Fontosabb, hogy a visszaállításkor ki volt a főépítész, mint az, hogy mit és miért állíttattak vissza. Ezek mennek
 
Siker az új Villanyrendőr, vagy kudarc?
Egyik sem.
Sokkal inkább elszalasztott lehetőség, kihagyott ziccer, gólvonalról kapufára vágott labda. A középszerűség, a provincialitás és a fantáziátlanság újabb szimbóluma. Ezúttal kő helyett acélból.
Hogy szükséges volt-e mementót állítani Miskolc egyik legfontosabb helytörténeti emlékének? Hát persze, hiszen mi, miskolciak annak ellenére találkozunk a mai napig a Villanyrendőrnél, hogy hosszú évtizedek óta nincsen már ember irányította jelzőlámpa Miskolcon. A Villanyrendőr úgy is a szókészletünk része maradt, hogy sokan már azt sem tudjuk, mi volt az, és akkor is hivatkozunk rá, ha élőben sosem láttuk. Ha úgy tetszik, a Villanyrendőr a miskolciságunk része akaratlanul és tudattalanul is, éppen ezért olyan eleme a város történelmének, ami gondozást és törődést igényel.
Vagyis a Villanyrendőr visszaállításának éppen ezért négy célja lehetett:
1.) Megmutatni és elmesélni a Villanyrendőrt azoknak a miskolciaknak, akik élőben sosem látták
2.) Azoknak a miskolciaknak, akik még látták a Villanyrendőrt, visszaidézni fiatal(abb)ságuk egy darabkáját
3.) A belváros mint önálló turisztikai desztináció számára egy újabb látványosságot alkotni
4.) Történeti érdekességet és névmagyarázatot adni a Miskolcra látogató turistáknak, vendégeknek
Siker, kudrac, félsiker?
Nézzük sorban:
1.) Megmutatni sikerült, elmesélni nem, ugyanis egy sor nem sok, annyi sem beszél a villanyrendőrről egy combközép magasságba elhelyezett, kb A/5 méretű, teljesen célt tévesztett és kiábrándító emléktáblán túl, amin fontosabb, hogy a visszaállításkor ki volt a főépítész, mint az, hogy mit és miért állíttattak vissza.
FÉLSIKER
2.) Ott áll az acélszerkezet, így a maga fizikai valóságában triggereli az 50+-osok emlékét a múltjukról.
SIKER
3.) Valóban került egy acélszerkezet a Villanyhoz, de kontextus, értelmezés, pozicionálás nélkül ez nem attrakció, hanem egy acélszerkezet, amit vagy értesz, vagy nem.
FÉLSIKER
4.) Miután semmi nem segít megérteni, hogy mi ez a tereptárgy a főutca sarkán, így előzetes információ nélkül ez egy tereptárgy marad a főutca sarkán. Sem történet, sem kommentár, sem magyarázat, csak a fent említett A/5-ös táblácska. Meg piros felirat, hogy tilos rá felmenni.
KUDARC
Vagyis volt egy jó és fontos ötlet, hogy legyen valami a Villanyrendőr emlékével és noha voltak turisztikailag jobban működő megoldások erre, mégis a teljes visszaállítás mellett döntöttek. Semmi baj, így döntöttek, így döntöttek. De, hogy az acélszerkezet visszaépítésén túl semmilyen gondolatot nem sikerült bele vagy köré építeni, az egészen nagyon kiábrándító. Sem történet, sem hangulat, sem nosztalgia, sem infó, sem semmi sem. Még egy tifuszos QR kód sem, ami mutat valahova, ahol mindez le van írva. (Mondjuk angolul is.)
A visszaépített Villanyrendőr így (a visszaállított tárgy helyett a visszaállítókról megemlékező táblával) sokkal inkább lett a provinicialitás, az ötlettelenség, a csőlátás és a tehetségtelenség emlékműve, mint egy ügyes külső és belső városmarketing fogás, pedig (hála a támogatóknak) a lehetőség megvolt, lehetett volna akár igazán hasznos is.
Az emléktábla pedig egy pici velünk maradt kommunizmus, egy kis darab panyókára vett VOR-zakós elvtársias múltdarabka, mert igazán hátborzongató látni, hogy a plakett tartalmát meghatározó vezető(k) fontosabbnak tartották a saját nevüket táblára írni, mint elmesélni a történetet, jelentőséget adni az emléknek és pozicionálni a tárgyat, amit oda tettek.
Lehetőségük és kötelességük lett volna elmesélni a közös történetünknek ezt a szeletét, kollektívvá tenni az emléket és az élményt, tanítani a következő generációt és elmesélni a turistának, hogy miért ilyen fontos ez nekünk. Különösen, ha már az adományozók voltak olyan kedvesek, hogy összeadták a nem kevés rávalót.
Ez lett volna a feladat, ehelyett lett egy grafikailag egészen elbaszott módon megtervezett emléktábla – saját maguknak.
A visszaállított Villanyrendőr így lett elszalasztott lehetőség, kihagyott ziccer, annak emlékműve, hogy mi itt vagyunk a végeken és itt is szeretnénk maradni – nagy tisztelettel. Nem tanulunk, nem fejlődünk, nem nézünk új szemlélettel a világra, jó nekünk a megszokott, langyos régi is.
Talán egyszer jön majd valaki, aki ezt az egészet képes lesz úgy átkeretezni, hogy a visszaállított Villanyrendőr tényleg méltó legyen a város emlékezetében elfoglalt helyéhez.