T. Szopkó képviselő Úr!
A 10. vk döntött, ha nincs patkánymentesítés, hát legyen
Szopkómentesítés.
A szomszédom hozzám fordult patkány ügyben, mert
Ön a bejelentésére csak egy gügye válaszban sorolta fel,
hányszor, milyen időpontokban végeztek eredménytelen
patkánymentesítést.
Elárulom Önnek, mivel fogalma sincs róla, ugyanis nem szokása megtisztelnie azokat, akik 2019.ben megválasztották,
hogy a mai napon is (2024. június 16.), amikor vittem le a
szemetet,és tegnap reggel is a piacra mentében észleltem
patkányokat az Európa téren. Ilyen tömeges invázió soha nem
volt még a 17 év alatt, mióta itt lakom. Csak mióta maga a
képviselő, aki letudja az intézkedést azzal, hogy hányszor
kísérleteztek sikertelenül.
Tudja, kedves Szopkó, ez olyan, mintha venne egy TV-t
vagy mosógépet, a következő héten bedöglene, és a
szervíz úgy csinálná meg, hogy hetente ismét elromlana.
Majd amikor háborog, kapna egy levelet felsorolva, hogy
ők bizony milyen sokszor dolgoztak rajta.
Mivel maga nincstelen, még egy lakása sincs, legalábbis a
vagyonbevallása szerint, ami általában bevett trükk a magyar
úgynevezett vállalkozóknál, ne szégyellje megadni, melyik híd
alá vackol be éjszakára, néhány példányt örömest elviszek,
csak hogy tudja, milyen szívrohamot kapni a gátlástalanul
grasszáló csapatoktól.
Komolyan gondolja, hogy beül a képviselő testületbe?
Üdvözlettel: Dr. Gáti Attila
ps. egy hétig voltam menzás, aztán inkább komolyabb
kihívásokat választottam.