 2-án főbe lőtte magát ketchumi otthonában.Halálát a temetés előtt balesetnek állították be, felesége csak évekkel később vallotta be, hogy férje önkezével vetett véget életének.

Egy válasz

  1. Csalódtam egy kicsit, azt hittem, példa volt az élete mindenki előtt. Mindenesetre a személyiség megszüntetés elektrosokkal elég lehetett az öngyilkossághoz. Biztosan ismételték érzékenyítve a felelősöket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű