Üres konzultációs ívekre fújt orosz felirattal tüntet az aHang a Kossuth téren

Üres nemzeti konzultációs íveket terítettek le az aHang aktivistái a budapesti Kossuth téren csütörtökön, az íveket a tűző napsütésben, lézengő turisták, és térkövek javítása mellett ragasztották le. „Mutassuk meg a kormánynak azt, hogy valódi ügyekről szeretnénk beszélni, és nem a propagandáról” – mondta a Telexnek az ellenkonzultációs kampány elindítását az aHang szóvivője. Szalóki Viktor a helyszínen azt mondta, hogy a propaganda csak arra jó, hogy beterítsék vele a parlament előtti teret.

„Ez a konzultáció a szuverenitásunk védelméről szólt, több milliárd forint közpénzt költött erre a kormány, miközben most napvilágot látott az, hogy pont a szuverenitásunkat nem tudtuk megvédeni, például az orosz hekkerekkel szemben” – mondta a szóvivő, utalva a kormány korábbi konzultációjára, és az orosz hekkerbotrányra.

Azt mondta, ezért fújták fel a Kossuth térre kiterített üres konzultációs ívekre a „szuverenitás” szót oroszul, és így akarnak üzenni Szijjártó Péternek és a kormánynak. Hozzátette, hogy a kormánynak nemzeti konzultációk helyett inkább kibervédelemre kellene költenie. Szalóki Viktor azt mondta, a mostani akciót magánszemélyek adományaiból finanszírozták, és lezárta a 2023 októberében indított üres konzultációs ív gyűjtő akciójukat is.

Az aHang országszerte gyűjtötte a nyomtatványokat magánemberektől, civil szervezetektől, ellenzéki pártoktól és vállalkozásoktól is. A szervezet februárban csaknem két hónapig tartó országjáró demonstrációsorozatba kezdett, Szegeden majdnem 400 ezer darab nemzeti konzultációs kérdőívet mutattak be. Ezzel párhuzamosan százezer üres nemzeti konzultációt vittek a magyar kormány brüsszeli villája elé.

telex.hu

Egy válasz

  1. Nocsak, a telex megint kapott egy „doboz” pénzt a usákosoktól? Na ja, ezért meg kell dolgozni, bármilyen ostobaságot is kér a cia. 😛

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű