Tocáék megint jól jártak. Kínos lett volna fizetésemeléssel kezdeni

2022 januárja óta húzódik a kérdés: a kormány egységesen növelte a polgármesterek és az alpolgármesterek illetményeit országszerte. Miskolcon azonban ezt nem szavazta meg a közgyűlés – annak ellenére, hogy a kormányhivatal kimondta, az emelés elutasítására nincs törvényi lehetőség. Ignácz Dávid jegyző szerint több mint két éve áll fent mulasztásos törvénysértés.

Megjegyezte, hogy a mintegy 3200 magyar önkormányzat közül egyedül Miskolcon nem fogadták el a jogszabály szerint kötelező emelést. Akkoriban a Velünk a Város politikusai a 22-es csapdájához hasonlították az esetet, amiből nem lehet győztesen kijönni.

Mokrai Mihály önkormányzati képviselő akkor elmondta, az emeléshez a kormány nem adott olyan forrást a költségvetésbe, amiből az előterjesztés megvalósítható lenne.

– Ha elfogadjuk az emelést, akkor a Fidesz kiáll, és elmondja: álláshalmozók vagyunk, és a saját malmunkra hajtjuk a vizet, ezért nem megy a busz, ezért nő a fű. Ha nem fogadjuk el, jön a kormányhivatal, hogy alkalmatlanok vagyunk, mert egy egyszerű illetménynövekedést sem tudunk megszavaztatni. Ebbe a politikai csapdába a frakciónk nem akar besétálni. Jó megoldás nem született, de nem szavazzuk meg az emelést – indokolt 2021-ben a DK politikusa.

A testület most újra mérlegelt, ezúttal pedig – egy ellenszavazat mellett – elfogadta a javaslatot. Ennek megfelelően az érintettek a parlamenti döntés érvénybe lépésére visszamenően megkapják a különbözetet. Mivel az önkormányzat jogszerűtlenül járt el, amikor nem utalta az emelt illetményt, a jogszabály szerint kötelesek késedelmi kamatot is fizetni.

Polgármesteri szinten a nagyjából bruttó kilencszáznyolcvanezres fizetést emelték egymillió háromszázezerre. Ennek a kamattal terhelt különbözetét kell térítenie az önkormányzatnak az utóbbi két és fél év vonatkozásában.

Veres Pál ezt követően lezárta a közgyűlést, de jelezte, a nyáron még minimum egyszer, de várhatóan inkább kétszer, július közepén és augusztus végén össze fogják hívni a testületet, mivel folyamatban lévő ügyek kapcsán kell majd adminisztratív döntéseket hozni.