Skip to content

A Tisza Párt szavazóinak negyede 2022-ben még a Fideszre szavazott

A Tisza Párt szavazóinak negyede 2022-ben még a Fideszre szavazott

A Tisza szavazói szerint a pártra sokkal inkább jellemző, hogy jobboldali, mintsem hogy baloldali lenne, ugyanakkor a szavazói általában nem tartják magukat jobboldalinak.

A Tisza Párt szavazótáborának összetételét és jellegzetes karaktervonásait mutatja be legfrissebb elemzésében az IDEA Intézet, amely 1500 fős reprezentatív felmérések eredményeit dolgozta fel.

Az Átlátszón megjelent elemzés szerint május végén már több mint félmillióan voltak azok, akik egy választáson más pártra adták volna le a szavazatukat, mint néhány hónappal korábban. Közel egymillió, korábban párt nélküli vagy addig szavazni sem szándékozó felnőtt május legvégére pedig úgy látta, immár részt tud majd venni a választásokon, mert talált olyan pártot a hazai politikai palettán, amelyet támogatni tud.

Az IDEA Intézet szerint ennek hátterében a Tisza Párt megjelenése áll, ugyanis Magyar Péter pártjának szavazótábora hétről hétre több százezres nagyságrendben gyarapodott, április végére már elérte az 1 millió főt, május végén pedig nagyjából 1,5 millió támogatója volt, akiknek túlnyomó többsége (több mint 1,34 millió fő) meg is jelent június 9-én a szavazóhelyiségekben.

Az adatok azt mutatják, hogy a Tisza Párt különösen azon szavazók között volt népszerű, akik a középosztály alsó, egzisztenciálisan súlyosan veszélyeztetett rétegeihez tartoznak. A párt támogatói az átlagnál nagyobb arányban gondolják azt, hogy családjuk anyagi gondokkal küzd, hónapról hónapra problémát jelent a megélhetési költségek előteremtése, de azért még nem kényszerülnek nélkülözésre.

Az elemzésből kiderül az is, hogy a Tisza szavazói szerint a pártra sokkal inkább jellemző, hogy jobboldali, mintsem hogy baloldali lenne. Ugyanakkor a párt szavazói általában nem tartják magukat jobboldalinak, a teljes népességre jellemzőnél lényegesen alacsonyabb közöttük az identitásukat jobboldaliként meghatározók aránya, és a párt támogatóinak majdnem négyötöde ebből a szempontból középen állónak látta magát május végén. Hasonlóképpen ugyan a párt szavazói között kétszer magasabb a magukat liberálisnak tartók hányada a konzervatívakénál, a döntő többség ebből a szempontból is középen állóként határozta meg önmagát.

A mérések szerint 2022-ben a Tisza Párt szavazóinak több mint egyharmada az ellenzéki pártok közös listájára szavazott, negyedük-ötödük pedig ekkor még a Fidesz-KDNP-t támogatta szavazatával. Ezzel együtt a párt szavazóiban közös, hogy kifejezetten éles, radikális NER-ellenes, ellenzéki attitűdjeik vannak. A Tisza-szavazók válaszai alapján a párt támogatásának elsődleges motivációja számukra az, hogy Magyar Péter formációja esélyt jelenthet az Orbán-kormány leváltására, akár viszonylag rövid időn belül is. Május végén a párt szavazóinak négyötöde látott valós esélyt arra, hogy az Orbán-kormány legkésőbb a 2026-os választáson vereséget szenvedjen.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



3 Comments

  1. Névtelen
    2024.06.13. 16:39

    Tisza párt? Az valami lóbetegség? 🙂
    Az alsó. lógó alkatrészét legutóbb az ATV-ben láttuk. 😛

    • Névtelen
      2024.06.13. 16:53

      mikor láttad a dagadt cigányt az atv-n?

      • Névtelen
        2024.06.14. 17:53

        A poloska Peti cigány? Mit nem mondasz?
        Ő „Luster Bond” a 00-ás ügynök.
        https://ellenszel.hu/wp-content/uploads/20

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük